the boss

Címkék: munka

2012.09.30. 22:01

A munkahelyemen történt változások folyományaként főnök leszek! :)

Azaz lesz egy "beosztottam", akivel együtt egy csapatként leszünk felelősek egy területért az én irányításom alatt. Nagy dolog ez, legalábbis nekem, és komolyan is veszem! Mindig úgy gondoltam, hogy egyszer, a talán nem is távoli jövőben eljön ez a pillanat, de azok, akik ismernek akár az életben, akár a blogról, tudják, hogy meglehetősen göröngyös út vezetett idáig.

Amikor tavaly megkaptam a jelenlegi pozícióm, már annak is nagyon örültem, hogy végre van döntési és felelősségi köröm, tevékenységeket irányítok, kitalálhatok dolgokat, stb. Ez most egy következő lépcső, hiszen most már nem csak magamért felelek, hanem egy másik emberért is. Azért, hogy beosszam a feladatainkat, kialakítsak egy munkarendet, a határidőket ne csak én, hanem ő is betartsa, hogy jól érezze magát és motivált legyen, hogy legyenek kihívásai, sikerei, és nem utolsósorban hogy megfelelően értékeljem, és segítsem a fejlődését. Izgalmas feladat lesz ez, és nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget.

A boldogság után a következő érzésem persze a bizonytalanság magamban. Annak ellenére, hogy kb. gyakornokságom óta ezt vártam, elfogott a lámpaláz, hogy vajon képes leszek én erre? Nyilván menni fog az embervezetés, de vajon jó vezető leszek? Hogyan? Terveket gyártok, a hétvégén már körvonalazódott a fejemben, hogy mik lesznek a következő lépések...Nem szeretnék csalódni magamban, úgyhogy extrán be fogok vetni mindent, hogy az új helyzetben is helyt álljak.

Azért vicces volt, amikor ma mondtam a tesómnak a családi ebéd közben, hogy képzeld, valakinek a főnöke leszek! :) Ezt az oldalamat még senki nem ismeri, én sem...

süti beállítások módosítása