the boss

Címkék: munka

2012.09.30. 22:01

A munkahelyemen történt változások folyományaként főnök leszek! :) Azaz lesz egy "beosztottam", akivel együtt egy csapatként leszünk felelősek egy területért az én irányításom alatt. Nagy dolog ez, legalábbis nekem, és komolyan is veszem! Mindig úgy gondoltam, hogy egyszer, a…

hírek a munka frontjáról

Címkék: munka otthon

2011.06.17. 13:11

Másfél hónap alatt több, mint 40 állásra jelentkeztem, ebből 12-szer hívtak fel, azaz ennyi első körös interjún vettem részt, második körre 3 helyen jutottam be, és meglett az az egy, ami mindent visz! Gondoltam, megosztok pár tanulságot a blog olvasóival erről az elmúlt…

főzőiskolában jártam

Címkék: munka otthon

2011.05.31. 13:21

Az álláskeresés egy hónapja tart, és szerencsémre sok interjún vettem részt, úgyhogy már szinte annyit foglalkozom az új munkahely megtalálásával, mintha főállásban dolgoznék. A tapasztalatok meglehetősen szórnak, és ha nem tartanék a következményektől, akkor szívesen…

budapest, de csodás

Címkék: munka összegzés otthon

2011.05.14. 00:28

Megnyugtatnék mindenkit: még mindig jó itthon! Londonra keveset gondolok, akkor is inkább emlékidézés, mint visszavágyódás kapcsán, és egyelőre úgy tűnik, hogy az életemnek ezt a szakaszát lezártam.Amellett, hogy családozom, barátkozom, squasholok, főzőcskézem, nagymamázom,…

helló 2011

Címkék: munka összegzés londonban

2011.01.08. 22:35

2010 karácsonya előtt is megúsztam a reptéri káoszt, és rendben hazaértem az ünnepekre. Az X Factor-t meg megnyerte Matt (akit én ugye abszolút esélytelennek jósoltam, de hát ilyen az én formám, nincs szaglásom a tehetségekhez), ezzel pedig elvesztettem egy fogadást, de…

1 éve mikiéknél

Címkék: munka londonban mikiéknél

2010.10.31. 20:50

Hihetetlen, hogy eltelt egy év, mióta a Mikinél dolgozom. A kezdeti nehézségek közepette nem gondoltam volna, hogy megérem itt az évfordulót, de a dolgok jóra fordultak, én meg maradtam.Örök elégedetlennek tűnhetek, de nem tudom őszintén kijelenteni, hogy ezen a munkahelyen, ebben a…

állásinterjú budapesten

Címkék: munka hotel otthon

2010.10.15. 15:56

 Néha ráeszmélek, hogy kalandért és izgalmakért igazán kár volt Londonba mennem, mert itthon is akad bőven. Történt ugyanis, hogy 3 héttel ezelőtt felkeltette egy itthoni álláshirdetés a figyelmemet: ötcsillagos szálloda keres rendezvény szervező és értékesítő…

első hónap

Címkék: munka összegzés londonban mikiéknél

2009.11.30. 00:25

Pár nappal már át is léptem azt a bizonyos első hónapot a Miki Travelnél, és ez a pár hét hihetetlenül gyorsan eltelt! Napról-napra többet tudok, és több dolgot már önállóan kezelek, ami nagyon jó érzés, és önbizalmat ad. Még mindig nagyon tetszenek a munkakörülmények…

mikiéknél

Címkék: munka összegzés londonban mikiéknél

2009.10.31. 23:09

Úgy érzem, ez az egy hét kellett ahhoz, hogy az új munkahelyről tudjak kicsit részletesebben írni. Dióhéjban csupán annyit, hogy nagyon lelkes vagyok, és minden szupernek tűnik, de félek elkiabálni, mert nem árt az óvatosság az előző rossz tapasztalatok után.KörnyékA Miki…

első impulzusok

Címkék: munka londonban mikiéknél

2009.10.26. 23:22

Zsu to Mam: Eddig minden oké, nagyon profi a hely mindenki kedves és segítőkész. Most 2 hetes tréninget nyomok, és utána kezdődik a meló ezerrel.Mam to Zsu: Örülök, hogy tetszik, hogy jó az első benyomás. Azért Malee biztos hiányzik.Zsu to Mam: Hiányoznak mind a hárman, most is…

végre vége lesz

Címkék: munka éljen londonban

2009.10.21. 23:31

A hitelesség kedvéért el kell mondjam, hogy írás közben megállás nélkül nyeldesem a könnyeimet...Majdnem. De talán képes leszek egy remélhetőleg utolsó bejegyzést írni a hőn szeretett Bayswater Inn Hotelről. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan is búcsúzzak magamban és a blogon,…

Talán tudjátok, hogy miről fogok írni, immár harmadszorra egy év alatt: IGEN, új munkám lesz hamarosan, és végleg magam mögött hagyom ezt a hotelt, és egyelőre magát a hotelszakmát is.Minden múlt héten kezdődött, amikor elmentem interjúzni. Éppen náthás voltam, elfogyott a…

munkakeresés - csapó # 219

Címkék: munka londonban

2009.09.19. 23:42

Úgy éreztem, lassan írnom kell róla, mert úgy tűnhet, hogy nem foglalkozom vele, és nem prioritás, pedig nagyon is az. Igen, egy éven belül sokadszorra is nekifogok, hogy találjak egy jobb melót, bár most kisebb a nyomás, hogy van stabil jövedelmem, és ennek megfelelően kevesebb az…

CCTV

Címkék: munka hotel dühöngő londonban

2009.08.27. 23:55

Az oké, hogy kameraérzékeny vagyok, és bevallottan szeretek szerepelni. Az viszont rendkívül felháborított délelőtt, hogy minden előzetes megbeszélés vagy tájékoztatás nélkül ma beszereltek egy CCTV-t az irodánkba, ahol Malee-val ketten vagyunk.Tegyük hozzá, hogy a hotelem (ami…

gourmet lady

Címkék: munka hotel londonban

2009.05.11. 23:39

Igazi ínyencnek érzem magam, miután megfőztem az első ételt a vadiúj olasz szakácskönyvemből, ami nem más, mint egy egyszerű gombás rizottó. Viszont igyekeztem hozzá olasz hozzávalókat beszerezni, hogy még inkább kerek legyen a történet. Még csak bele-belekóstoltam, de…

my high-tech hotel

Címkék: munka hotel londonban

2009.05.07. 00:01

Szeretem a kis hotelt, ahol dolgozom, mert családias és kedves, de a profizmustól igen messze van. És a négycsillagos Kingsway után már van viszonyítási alapom.A rendszer, amit a foglalások követésére használunk, ősrégi Norton alapú program, el lehet képzelni, hogy mennyire…

pénz jó?

Címkék: munka pénz londonban

2009.04.27. 23:29

Nos, nincs okom panaszra, ma megkaptam az első fizumat az új helyen, persze csak erre a fél hónapra, de több lett, mint amire számítottam, úgyhogy most örülök nagyon. Nemsokára rendbejövök anyagilag, amire már nagyon vágyom. Most csak ennyi.

boldog szülinapot, Dius!

Címkék: munka buli londonban

2009.04.24. 23:06

Tegnap spontán, random, last minute módon megünnepeltük Dius mai születésnapját. Isteni szerencse, hogy pont volt Barabás Lőrinc koncert a Bedroom Barban, és még nagyobb szerencse, hogy múltkor a srácoknak annyira tetszett, hogy most is menni akartak. Úgyhogy gyorsan összehoztuk a…

új szabályok

Címkék: munka londonban

2009.04.22. 23:50

Sikerült ma vagy 3-4 percet késnem, amiért rögtön kaptam egy kis letolást, itt ugyanis valamiért ezt a "pontban legyél ott, de inkább 10 perccel hamarabb" dolgot nagyon komolyan veszik. Csak azt nem értem, hogy a hazamenetellel miért nem ennyire szigorúak.De mindegy, nem…

mindenféle mostanság

Címkék: munka összegzés londonban

2009.04.21. 23:47

A munka kemény és fárasztó, de nagyon élvezem. Egyelőre még kapkodom ide-oda, és próbálom utolérni magam, de ha sikerül valamit elintézni, megoldani, vagy valaki több száz fontért foglal nálam, az mindig ad egy kis sikerélményt. Ez az, amit recepciósként nem kaptam…

"első" nap

Címkék: munka hangulat londonban

2009.04.20. 23:46

Hivatalosan ma volt az első napom a kis tréning és nagy döntés után. Azért nem semmi érzés normális időben kelni (7am), majd nyugiban reggelizni, elkészülni, felvenni a csini ruhát, és metróval szépen dolgozni menni, ahogy mindenki más is teszi, aki rendes munkabeosztásban, komoly…

Nos, lehúztam a 4 napot a hotelben, és a végére már egészen megszerettem. Igazából teljesen rendben van a meló, amit csinálni kell (eladni a szobákat + rendszerezni a foglalásokat), persze van egy pár dolog, ami nem tetszik, de túl lehet lendülni rajtuk. A lényeg viszont az, hogy…

hotel másik oldal

Címkék: munka hotel londonban

2009.04.16. 00:04

Tegnap óta próbahéten vagyok London egyik három csillagos szállodájában mint foglalási asszisztens. Egy spanyol lány a vetélytársam, ő lesz jövő héten, és utána hozzák meg a végleges döntést. Állítólag ez itt bevett szokás.Maga a szálloda rendben van, elég jó ár-érték…

nyuszi 2009

Címkék: munka londonban

2009.04.11. 19:39

A második nem otthon töltött húsvétom (2006. Helsinki) nem telik rosszul. Egész nap lázasan főzünk Petiékkel, hogy este fantasztikus húsvéti vacsit együnk, az én részem a karfiolleves, kaszinótojás és a csokis brownie dióval, Ági és Peti prezentálja a majonézes krumplit,…

interjú-statisztika

Címkék: munka londonban

2009.04.10. 22:48

Azért írok róla, mert ha nincs megörökítve, akkor úgy is tűnhet, mintha semmi nem történne. Pedig ha eddig azért nyávogtam, hogy nem járok interjúkra, akkor akár most elégedett is lehetnék.Az elmúlt két hétben kaptam néhány lehetőséget, hogy személyesen is bizonyítsam…

süti beállítások módosítása