Napra pontosan 1 éve érkeztem haza Londonból. Emlékszem, éjjel még pakoltam, reggel nagyon korán keltem, a kulcsomat bedobtam a levélszekrénybe, és elcibáltam a csomagjaimat a West Hampstead-i vasútállomásra.

Megérkeztem haza, aludtam egy nagyot, és azon töprengtem, hogy minden ugyanúgy van, ahogy itt hagytam, és az elkövetkező napjaim is olyanok lesznek, mintha soha el sem mentem volna. Furcsa érzés volt.

Aztán minden beindult: végre lehetett menni, barátkozni, mindenki örült nekem, elkezdtem munkát keresni, és a napjaimnak lett egy itthoni ritmusa. Majd pedig minden teljesen átalakult. Mi történt 1 év alatt?

Lett egy érdekes és izgalmas munkám, mellyel visszatértem a marketing világába, és rájöttem, hogy per pillanat ez az én utam. Jó pozícióban vagyok, nem panaszkodom a munkámért járó csomag miatt, és ami a legfontosabb: projekteket vezetek, döntéseket hozok, terméket vezetek be, egyszóval nem unalmasak a mindennapjaim. Meetingekre és brainstormingokra futkározó multis menedzserlány vagyok, ami bár néha extrémen leterhelő, alapvetően szeretem.

Az elmúlt egy év hozadéka továbbá az, hogy megtanultam autót vezetni, méghozzá úgy, hogy kaptam egy céges kocsit, amit már 10 hónapja gyűrök. Ez hatalmas teljesítmény, amit soha nem gondoltam volna magamról. A tudat, hogy megbirkóztam ezzel a kihívással, segít, hogy elhiggyem: meg tudok csinálni bármit, amit talán nem is képzelnék.

Nem fontossági sorrendem harmadik pontja pedig az, hogy elköltöztem a szülői házból, és már 5 hónapja a saját kis fészkemet rendezgetem. Imádom ezt az 50 négyzetméter nyugalom-szigetet, ahol minden olyan, vagy olyan lesz, amilyennek én szeretném! És ijesztően élvezem az egyedüllakást: szeretek szöszölni a hercegnő lakosztályban, sütit sütni a cuki konyhában, takarítani, sőt, életben tartok néhány növényt is. Állandó vendég vagyok a város összes bútorboltjában, és a kreatív gondolataim 100%-át a lakás köti le (ezért nem írok mostanában). 

A barátaim megvannak, sőt szereztem újakat is, és kipróbáltam egy csomó olyan dolgot, amit eddig még nem. Még mindig nem ismerkedtem meg a férfival, akivel le fogom élni az életem, de valószínűleg ez nálam lassabban megy.

Sokszor betemet a munka, és akkor napokra kivonom magam a forgalomból, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt, ami boldoggá tesz. Egyre fontosabb, hogy a cseppnyi szabadidőmet a lehető legélvezetesebben töltsem el, ezért nyitott szemmel járok a városban, mert bár Budapest nem London, azért itt is számtalan lehetőség adódik.

Valószínűleg ez az egyetlen évforduló, amit számon tartok majd, mert itthon lenni annyira magától értetődő, hogy nincs miért számolni. Ez az a mikrókörnyezet, ahova tartozom, ahol jó lenni, még akkor is, ha jócskán akadtak mélypontok az elmúlt évben. Ennek ellenére nem hiszem, hogy akár egyszer is azt éreztem volna, hogy földrajzilag nem vagyok jó helyen.

Úgy érzem, jól döntöttem 1 éve.