Helló, Barát :)

Napok óta motoszkál bennem, hogy mennyire szívesen mennék most én is Londonba (pedig egyébként nem is olyan régen voltam), úgyhogy arra gondoltam, összeírok neked egy kis ajánlót az útra, hogy ha netalán üres időd van, akkor meglátogathasd azokat a helyeket, amik miatt örökre és feltétel nélkül szeretem ezt a várost. Enjoy! :)

Szerintem ezt már ismerned kell, de azért elmondom, hogy a kedvenc sétahelyem a Waterloo metrótól a Tower Bridge-ig tart a Temze partján (masszív séta, de megéri). Valszeg azért egy csoda ez az útvonal, mert Budapesten hozzá vagyunk szokva, hogy nem sétálhatunk önfeledten a Duna-parton, és valljuk be, hogy a Temze-parton sétálni, na, annak azért megvan a bája. Legelső alkalommal egy pasi hozott el ide, már akkor beleszerettem, és utána módszeresen elhoztam mindenkit, aki meglátogatott. Akár esett, akár fújt. 

Azért szeretem ezt az utat, mert annyi mindent érint: vannak szuper designer boltok, könyváruházak, ott az OXO Tower, ahol legalább egyszer érdemes valamit meginni, mert pazar a kilátás, aztán itt található a kedvenc pub-om, a Founder's Arms, közvetlenül a másik kedvenc helyem, a Tate Modern tőszomszédságában. A Tate Modernben jelenleg a Paul Klee kiállítás megy, októberben láttam, nekem tetszett, ha mész, akkor 2 órát szánj a körbejárásra. Egyébként a Tate Modern melletti híd, a Millennium szintén a kedvencem, van egy könyvem, amit csak azért vettem meg, mert ez van a címlapján, egyébként képtelen vagyok elolvasni. Ha a Millenniumon átkelsz, akkor rögtön ott van a St. Paul's, ami nyilván túristacélpont, de nekem azért is kedves, mert amikor a Mikinél dolgoztam, akkor erre a környékre jártunk kajálni. 

A Miki épülete egyébként a Millennium Bridge után következő híd (Southwark) Millennium felőli oldalánál az első oszlopos monstrum. Nem egy rossz környék! :) Egyébként a Mikitől továbbsétálva a Temze-parton van a második kedvenc pub-om, a The Banker's, ahol a kaja valami fantasztikus! A harmadik kedvenc pub-om a Patch, de azt most inkább nem ajánlom, mert amikor Balázzsal ott voltam októberben, akkor eléggé alulmúlta a régi fényét.

Nagyon szeretem még London Bridge környékét, itt van a legjobb tapas bar szerintem a városban (bár nem próbáltam mindegyiket), a neve Brindisi, és nem lehet asztalt foglalni, ellenben kivárod a sorod, és nagyon örülsz, ha bejuthatsz! :)

Ha már kaja: van egy imádnivaló marokkói étterem, ahol még 2011-ben a névnapomat ünnepeltem, és az istennek sem jutott eszembe a neve, de rákerestem a neten, és meg is találtam. Ami miatt biztos vagyok abban, hogy azt találtam meg, az az, hogy megnéztem a menüt, és van pisztáciás creme brulee. :) Szóval a neve Bogayo, és az Old Streeten található.

Mindenképpen kóstold meg a Hummingbird Bakery Red Velvet cupcake-jét is, iszonyatosan finom, és azután lettem cupcake őrült, hogy ettem belőle. Azóta megvettem a Hummingbird két cupcake-es szakácskönyvét, és már rengeteg emberrel leteszteltettem, mindenki odavolt érte!

És akkor még mindig kaja: ha nem ettél még a GBK-ban (Gourmet Burger Kitchen), akkor nagyon ajánlom, London úgyis a burgerek egyik hazája, de az ittenit még én is jó szívvel megeszem (főleg a padlizsános-kecskesajtosat). Ezen kívül nagyon szerettem a The Real Greek-et is, meg az Edgware Road arab éttermeit is.

Oké, shopping: december 26-tól kezdődik a leértékelés! Eddig úgy tűnik, hogy ez engem jobban lázba hoz, pedig nem is utazom, de érdemes körülnézni. Ha masszív vásárlást tervezel, akkor irány a Westfield bevásárlóközpont, egyébként jó az Oxford Street is. A város legjobb GAP-je szerintem a Bond Street metrómegállótól a Marble Arch felé vezető úton van. Én a helyedben megnézném a GAP Body kínálatát, az a vonal ilyen sleepwear és loungewear cuccokat takar: pizsik, kényelmes otthoni cuccok, stb. Azért térj be egy jó French Connection boltba is, valamint a Carnaby Street üzleteibe (Carnaby a Regents Street-el párhuzamos). Viszont ha egyedi pólót akarsz mondjuk, akkor szerintem vagy Notting Hillbe érdemes menni a piacra, vagy Greenwich-be, az ottani piacra. Sokáig a Portobello volt a kedvencem, de mostanra szerintem a Greenwich-i letaszította a trónról. 

Apropó, Notting Hill, itt jászódik ugye a Sztárom a párom, és el lehet zarándokolni abba a bizonyos könyvesboltba, ez a Portobello Road egyik keresztutcájában van, és ami miatt még fontos az az, hogy az üzlettel szemben van egy Mike's nevezetű reggelizőhely, ahol a klasszikus full english breakfast-en kívül is hatalmas a választék, másnapos gyomornak a Full Monthy a legjobb választás!

Ha jól emlékszem, voltál már a Camden-i Cyberdog-ban, csak nem a felnőtt részében, hát most ne hagyd ki, csuda dolgokat lehet ott látni! :) 

Hyde Park, Regents Park, stb. mind kötelező körök (én pl. rendszeresen jártam a Hyde Parkba terápiás célzattal hétvégente délelőtt egy jó kávéval a kezemben), de a város északi részén található Hamstead Heath mindent visz. Olyan, mintha hirtelen vidékre kerülnél: beláthatatlanul nagy park, de nem az a klasszik milliméterre vágott füves, hanem buja erdős fajta, egy egész napot el lehet benne tölteni. Most éppen nem lesz piknik-idő, de arra is tökéletes. Hampstead egyébként majdnem olyan felkapott mint a jól ismert Chelsea, Notting Hill, stb, elég sétálni az utcákon, és egy teljesen más milliőt érez az ember maga körül, mint a rohanós-bevándorlós Londonban.

Ha esetleg partiznál, akkor néhány ötlet: underground vonalon Fabric és Ministry of Sound, bár a Fabric-ra azt mondta Phil, hogy olyan, mintha zombik lennének mindenhol, nos, valahol igaz is, de ha jó a line-up, akkor tökmindegy. Mainstream vonalon 2 kedvencem van, mindkettő a Piccadilly közelében: Onanon és Tiger Tiger (FYI: a Tiger Tigert Linda is imádta, szóval már ketten vagyunk). Az Onanon pedig azért érdekes, mert ott vannak általában a Kiss.fm-es partyk, a Kiss.fm meg az a rádió, amit teljes kintlétem alatt hallgattam. Inkább Music FM, mint Petőfi Rádió, szóval a partyk is ezen a vonalon mozognak. 

Ez a bejegyzés kezd már iszonyatosan hosszú lenni, de még egy dolgot muszáj ajánlanom: ahol mindigis lakni akartam, az Canary Wharf. Felhőkarcolók, pénzügyi központok, drága boltok és éttermek, penthouse lakások uszodával, ez a business menő arcok gyűjtőhelye, én meg anno ez akartam lenni. :) Nem utolsósorban azért a kedvencem, mert a Temze partján van, közel a víz, és ez rendkívül megnyugtató. Ha ellátogatsz ide, akkor mindenképpen DLR-al gyere, és a legelső ajtón szállj be, és a legelső ülésre ülj, hogy lásd: a DLR-nak nincs vezetője!! Full automata, valahonnan egy központból irányítják.

Oké, azt hiszem lezárom ezt az ajánlót, mert félő, hogy ennyi időd nem lesz végigmenni mindenen, de igyekeztem azokat a helyeket összeszedni, amiből elég csak párat kipróbálni, és érteni fogod... :)

Érezd jól magad!

süti beállítások módosítása