Az álláskeresés egy hónapja tart, és szerencsémre sok interjún vettem részt, úgyhogy már szinte annyit foglalkozom az új munkahely megtalálásával, mintha főállásban dolgoznék. A tapasztalatok meglehetősen szórnak, és ha nem tartanék a következményektől, akkor szívesen megosztanám az eddigi élményeket az olvasókkal, de egyelőre inkább csendben maradok. 

Viszont a főzőiskolás élményemet mindenképpen leírnám, mert abszolút egyedi koncepcióval találkoztam, ami nem volt se jobb, se rosszabb, mint a hagyományos interjúk/AC-k, csak más volt, és bevallom, még élveztem is, annak ellenére, hogy nem érzem, hogy jó lettem volna, vagy a feladatok alapján rám vágynának.

A pozíció az egyik legnépszerűbb álláskeresési portálon jelent meg: olyan embert kerestek, akik tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel, és a rendezvények előkészítésén valamint lebonyolításán dolgozik. Az ideális jelölttel szembeni elvárásoknak, úgy gondoltam, megfelelek, persze, érdeklődöm a gasztronómia iránt, olvasok gasztroblogokat, már nemcsak a szép képek kedvéért veszek szakácskönyveket, kell ennél több? Bizony kell.

Az AC-t a főzőiskola legújabb helyszínére szervezték, rendkívül kellemes környezet, minden előkészítve, a résztvevőknek üdítő, szendvics (!!), nagyon barátságos fogadtatás: nézzünk nyugodtan körül, van hátul könyvesbolt, amott találhatóak a sütik, szóval az első benyomás jobb volt, mint eddig bárhol.

Miután megérkezett mind a 10 ember, megkezdődött a munka, azaz a folyamatosan érkező kérdésekre (amit egyébként ppt-ben vetítettek is) írásban kellett válaszolnunk. Első kérdés: feliratkoztál-e a hírlevelünkre? Nos, ennél a pontnál éreztem, hogy lehet, hogy elvesztem, pedig még 10 másodperce sem kezdtünk neki. Ők ugyanis ezzel azt akarták tudni, hogy érdeklődöm-e a cég iránt, én viszont 1. nem íratkozom fel minden céghez, akikhez interjúzni megyek, 2. egyébként is óvatos vagyok a hírlevelekkel, mert a hazaköltözésemkor napokba telt, mire minden londoni programajánló, bulihely, voucher, ruhamárka, étterem, állásportál, utazási cég és a londoni BKV leveléről leíratkoztam. 

Innentől úgy álltam hozzá, hogy megpróbálom kitölteni a legjobb tudásom szerint, de gyakorlatilag tét nélkül, és jól fogom érezni magam, másnap meg megírom itt. Voltak olyan hölgyek, akik méltatlankodtak (nem jó pont!), hogy miért nem szóltak nekik, hogy erre készülni kell, de hát nem kellett, pont ez a lényeg! A szervezők éppen azt akarták látni, hogy ki az, aki felkészülés nélkül is tudja a kérdésekre a választ, azaz imádja a gasztronómiát. Az már vitatható, hogy valóban kell-e ez a hatalmas elkötelezettség ahhoz, hogy valakiből jó rendezvényes legyen, de mivel ezt nem most csinálták először, elhiszem nekik, hogy megvan már ennek a gyakorlata. És tegyük hozzá, hogy amennyien jelentkeztek, biztos, hogy meg is fogják találni azt az egyet, aki tud mindent, amit én nem.

De következzenek a feladatok: Fűszerek felismerése szaglás alapján, recept fordítás magyarról angolra, kedvenc ételek felsorolása, külföldi sztárséfek felismerése fotó alapján, tipikusan spanyol/angol/francia ételek felsorolása, gasztroblogok felsorolása (Lila Füge megvolt!), TV-s séfek felsorolása, mi a Scoville-skála, a julienne-re vágás, a quiche, a worchester szósz, néhány irodai fogalom definiálása (bcc pl.), hogyan mutatnád be a céget 1 percben telefonon, helyzetgyakorlatok árajánlatot és problémamegoldást illetően, konkurens főzőiskolák felsorolása, mennyibe kerül 1 kg csirkemell és krumpli a Spar-ban (miért nem a Sainsburys-t kérdezték?), mennyibe kerül egy gázpalack csere a Prímagáznál, mit tudunk a Budai Gourmet Fesztiválról, a dán Nomáról, a londoni Fifteen-ről, és igaz-e, hogy az ügyfélnek mindig igaza van?

Az egy órás tesztelés után még gyorsan végigmentünk a válaszokon, majd a szervezők szélnek eresztettek minket. Akármennyire nem jeleskedtem a válaszokban, tényleg élveztem, hogy valami más történik, mint általában. Remélem, hogy megtalálják az embert, akit keresnek, én meg folytatom tovább a saját vadászatomat.