Ez a bejegyzés tulajdonképpen a Slow Life Challenge miatt született. Ebben 30 darab teendő található slow life témakörben (lassítsd le magad, légy jelen a pilllanatban, stb), és nem haladok túl jól vele, hiszen igazából 30 nap alatt végeznem kellett volna (pünkösdkor vettem Bécsben). Nem látom előre a kihívásokat, hanem amint egyet teljesítettem, eltávolítom a cetlit, és akkor derül fény a következő feladatra.

Volt már No-WiFi nap (Noszvajon, imádtam), volt slow reggeli zabkásával, volt olyan, hogy napközben dőlj le 15 percre, szóval már lassan a fele mögöttem van, amikor megláttam a legújabb teendőt: start your diary. Rögtön lepörgött előttem, hogy én ezt már igazából több, mint 10 éve megtettem, amikor elindítottam a blogomat Helsinkiben, viszont sosem lettem klasszikus naplóíró, hiszen mindig csak akkor blogoltam, amikor külföldön éltem (Helsinki, London, Hamburg). Nem is tudom megmagyarázni, hogy miért van ez, és miért nem nagyon aktivizálom magam itthon: lehet, hogy azért, mert az emberek, akikről írnék, nagy eséllyel rátalálhatnak a blogomra? Vagy külföldön több időm van magamban lenni, és elmélyülni az írásban? Vagy mert azt gondolom, hogy a szimpla budapesti életem kevésbé érdekes a többi budapestinek, és távolról biztos minden olyan egzotikus? Ki tudja...

Mindenesetre már nézem majdnem két hete, hogy start your diary, és megegyeztem magammal, hogy ezt a teendőt kipipálhatom, ha írok egy blogbejegyzést a szlovén nyaralásunkról, aztán utána azon gondolkodtam, hogy inkább írok a nyaralás utáni depresszióról, de elmúlt, úgyhogy nem hoznám vissza, így ez a kis szösszenet igazából csak úgy lett, mert péntek este van, és egyedül vagyok itthon, végre nem túl hosszú a to-do listám, és belefér nekiülni egy kicsit pötyögni.

Szlovénia egyébként tényleg szuper hely, főleg a Bled-i tó, imádtuk! Talán az első olyan nyaralásunk volt, ahol mindketten kiélveztük a vizet: jó volt a tóban fürdeni, rajta csónakázni, és megtanultunk SUP-olni is (stand up paddle = állva evezés). Szerintem most barnultunk le először olyan istenesen, mert tényleg nagyon sokat pihentünk a parton, kiolvastunk fejenként 1 könyvet, feltöltődtünk. Visszaolvastam az imént a tavalyi Szicíliás bejegyzéseket, és diszkréten elmosolyodtam, amikor a szállásainkat visszaidéztem, mert azért a mostani szállások is hagytak némi kívánnivalót maguk után. Főleg egyébként az éjszakai zaj és az ágy minősége szokott sarkalatos pont lenni, és ezek miatt nem annyira aludtunk jól, de még így is fantasztikus volt minden. A szlovén tengerpart szerintem annyira nem nagy szám, és bár ódzkodtunk 1 hetet Bledben tölteni, így csak 4 napig maradtunk, de simán megtehettük volna azt is, mert rengeteg programlehetőség van a környéken, és a tónak is ezer arca van. Úgyhogy mindenkinek ajánljuk Szlovéniát, mi meg elkezdjük tervezni a következő utazásunkat, ami remélhetőleg messze lesz, és legalább 2 hét! :)

TENGERPARTOK

Az már a legelején eldőlt, hogy nem fogunk egy hétig a parton lustálkodni, de azért szerettünk volna tengerezni a nyaralás során. Ahhoz képest, hogy mennyi programunk volt, és mennyit utaztunk, három strandolós program igazán szép teljesítmény! Az első és egyben legjobb és legszebb Lido di Noto volt, a sziget délkeleti részén, Noto városkától kábé 5 km-re. Miért volt szuper: homokos tengerpart, kevés ember, elegendő strandágy és napernyő, büfé a közelben, mellékhelyiség ugyanott, kellemesen meleg tenger! Egy egész napot hesszeltünk ott, és nagyon élveztük!

A következő élmény Liparin volt, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy kavicsos a tengerpart, és a medúzaveszély miatt csak a tengernek egy zsebkendőnyi része nyitott az úszók számára. Ennél az alkalomnál az volt a különleges, hogy mivel nagyon hamar felmértük, hogy itt bizony úszás kevés lesz, így a parti hangulatot igyekeztük maxolni, és béreltünk egy kis bungalót, ahol extrakényelmes, matracos strandágyak voltak, és felettük négy cölöpön állt a bambusztető, és a cölöpök közt fehér vászonfüggönyökkel lehetett kis privát hangulatot kreálni. Ott is rendkívül jó volt pihenni, egy egészen exkluzív élmény!

Harmadik célpontunk Cefalu strandja volt, és így utólag nem is értem, mire számítottunk, hiszen ha egy könnyen elérhető, városhoz tartozó partot választunk vasárnap, hát persze, hogy tele lesz! Körülbelül 10-szer annyi ember, mint strandágy, amik persze hiába üresek, le vannak foglalva, és nem engednek oda, így már az is komoly kihívást jelentett, hogy leterítsük a saját törülközőinket a homokba egy kőfal mellett, ami pár órán át adott némi árnyékot. Aztán a délutáni szieszta és rekkenő hőség idején újra megpróbáltuk az ágyvadászatot, és ezúttal sikerrel jártunk, így az utolsó 2-3 órát már kulturáltan strandolva töltöttük.

KEDVENCEINK

Imádtuk az élménydús nyaralásunkat, legfőképpen azt, hogy egyik nap sem volt még csak hasonló sem bármelyik másikhoz, és ez a változatosság mindkettőnket feltöltött. Jó volt minden nap rácsodálkozni valamire, várni, hogy mit fúj elénk a szél, felfedezni új helyeket, és ahogy az lenni szokott, lettek kedvenceink. Noto volt a leghangulatosabb város, amit láttunk, és a hozzá tartozó tengerparton éreztük a legjobban magunkat. A legfinomabb falatokat Cefaluban ettük. Az egyik legnagyobb élmény talán a nyaralásban nyaralás volt, amikor egy vászontáskával (én) és egy hátizsákkal (Balázs) elhajóztunk Lipari szigetre, ahol gyakorlatilag minden tárgy és ruha nélkül, teljesen minimál stílusban töltöttünk egy napot, ami mindkettőnket teljesen feldobott. Ott lenni egy szigeten, csak mi ketten meg a fogkeféink és a fürdőruháink, igazán felszabadító érzés volt. Ha nincs az ember körül sok tárgy, akkor tudja igazán szabadnak érezni magát. Szerintem sosem fogjuk elfelejteni!

Ez volt tehát az idei nagy nyaralásunk, és már lázasan tervezzük a következő évit, ami 99%, hogy nem Olaszország lesz! :)

SZÁLLÁSOK

Az utunk alatt összesen 3 helyen szálltunk meg: Szirakúza mellett, Cefalu-tól 40 km-re a hegyen és Lipari-szigeten. Az első helyen 3 éjszakát töltöttünk, és imádtuk! Egy helyes farmházban voltunk, ahol galériás apartmanban aludtunk, csend volt, és nyugalom, nem zavart senki, és még a környék gazdag élővilágával is lehetett ismerkedni (pl. gyík, vagy a falon mászó „mini krokodil”, ami Balázs szerint gekkó volt). Szuperül aludtunk minden alkalommal, egy olasz vékony néni volt a vendéglátó, nem beszélt egy szót sem semmilyen nyelven az olaszon kívül, de nagyon kedves volt (azt gondolom). Minden reggel a kertben reggeliztünk, és egy kis tálcán hozta mindig ugyanazt: gyümölcslé, egy-egy főtt tojás, két szelet borsos sajt, bagett, édes natúr joghurt, méz és dzsem. Rendkívül bájos reggelek voltak!

Ezután mentünk a hegyekbe, ahol egyrészt sokkot kaptam a hegytől meg a szerpentintől, aztán meg attól, hogy a kiválasztott agriturismo szobáiban nyoma sem volt a booking.com-on látott rusztikus terméskőfalnak. Az ottlétünk alatt sportot űztünk abból, hogy minden nyitva hagyott ajtón benézzünk, hogy van-e kő, de nem találtunk. Lehet, hogy banális dolog, de most nézzünk meg egy ágyat egy szép terméskő fal előtt (pl. Hazai Provence), illetve egy fehérre meszelt puritán fal előtt: van némi különbség a hangulatában. Balázs megengedőbb volt mint én, mert én puffogtam, hogy ennyi szerpentin után már legyen hangulatos a szállás, hiszen ezért választottuk. Na, sebaj, lenyugodtam egészen addig, amíg le nem szállt az éj, és a következők nem szúrtak szemet: az ágy recseg-ropog. A matrac rugóit én végig éreztem. Az olaszok az ablakunk alatt ordibálnak hajnalig. Amikor lecsendesednek, akkor beindul a rohadt hangos öntözőrendszer. Pirkadatkor megint ordít valaki az ablakunk alatt. Őszintén megmondom, hogy ezen a szálláson nem sikerült egy jót pihenni, minden reggel panaszkodással telt az első pár perc, hogy melyikünk miért nem tudott aludni. Ezt egyébként csak tetézte, hogy egyik éjszaka 5 darab 5 éven aluli kölyköt számoltam össze az egyébként nem nagy farmház vendégei között, akik már zsenge korukra megtanulták, hogy anyjuk figyelmét csak hangos Mammma! MAMMMA! felkiáltásokkal lehet magukra vívni. Rendkívül idegesítőek voltak. Annyira, hogy amikor elindultunk autóval Cefaluba, akkor megkértem Balázst, hogy kapcsolja ki a rádiót, mert nem bírok semmilyen zajt elviselni egy pár percig (aznap különösen nehéz volt számomra a reggel). A szállásadónk, egy negyvenes olasz férfi, szintén nem beszélt semmilyen nyelven az olaszon kívül, bár az elején még azt mondta, hogy kicsit tud angolul, de amikor a money-t nem értette, akkor elveszett minden reményünk: itt bizony nekünk kell olaszul beszélni. Sajnos ez sem ment gördülékenyen, mert hiába kértünk birra-t (sört) és vino blancot (fehérbort), ő két vörösbort hozott ki.

De még mindig volt remény, hogy Liparin szuper szállásunk lesz szuper helyen (booking.com-on „kitűnő” minősítést kapott), és tényleg minden igaz volt az utolsó betűig, csak…annyira kitűnő helyen a városközpontban található a hely, hogy hajnalig hallottuk az utcazenét és az artikulálatlanul üvöltő helyieket. Lehet, hogy ez már az öregedés jele, hogy engem ez zavar?!

KAJÁK

Mint említettem, a gasztro-vonalat nem bíztuk a véletlenre, szóval már nemcsak a Tripadvisor volt a barátunk, és mondta meg, hogy melyek a meglátogatott városok legjobb éttermei, de arra is volt terv, hogy egészen pontosan mit akarunk enni. A szicíliai konyhát rengeteg hatás érte a különböző kultúrák keveredése miatt, attól függetlenül, hogy ezek a kultúrák nem feltétlenül egy időben keveredtek. Soha nem gondoltam volna, hogy Olaszországnak van egy olyan része, ahol a padlizsánt is padlizsánnal eszik, és az egyik jellegzetes fogásuk a padlizsánsaláta (caponata). Ezt a sziget több részén is megkóstoltuk, és volt egy paradicsomos-lecsós irány, meg egy inkább balzsamecetes. Ezen kívül rengeteg halat ettünk, én például étteremben sosem rendeltem szárazföldi állatot, kizárólag akkor ettem bárányt vagy sertést, amikor a második vendégházban főztek nekünk, hiszen ott nem lehetett válogatni. (Egyrészt illetlen, másrészt úgysem értették volna.) Azt hiszem, elmondhatom magunkról, hogy kajában kipróbáltunk minden jellegzetességet: a már említett briósba töltött fagyit, padlizsánt minden mennyiségben, csilis narancssalátát, szardíniás tésztát, rákkal töltött raviolit, grillezett királyrákot, kagylót, kardhalat többféleképpen (ezt szintén nagyon jellegzetes „szicíl” alapanyag), granitát (vízalapú sorbet és jégkása közti édesség), cannolit (ropogós tésztaalagútba töltött édes ricottás krém), cassatát (a másik tipikus szicíliai édesség, természetesen ricotta főszereplésével). És egyszer ettünk pizzát is. J

Csak halkan vallom be, hogy 2 kg-mal nehezebben jöttem haza a nyaralásról, mint ahogy elmentem volna, mert egyszerűen nem lehetett nem nyakig merülni ebben a kulináris kalandban, hogy a legizgalmasabb ételeket nagyon jó helyeken próbálhassuk ki! Mindössze kétszer kötöttünk kompromisszumot, és ettünk nem a legjobb helyek egyikén: egyszer Szirakúzában, ahol a parton, naplementét nézve vacsoráztunk egy turistacsapda közepén, itt egyértelműen a látvány döntött; egyszer pedig Liparin, ahol tele volt a kinézett étterem, és egy alacsonyabb minőségűbe mentünk, de utólag azt mondom, hogy megérte, mert annyira gyorsak voltak, hogy 1 óra alatt sikerült megvacsorázni. Ezeket leszámítva igyekeztünk Tripadvisor első 10 helyéből választani, bárhova is mentünk.

(folyt.köv)

PROGRAM

Az utazó napokat nem számolva 6 nap állt rendelkezésünkre, és a következőképpen alakult a program:

1. Nap: Ragusa és Noto
2. Nap: Strandolás Noto tengerpartjánál, délután és este Szirakúza
3. Nap: Utazás a sziget délkeleti részéről északra, este Cefalu meglátogatása
4. Nap: Utazás Milazzoba (vissza keletre a tengerparton), onnan hajóval Lipari-szigetre
5. Nap: Strandolás Lipari-szigeten, majd visszaút a szállásunkra, este már csak pihenés a medenceparton
6. Nap: strandolás és esti program Cefaluban.

AUTÓKÁZÁS

Bérelt autónak egy Nissan Note-ot kaptunk, ami becsületesen végignyomta velünk a hetet, és ránk aztán nem lehet mondani, hogy az autót nem használtuk volna eleget, a teljes út alatt kb. 1300 km-t utaztunk. Az autó Balázs nevén volt, így én nem is ültem a vezetőülésben, úgyhogy ő volt a hős, aki ezt a teljes túrát végignyomta. Mondhatnám, hogy sajnálom, és szívesen kivettem volna ebből is a részem, de az a helyzet, hogy a szicíliai közlekedés számomra több szempontból is aggályos. Egyrészt tisztázatlan viszonyok, utak és elsőbbségek tömkelegét tartogatja minden kanyar, a körforgalmakról már nem is beszélek. Biztosan baromira ideges lettem volna attól, ami az anyósülésen is folyton szemet szúrt: de hol itt a sáv?! Ez most hány irányú utca?!

A másik sarkalatos pont a szerpentinek voltak, főleg az utazásunk második felében, amikor a szállásunk egy hegyen helyezkedett el, és ezúton szeretném a Google Maps fejlesztőinek figyelmét felhívni arra, hogy próbálják meg a magasságokat is valahogy jelezni a térképeken, mert cuki kis kanyargós utakat valóban láttam, amikor lefoglaltuk, de azt nem gondoltam volna, hogy 15 perc masszív szerpentinezés vezet majd fel az ágyunkig. Balázst nagyon sajnáltam, bennem meg az ütőér is megállt, amikor este 11-kor a vaksötétben hazafelé tartottunk.

Ami még furcsa volt, az a tájékoztatás teljes hiánya az autópályán. Történt ugyanis, hogy pont azon a pár milliméteren, ahol a mi kijáratunk volt a pályáról, lezárás volt, ezért a GPS, a balga, egy 40 perces kerülőútra terelt minket, mindezt úgy, hogy a pályán semmilyen jele nem volt a lezárásnak. Utólag már láttuk, hogy megy ez: semmi előzetes figyelmeztetés, felkészítés, hanem egyszer csak útszűkület, majd egy felirat: kötelező kijárat, és hopp, már le is tereltek a pályáról. Nyilván nem tragédia, csak azt a kerülőutat szerintem egyikünk sem felejti el, amikor ilyen római stílusú úton kellett lezúznunk a hegy tetejéről (a rómaiak szerint a legrövidebb út két pont között mindig az egyenes…a hegy oldalában is!).

A legkedvesebb kalandunk is az autókázáshoz kötődik: fogy a benzin, de hát segond, majd az autópályán megállunk az egyik kútnál. Ekkor a műszerfal még 70 km-re elegendő benzint mutat. Majd hirtelen a számláló vészesen elkezd csökkenést mutatni, mi meg nulla benzinkutat találunk. Bekapcsoltuk a GPS benzinkútkereső funkcióját, és rájöttünk, hogy nem véletlenül nem mutat kutat a pályán, hanem mert nincs. Végül már annyira kevés volt az üzemanyagunk, hogy nem is mutatta, mennyi km-re elég, viszont a radarra akadt egy kút Tusa-ban (északi part), úgyhogy pályáról le, irány Tusa. Itt sem szólt a GPS, hogy lesz egy enyhe szintkülönbség, így minden kanyar után egy újabb meglepetés volt az előttünk tornyosuló emelkedő. Próbáltuk fejben eszeveszetten kalkulálni, hogy ha 10 km-rel ezelőtt még 20 km-nyi benyánk volt, akkor most mekkora súllyal esnek latba az emelkedőkön kettesben, gázfröccsel megtett kilométerek. De nem történt semmi baj: beértünk Tusába, és néhány tisztázatlan kérdést követően (ez most melyik út, itt milyen irányba lehet menni, kinek van elsőbbsége) megtaláltuk a kutat, ami konkrétan két tartály volt egy szakadék széle mellett 20 cm-rel. Hát nagyon boldogok voltunk, azt meg kell hagyni!

(folyt.köv)

Ki mondta, hogy csak akkor keveredhetek kalandba, ha éppen elhatározom, hogy egy másik országban tartózkodom életvitelszerűen? Az elmúlt pár hónapban a hétköznapok kihívásaival foglaltam el magam, ezeket nem örökítem itt meg, viszont az idei nyaralásunk Szicíliába már tartogatott igazi kalandokat is.

De kezdjük az elején: miért éppen Szicília? Mondhatnám, hogy a véletlen műve, hiszen a tavalyi toszkán utazás után senki meg nem mondta volna, hogy minket 2016-ban is Olaszországba sodor az élet, de egy szerencsés fordulatnak köszönhetően már decemberben tudtuk, hogy júliusban vár ránk 1 hét ezen a bájos kis szigeten.

FELKÉSZÜLÉS

Amikor azt mondom, hogy „bájos ki sziget”, akkor azt idézőjelben értem, hiszen már a tervezgetéskor láttuk, hogy mindent beautókázni egy hét alatt teljesen lehetetlen, úgyhogy megkezdődött a priorizálás: ókori görög/római romok vagy helyes tengerparti városkák? Nagyváros vagy kis faluk? Agriturismo vagy szállás a város központjában? Eltöltöttünk pár órát azzal, hogy az ideális menetrendet felrajzoljuk, míg végül tiszta lett, hogy 1) autót fogunk bérelni már a reptéren, mert anélkül nem megy; 2) elengedünk néhány romot; 3) sem Palermót, sem Cataniát nem látogatjuk meg; 4) nem csillagtúrát nyomunk, mint tavaly Tosziban, hanem vándorolni fogunk a szigeten.

Ami még a felkészüléshez elengedhetetlen volt, az a vaskos Sicily kiadvány átolvasása a Phaidon kiadótól, ezt a könyvet még Bécsben a KARE-ban találtam, és amikor először kézbe vettem, pont a fagylalttal töltött briósnál nyílt ki, én meg lelkendezve mutattam a Balázsnak, hogy nézd, ezt fogjuk reggelire enni Szicíliában! J Végül a könyvet az Amazonon rendeltem meg, mert túl nehéz volt, és nem fért a kézicsomagomba Hamburg felé. (Istenem, mennyire örülök, hogy annak az időszaknak vége!) Gasztronómiából tehát fel voltunk készülve, listát írtam a megkóstolandó olasz ételekről olaszul, majd néhány szót róluk magyarul, hogy biztosan mindent be tudjunk azonosítani a nagy izgalom hevében.

Természetesen tájékozódtunk kábé mindenkitől, aki hallott már Olaszországnak ezen tájáról, hogy mit hogyan érdemes megnézni tervezni, és kaptunk nagyon sok szuper, egymásnak azonban néha teljesen ellentmondó tanácsot: a sziget nyugati részét felejtsük el, nem éri meg – az igazi olaszok a sziget nyugati részére mennek; Palermo egy koszfészek, felesleges időtöltés – Palermo jobb, mint Catania. Végül kénytelenek voltunk a saját fejünk után menni.

(folyt.köv)

3 hete újra Budapest a bázisom, és gondoltam, illő lenne megemlékezni a blogon is arról, hogy végre hazatértem. 

Az utolsó hetek voltak talán a legjobbak Hamburgban: meglátogattak a szülők, 4 napig várost néztünk, nagyon mókás volt, megtelt a lakásom élettel, aztán egy hétvégét egyedül töltöttem kint, amikor pedig rengeteget vásároltam. Igazából nagyon jó dolgokat lehetett kint kapni, úgyhogy kicsit megdobtam a ruhatáramat, főleg fehérneműkkel és koktélruhákkal. Talán a Karstadt és a Depot lesz az a két dolog, ami hiányozni fog ebből a városból. 

Húsvétkor itthon voltam, utána pedig egy hirtelen döntéstől vezérelve kijött velem Balázs is, hogy a legutolsó napokat még együtt töltsük, és az is nagyon jó volt: napközben mindketten dolgoztunk, este vacsorázni mentünk, csavarogtunk, pakoltunk, jöttek a költöztetők, egyre kevesebb cuccom volt, míg végül mindent elcsomagoltam.

A munkában az utolsó napok is olyanok voltak, mint az összes többi: pocsékak. Nem volt rendes átadás-átvétel, a búcsúajándékom kritikán aluli (csak összehasonlításképpen: az előző csapatomtól egy személyre szabott Converse cipőt kaptam, míg most egy képet egy nőről, ami nem is én vagyok, és virágokból áll a haja...hiába, kiadták a feladatot az ügynökségnek, nekik meg ennyi sikerült. No comment, a keret legalább használható.), a főnököm a búcsúebéd közepén felállt és elment azzal a szöveggel, hogy majd még úgyis legalább 20-szor fogunk találkozni a jövőben (ne legyen igaza, csak ennyit kívánok).

A hazautam szintén egy tanulmány volt: ismét egy átszállásos megoldás, aminél szokás szerint az első járat késett, így lekéstem a második járatot, és a nap végén délután 4 helyett este 11-re értem haza. Akkor már mindegy volt (mondom ezt azután, hogy fél órát sírtam a reptéren), megmentett a könyvem, és gyakorlatilag végigolvastam a napot, meg kipróbáltam egy csomó reptéri vendéglátóhelyet.

Április elsején tehát hazatértem, és azóta nekem minden oké. Szuperül érzem magam a bőrömben, megkönnyebbültem, és megbocsátottam magamnak. Kaptam egy szuper pozit, végre a szeretteimmel lehetek, tervezem a jövőt, remek programjaink vannak, és végre ismét szerető közegben élek. Csomó mindent átértékeltem, kiegyensúlyozottabb vagyok, békében élek magammal és a világgal. 

Nagyon örülök, hogy kiléptem egy olyan helyzetből, amiben nem tudtam megtalálni önmagam, és büszke vagyok azért, hogy kitartóan végigvittem az elképzelésem, és végülis egy perccel nem maradtam tovább, mint azt az elején elterveztem. Mindez nem sikerülhetett volna a családom, a Balázs és a barátok nélkül, akik számtalanszor meghallgattak, vigasztaltak, öntötték belém az erőt. Rengeteg türelmet igényelt ez az időszak, mert sajnos sokszor kibillentem a normális kerékvágásból. 

Az új főnököm szerint itt az ideje, hogy a Hamburggal kapcsolatos rossz érzéseket elengedjem, és már tényleg csak előre nézzek, és mivel az új munka is tartogat rengeteg kihívást, azt hiszem, megfogadom a tanácsát. Hoztam egy rossz döntést, megszenvedtem érte, de már hála istennek, vége van!

:)

Vegre kobe vesodott a nap...vagyis A NAP, amikor vegre vege lesz ennek a hamburgi szamuzetesnek.

Ez volt eletem leghosszabb 5 honapja, es szerintem a felnott eletem legkemenyebb idoszaka. Valoszinuleg eddig nagyon szerencses voltam. Meg eddig olyan donteseket hoztam, amikrol egeszen biztosan hittem, hogy a javamat szolgaljak.

Hadd magyarazzam meg. Igen, a fonokom egy allat es soha semmilyen korulmenyek kozott nem dolgoznek vele. Ha barki igy banna velem Magyarorszagon, biztosan felmondanek, csak az a kerdes, hogy mikor. Lehet, hogy lehettem volna fegyelmezettebb, kitartobb, szivosabb, es meg birhattam volna egy kicsit, hiszen megiscsak olyan keves ido ez egy uj poziban, de egyszeruen keptelen voltam arra, hogy kemeny legyek, es minden nappal csak elfogytam ebben a helyzetben. Valoszinuleg tovabb birtam volna, ha jobban erzem magam Hamburgban, ha mondjuk van valaki, akihez szolhatok, vagy itt van a fium es a csaladom, de valahogy minden olyan szerencsetlenul alakult. 

Tegyuk hozza, hogy ehhez en is kellettem. Ha valaki vegigsir egy egesz ejszakat, amikor felhivjak, hogy megkapta az uj pozit, ami a meses nyugatot, a magas fizetest es az ahitott eloleptetest kinalja, akkor valoszinuleg annyira megsem akar kikoltozni. Jo lett volna ezt akkor felismerni, es nem elnyomni a hangot, hogy minek is megyek neki megint a nagyvilagnak, amikor vegre egy boldog kapcsolatban elek, jol erzem magam otthon, imadom Budapestet, es annyira jo az eletem! Azota is ostorozom magam emiatt, es nem tudom megbocsatani, hogy rosszul dontottem. Remelem, hogy a hazateres elhozza majd a magam feloldozasat. 

Szoval be kell latni, hogy nem jokor, nem jo helyre es nem jo emberek koze kerultem itt Hamburgban. 5 honap utan meg mindig nem erzem itt otthon magam, es bar a varos gyonyoru, engem minden pillanatban erre a rossz dontesre emlekeztet. Nem tudok megbaratkozni vele, es nem is akarok. Mint ahogy nem akartam baratokat keresni, es nem, nem akartam magam jol erezni itt. Felig mindig Budapesten voltam fejben, es tudom, hogy ez az en hibam. 

Meg akar halas is lehetek a fonokomnek, hogy nem is adta meg az eselyet annak, hogy megszeressem ezt a kozeget es ezt a pozit. Most, hogy az utolso napjaimat tolom, most elvezem, de csak azert, mert tudom, hogy nekem csak elinditanom kell az o agymeneseit, de mar nem en fogom kivitelezni. 

Tovabbra is renduletlenul szamolom vissza a napokat (6 nap a husveti hazamenesig / 7 munkanap van meg hatra / 12 nap mulva hazakoltozhetek), es hiaba nem tudok meg semmit a jovorol, szilardan hiszek abban, hogy valami sokkal jobb var otthon. Barmilyen poziban fogok ulni, az nem lehet rosszabb, mint a mostani, es nem utolsosorban Balazzsal is egy uj korszak kezdodik az eletunkben, hiszen osszekoltozunk! :)

Ugyhogy hamarosan vege a siros-pityogos korszakomnak, a remalmoknak, az allando gyomoridegnek, es tenyleg visszaterek a normal kerekvagasba. Mar alig varom!

Ez most egy nagyon pozitiv bejegyzes lesz, mert a nevnapom hetvegeje szuperul sikerult, es nincs semmi okom nyigasra, ami ritka pillanat az elmult 4 honapban, ugyhogy gondoltam, megorokitem.

Kezdodott minden a pentekkel, ami egy nyugis munkanap volt odabent (ertsd: fonok nelkuli), es 11 kornyeken hivtak, hogy csomagom erkezett. Szerintem az elso pillanattol tudtam, hogy a Balazstol johetett, es igy is volt: kuldott egy csodaszep tulipancsokrot, egy cuki kepeslapot es 4 macaront izleses kis dobozban. Nagyon orultem, mert imadom az ilyen gavaller es figyelmes gesztusokat! :)

Egesz nap zaporoztak a koszontesek, mindenkinek nagyon koszonom, aki gondolt ram, sokat segitett igy a tavolban!!

Munka utan elindultam a belvarosba, hogy hatha meg tudom lepni magam valami kis aprosaggal (vagy egy boronddel), de nem talaltam semmit, igy rutinos onajandekozokent elvittem magam vacsizni egy thai etterembe (a neve Cha Cha, es az Europa Passage-ban talalhato), ahol garnelas curry-t ettem aszalt sargabarackkal es rizzsel valamint citromfuves panna cotta-t.

Szombaton mar delelott lazban egtem az aerial jogatol, ettol fuggetlenul viszont bejartam az Osterstrasse-t, megneztem minden uzletet meg a Karstadtot, ismet ajandekert (illetve borondert) kajtatva. Az eredmeny: egy koromlakk! A Karstadt egyebkent egy aruhaz-lanc, olyan, mint regen a Skala meg a Corvin volt, itt az ilyen tipusu bevasarloegyseg sokkal gyakoribb, mint a klasszikus bevasarlokozpont, es latom az elonyeit. Konnyen belathato, es mondjuk egy fehernemuert eleg egy emeletet korbejarni, nem kell hatszor bemenni kulonbozo uzletekbe, ott valaszolni a "Segithetek esetleg?" kerdesre, hatszor probalni es hatszor fizetni.

Most viszont raterek az aerial-ra, mert akkora elmeny volt! Csak halvany sejtesem volt arrol, hogy mire szamithatok, es azt mar vegkepp nehez volt elkepzelni, hogy kepes leszek 3 oran keresztul egy kotelen mozogni, de minden jol sikerult. Felraktam a facebook-ra egy videot, mert nehez elmondani, hogy mit is csinaltam pontosan, de azon latszik minden gyakorlat, amiben nekem is reszem volt. Orankent volt par perc szunet inni es WC-re menni, ezt leszamitva viszont komoly atletika zajlott 3-tol 6-ig. Nagyon elveztem! Annyira rakattantam az aerial-ra, hogy mindenkeppen szeretnek meg a heten is menni, mielott hazautazom. 

Joga utan kovetkezett a vacsi, melyet a mi gyakorlatozasunk kozben egy vegan szakacs keszitett a sutdio konyhajaban. Etvagycsinalo falatkaknak ettunk magos kenyeret ketfele feltettel: tojaskrem tojas nelkul valamint voroslencsekrem. Levesnek bazsalikomos brokkolikremleves volt, foetelnek pedig humusz, gyokerzoldsegek es toltott kelkaposzta - hogy mivel volt toltve, azt nem sikerult beazonositanom. Desszertnek tejberizs kokusztejbol, granatalma-magokkal es mangopurevel. Osszessegeben nagyon fincsi vacsi volt, nalam a foetel annyira nem volt eros, de minden mast rendkivul izletesnek talaltam! Azert latom, hogy a vegan konyhabol bizonyos elemeket at lehet emelni a nem-vegan etkezesbe is. 

A joga utan mar nem nagyon csinaltam semmit, csak szineztem egy kicsit. Meseltem, hogy engem is elert a felnott szinezo mania? Mivel az idegeim idekint kicsit rossz allapotban vannak, igy vettem egy szinezokonyvet meg 24-es szinesceruza-keszletet, es nekialltam. Kezdem egyebkent elvezni, bar a belemerulos flow reszt meg nem tapasztaltam meg, en rajzolas kozben is agyalok.

A mai napot meg a kornyezetem rendbetetelere szantam, ugyanis az elmult 3-4 hetben nem kifejezetten figyeltem oda: mindehol ruha-halmok, itt-ott hevero gyogyszerek meg a betegseg maradekabol, karacsonyi dekor egy sarokba dobva, stb. Par ora takaritas utan viszont minden patent, es nagyon orulok, hogy vegulis megcsinaltam. 

Nemreg pedig megneztem a Felvilag cimu magyar filmet, ami 2015-ben keszult, Kovacs Patricia, Gryllus Dorka es Dobrosi Laura a foszereploje. Jo film, tele feszultseggel, tudom ajanlani egy kucorgos vasarnap estere. Szilveszterkor adta a Duna TV, de akkor lemaradtam rola.

Osszefoglalva: ahhoz kepest, hogy itt voltam, es egyedul voltam, nagyon jol telt a hetvege. Ha minden jol megy, a kovetkezo ilyen hetvege csak aprilisban kovetkezik be!

Megfogadtam, hogy hetente irok majd a hamburgi eletemrol februarban, es mar a masodik heten megszegtem, de sebaj, most osszefoglalom, hogy mi tortent azota.

London: Az influenzabol kikecmeregtem annyira, hogy eljussak Londonba februar elso hetvegejen. Amennyire vartam, annyira volt nehezkes ez az ut. Mar a repulesnel kezdodott, hogy olyan szerencsetlen landolasban volt reszem, mint meg soha, konkretan a hanyinger kerulgetett, nem kaptam rendesen levegot, es az eletemert kuzdottem. Amikor vegre valahara leszalltam, onnantol meg kovetkezett egy amokfutas London kulonbozo pontjaira, 3 ejszaka 3 kulonbozo helyen, az ido 70%-aban uton voltam, es ez elegge megterhelt. Olyannyira, hogy napokig szedultem meg emelyegtem, es kifejezetten rossz fizikai allapotban voltam. Ami jo volt, az a talalkozas Alexekkel es a 10 honapos, meg nem latott gyermekukkel, meg a vacsi Kisritaval es hites uraval. Meg az is jo volt, hogy talaltam egy kiraly feher farmert a GAP-ben, amihez adtak egy ajandek polot. Nem viccelek. 

Ezt leszamitva a meetingek, amiken reszt vettem, eleg lehangolora sikeredtek. Voltam az angol vegpiac irodajaban, es ket valogatottan ostoba novel diskuraltam (es magamnak kellett fizetnem a Pret-es salatamat, ez nagyon fajt, foleg tudva azt, hogy a Budapestre latogato vendegek micsoda torodest es figyelmet kapnak), majd elmentem a nagy kozpontba, ahonnan a vilagot iranyitjak cegunk nagyjai, es nem ereztem kulonosebben kenyelmesen magam. Kicsit olyan volt a fogadtatas, mint ha jelentektelen lennek, egy pup a hatukon, semmi nem volt megszervezve, odamentem, basszus, Londonba, es a meetingjeimet eltoltak, nem foglaltak targyalot, tiszta csalodas volt. Pedig mennyien vagynak a kozpontba, de elarulom, nem egy kellemes kozeg. Csak van egy sajat Costa Coffee-juk. Igy hat Londonbol finoman szolva is kipurcanva erkeztem vissza Hamburgba.

Azota is tortennek am esemenyek, peldaul megmondtam a fonokomnek, hogy vissza kivanok terni az eredeti szekhelyemre, ami termeszetesen nem tetszett neki. Bar szamtalan peldat soroltam a vezetesi stilusarol, hogy miert nem szeretnem tovabb folytatni ezt az egeszsegre is karos kapcsolatot, csak azt hajtogatta, hogy nekem a baratom hianyzik. Nyilvan hianyzik, de egy tamogato kornyezetben lehetne ezt kezelni. De azon az emlekezetes csutortok delutanon volt minden: kiabalas, fenyegetes, lelki terror, amibol latszik, hogy mennyire nem kepes viselkedni. Hat peldaul ezert jovok el. 

A bejelentestol megkonnyebbulten meg hazarepultem hetvegere, ami szuperul sikerult: megvolt az egyensuly a pihenes es a tartalom kozott. Vasarnap peldaul kimentunk Becsbe a Star Wars Identity kiallitasra, ami meg engem is lenyugozott, pedig egy reszt sem lattam. Este romantikus andalgas az esoben, majd koccintas egy francia bisztro utolso ket szabad szeken, nagyon jo volt!

Hamburgban nyilvan all a hideghaboru a fonokom es koztem, hiszen egy jo vezeto, akinek a kepessegeivel minden rendben van, persze hogy elkezdi megneheziteni a tavozo munkavallalo eletet. Erre nem is fecserelnek tobb szot. 

Most pedig jon egy ujabb hetvege, es a helyzetet a holnapi nevnapom csak sulyosbitja. Tudom, hogy a nevnap nem egy nagy dolog, de nem szeretem maganyosan tolteni. Mindegy, ha mar szamuzetesben vagyok, igyekszem erdekes dolgokkal tolteni, es ez peldaul az aerial joga workshop lesz szombaton (igen, Aleska Diamond is valami ilyesmit uz...a pornon kivul), ami 3 ora jogat es utana egy vegan vacsorat jelent, szerintem nagyon izgalmas lesz, oszinten szolva emiatt varom a hetveget!

Jovo heten rengeteg programom van, erkezik egy VIP vendeg, akinek prezentalok majd, meg lesz ceges vacsi, bucsubuli, aztan meg vegre megint megyek haza! :)

Hekas, amikor mult heten azt hangoztattam, hogy ha a munkahelyen elviselhetetlen lesz a helyzet, akkor kiiratom magam betegszabira, akkor NEM ugy gondoltam, hogy legyek beteg!! Azt hiszem, most is bevalt az a tanacs, hogy "vigyazz, mit kivansz!", hiszen hetfo este mar ereztem, hogy valami nem okes, kedden talan egy picit orultem is a potya-szabadnapnak, de mara mar egeszen biztos, hogy influenzas vagyok. Es a mostani helyzetben meg szazszor nyugosebben viselem, mint egyebkent. 

Mar eleve attol kivagyok, hogy egyedul vagyok, es csak magamra szamithatok. Minden teaert kivanszorgas sokkal rosszabbul esik ennek fenyeben, mint amennyire rossz alapbol. Az alattam levo lakasban felujitas van, eddig ezt nem tudtam, de mivel nem tudok napkozben aludni az allando kalapalastol es furastol, igy eleg hamar kepbe kerultem. Egesz nap luktet a fejem, erre meg a furo hangja ratesz, es hiaba agyazok meg a nappaliban, hogy kevesbe halljam, nem segit. Nem erdekel a teve es semelyik ujsag vagy konyv sem, csak tespedek a betegsegben, es rendkivul sajnalom magam.

Az itteni szabalyok szerint 3 napig otthon lehet maradni betegseg okan orvosi papir nelkul, es nekem a mai volt a masodik, de kicsit raparaztam, hogy ha holnapra nem gyogyulok meg, akkor szervalnom kell valami papirt errol, meg Balazs is gyakorolt ram nemi nyomast, ugyhogy elkezdtem haziorvos utan kutatni (megjegyzes: a budapesti lakasomban tobb, mint 4 eve lakom, es nem is tudom, hogy merre keressem a haziorvost...nem vagyok egy beteges fajta!). Elvileg van egy Allianz-os biztositasom (mivel a TB-t otthon fizetem, ezert itt nem vagyok klasszikus modon biztositva), ugyhogy kezenfekvo volt oket felhivni. A holgy nagyon kedvesen elmagyarazta, hogy menjek, ahova akarok, es fizessem ki az ellatas dijat, es utana igenyeljem naluk vissza az osszeget. Na, hat nem lettem kisegitve ezzel, ugyhogy irany a Google, a legjobb baratunk, es elkezdtem vadaszni a haziorvosokat. Talaltam egyet 2 metromegallora, ami meg 45 percig rendelt, ugyhogy gyorsan feloltoztem, es itthagytam a furos-kalapalos lakast. Megerkeztem a haziorvoshoz, ahol senki nem beszelt angolul, es tenyleg a siras hatarara kerultem, hogy nincs nekem eleg bajom, meg most nemetul is turaztassam magam?! Vegul fel ora varakozas utan megvizsgalt egy doktorno, megmondta az iteletet: Grippe (influenza), nem irt fel gyogyszert, csak teazzak, pihenjek, es kiirt egesz hetre. 

Ugyhogy most szamuzetes lesz a szamuzetesben, bar remelem, hogy lassan jobban leszek. Nem volt maig lazmerom, ugyhogy csak saccolgattam a testhomersekletem, de most mar vasaroltam egyet, es feketen-feheren latszik, hogy lazas vagyok. Amivel kuralom magam: gyomberes tea, citromos tea, zsalyas tea, aspirin, neocitran, narancs-mandarin-banan-kiwi, nutella, piritos kenyer, krumplileves.

Egyetlen dologra probalok koncentralni: a szombati londoni utamra jol kell lennem! 

Mult heten volt egy beszelgetesunk Balazzsal a blogrol, es azt mondta, hogy mivel mindig csak akkor irok, amikor rossz kedvem van, igy nagyon egyoldalu informaciokat kozlok az olvasokkal, es ezert az egesz hamburgi kikuldetesrol torz kepet festek. Nos, igaza van.

Amikor jo a kedvem, akkor altalaban Budapesten vagyok vagy vele vagyok, es persze, hogy nem allok neki blogot irni, a boldogsagomat vilagga kurtolni pedig nem szeretnem, ugyhogy tenyleg eleg negativak a bejegyzeseim. 

Szoval most igyekszem megragadni a pozitivumokat, hogy mit is ad nekem ez az egesz kikuldetes:

• Csak sikerult feljebb lepnem a karrierletran! Mar nagyon regota vartam erre, mert annyira kesznek ereztem magam, es igen, vegre Brand Manager vagyok, nem is akarmilyen, hanem Regional Brand Manager. Jobb napokon abban lubickolok, hogy fel Europa a radaromon van. Ennek folyomanya, hogy...
• ...Lett ez bitang jol kinezo pozi az oneletrajzomban. Es hat...
• ...Nyilvan a fizetesem sem lett kevesebb. Repulok, felreteszek, jol elek. Nem elhanyagolhato szempont, hiszen a fizum megkonnyit egy csomo hosszabb tavu gondolkodast.
• Fejlodik a nemetem, bar az elmult 10 evben sem volt szuksegem ra, de ez a nyelv szexi, ugyhogy nem art, ha magamra szedek egy kis tudast. Elvezem, hogy annyi evvel a diploma utan megint tanulok.
• Lett tapasztalatom a tavkapcsolatban. Az elejen annyi tanacsot kaptunk, hogy hogyan lehet jol tartani a kapcsolatot, de a nap vegen csak ugyanazokat a csatornakat hasznaljuk, mint amikor egyutt voltunk. Iszonyatosan lehet orulni egy talalkozasnak, es minden elvalasba bele lehet pusztulni. De ettol meg mukodik, es kitartoan nyomjuk, mikozben persze alig varjuk, hogy vegre egyutt eljunk. Brutal nehez ez az idoszak, de meg fogjuk csinalni!
• Nem utolsosorban baromi nagy kozhely, de a tapasztalat kincset er. Ennel a pontnal muszaj kicsit szkeptikusnak lennem, hiszen errol a tapasztalatrol szivesen lemondtam volna. Viszont valamiben biztos fejlodtem azaltal, hogy napi szinten harcolok magamert.

Most pedig kovetkezzenek a januari jo pillanatok:

• Az osszes kituzott havi celban ertem el eredmenyt vagy fejlodest.
• Balazzsal sikerult egy szuper hetveget Hamburgban toltenunk: jazz-koncert, spa, brazil vacsi es steak, reggelire goffri, reunion.
• A varsoi utam nagyon jol sikerult, elveztem minden percet, talan meg az is megfordult a fejemben, hogy nem is olyan rossz ez a pozi.
• Az otthon toltott ido pedig olyan volt, mintha visszakaptam volna az eletemet, a regi kerekvagast, olyan megnyugtatoan komfortos volt minden.

Ebben a pillanatban pedig annak orulok, hogy a jovo heti londoni uzleti utamat mar szombaton elkezdem, es vegre talalkozok par tavoli barattal, no meg addig jarom az uzleteket, amig be nem zarnak. :)

...es par oran belul az elso olyan hetvegenek is, amit Hamburgban toltottem egyedul. Ahogy szamitottam ra, a munkaba visszaterni nem volt egy tuzijatek, es amitol sikerult olyan szepen tavol tartanom magam a karacsonyi szunetben, az most viharos gyorsasaggal visszakuszott az eletembe. Tovabbra is teljesen remenytelen, hogy a helyzet jobb legyen, es az unnepek utani zen-allapot is nagyon hamar tovatunt.

Viszont vegre a het nemcsak munkabol allt, hanem elkezdtem az apro celjaimra koncentralni, es lepeseket tenni. Vettem berletet peldaul a jogastudioba, ugyhogy mehetek, amikor csak kedvem tartja. Mondjuk vicces, hogy a fonokom nemletezo meetingkulturaja miatt azon kell aggodnom, hogy a holnap 8 orakor kezdodo orara oda fogok-e erni, mivel 5-tol 7-ig irt ki egy csapatmegbeszelest.

Aztan voltam egy jazz koncerten a nemettanarnommel, aki egy nagyon jo fej, fiatal no, es igazi feludules volt munka utan este meg programozni is egyet! A hely es a hangulat is szuper volt, es meglepo modon csupa nagyon fiatal zenesz jott aznap este oromzenelni egyet. 

Ezen kivul sokat nemetezem. Van itt egy magazin, Deutsch Perfekt a neve, ebbol szokott a tanarno cikkeket fenymasolni, de most megvettem a januari szamot, es feltett szandekom, hogy minden cikket elolvasok belole, es minden feladatot megcsinalok. Hala istennek jo temak vannak benne, szoval meg erdekel is. Egyebkent probalok minel tobbet nemetul beszelni, csak a csapatommal nem vagyok hajlando, ok ugyanis rendszeresen nemetre valtanak a meetingeken. Ha toluk nemet szot hallok, akkor teljesen kikapcsolok, es oda sem figyelek. 

Es itt volt a hetvege, amit a korulmenyekhez kepest tartalmasan eltoltottem, es igen, tuleltem, es igen, nem volt borzaszto, es hamar elment, ennek ellenere orulok, hogy nem minden hetvegem telik majd azzal, mint az elmult ket nap. Szombaton az angolok nemzeti sportjanak hodoltam, es elmentem vasarolgatni. Kineztem a neten egy szimpatikus bevasarlokozpontot, es meglatogattam. Erdekes modon a ruhakra kevesbe kattantam ra (ez tuti a kapszula gardrobnak koszonheto, egyszeruen nem akarok ruhakat felhalmozni), annal inkabb a lakasdekorokra (kepkeret, vazak, tablak), es meg annal is jobban a sminkcuccokra. Mivel boven volt idom, igy kisminkeltettem magam a MAC-ben, es a lanyzo, aki foglalkozott velem, nagyon kedves volt. Kiderult, hogy nagyon kozel lakik hozzam, ugyhogy megadta a szamat, hogy ha van kedvem, menjunk el kavezni. Szoval egy vagyont hagytam ott tegnap az Elbe Einkaufzentrum-ban (EEZ), de egyaltalan nem bantam. Az ongyogyito folyamat resze volt. 

Ma meg bejelentkeztem egy kozeli furdobe spa menure: Stress, lass nach!, ami egy teljes aromas testradirt es egy nyak-hat masszazst takart. Meg anno ezt a tanacsot kaptam egy gyakorlo coach-tol, hogy ha olyan helyzetbe kerulok, hogy nincs fizikai kontaktusom senkivel (ertsd: amiota Balazs elment, egy puszit nem kaptam), akkor erdemes masszazsokra jarni, hiszen egy csomo kutatas taglalta az erintes fontossagat. Ugyhogy eltoltottem kb. masfel orat a spa-ban, de nem voltam maradektalanul elegedett a korulmenyekkel, otthon az Isis sokkal szinvonalasabb.

A masik dolog, amivel elszorakoztattam ma magam, az a fozes volt. Osszegyujtottem par olyan etelt, ami izgatta a fantaziamat, de tudtam, hogy a Balazs nem kulonosebben szeretne oket, es ezeket keszitettem ma: sutotokkremleves, csicseriborso curry es sult tejbegriz (ez utobbi szerintem neki is izlett volna hazi baracklekvarral). Nem tagadom, elveztem a konyhai tustenkedest, minden extra finom lett!

Az egyedullet hatasara rengeteget foglalkozom magammal. Most valahogy ugy alakult, hogy meg a konyv, amit jelenleg olvasok, az is ilyen onfejlesztos-onismeretis, de nem tagadom, hogy a legtobbet a kulsommel torodom. Ez egyebkent neha tud ijeszto is lenni (ha mondjuk megnezem, hogy mennyit koltottem egy honap alatt kremekre, testapolokra, kezelesekre, sminkcuccokra), meg lehet valamennyire elvezni is, mindenesetre kicsit szomoru, hogy mas dolgom sincs, mint kutatni a legjobb szempillaspiralt, meg nezni a neten, hogy hova lehet menni masszazsra. 

Viszont csuggedesre semmi ok: 5 nap mulva vegre erkezik a fium, 12 nap mulva pedig megyek haza egy hetre es ket hetvegere, ugyhogy tolom tovabb a napokat, es faradhatatlanul szamolok vissza...

2 het utan visszatertem Hamburgba, es ezzel remenyeim szerint a blogolashoz is, hiszen az elkovetkezo idoszakban rengeteg idom, es keves munkan kivuli elfoglaltsagom lesz. Elkezdtem tobb visszaszamlalast is: 12 nap, mig Balazs ujra meglatogat, es 19 nap, mire ujra hazamegyek. Mar majdnem leirtam, hogy szeptember ota nem volt ilyen hosszu idoszakom repules nelkul, mire eszembe jutott, hogy a fonokom betablazott egy Bayreuth-i es egy varsoi latogatast is ebbe a szuk 3 hetbe. 

Meg csak izlelgetem a gondolatot, hogy megvaltozik a heteim rutinja, hiszen eddig csak hetfotol pentekig kellett valahogy kihuzni, es penteken mar lehetett orulni a hazalatogatasnak vagy a viszontlatasnak. Most viszont majdnem 3 hetig itt leszek, es veszesen kozeledik az elso hetvege, amit Hamburgban toltok majd egyedul, es ettol teljesen bepanikolok. Igyekszem kitalalni jo dolgokat, amikkel majd elmegy az a ket nap is, de egyelore minden csak idogyilkolasnak tunik. 

Rajottem, hogy bennem meg mindig nem erett meg az a szilard elhatarozas, hogy en itt jol akarom erezni magam. Sajnos semmi kedvem nincsen hozza, es meg ennyi ido utan is remekul eldagonyazom az onsajnalatban, es meg csak egy szikraja sincs meg bennem annak, hogy megrazzam magam, hogy marpedig en kihozom ebbol az idoszakbol a legjobbat. 

Minden mas, mint Londonnal, pedig sokszor en is parhuzamba allitom a ket kalandot. Londonnal az egesz eletemet kivantam megvaltoztatni, most pedig csak a karriercelok vezereltek. Es ugy tunik, hogy ez nem eleg ahhoz, hogy jo szajizzel elkezdjek egy uj eletet, mert egy porcikam sem kivanja, hogy ebbol egy uj elet legyen az atmeneti ketlakisag helyett.

Gondolkodtam, hogy mi kellene ahhoz, hogy jobban erezzem magam, es mivel dolgozni jottem ide, igy a munkanak kellene iszonyatosan kiralynak lennie, de elarulom, nem az...olyannyira nem, hogy a karacsonyi szunet elott leultem a fonokommel, es megmondtam neki, hogy ez igy nem fog mukodni. Gondoltam, a korai figyelmeztetes hasznos lesz, hat holnaptol meglatjuk, de tul sok remenyt nem fuzok hozza.

Kezdodjon tehat egy uj ev, uj celokkal es tervekkel, es bizom benne, hogy innen lesz szep nyerni!

Nem irok annyira surun, mint ahogy a blog ujraelesztesekor terveztem, de most arra gondoltam, hogy osszegzek par dolgot az elmult hetekbol.

Tobb, mint egy honapja lakom Hamburgban, es az ido eleg lassan telik errefele. Most mar termeszetesen itt is minden karacsonyi lazban eg, es a varos dekoracioja lenyugozoen szep. Minden sarkon van egy karacsonyi vasar, ami annyiban ter el az otthonitol, hogy itt a gasztro-vonalra fokuszalnak inkabb, mint a kezmuves csecsebecsekre, ugyhogy nagyon jokat lehet enni. Mult hetvegen Balazzsal a langolt lazacot probaltuk peldaul, meg egy csomo olyan etelt, amit nem tudok igazan magyarra forditani, viszont a tojaslikort igen, es ennek annyira megorultem, hogy nehanyszor kostoltam is belole.

Talaltam magamnak egy barinot, egy szerb csajt a penzugyrol, aki augusztus ota van itt, es hasonloan egyedul van, mint en, ugyhogy mar voltunk mult heten munka utani beulesen, es jovo hetre pedig karacsonyi sutikeszitest tervezunk. Amekkora szerencsem van, a lanyzo terhes, es csak februarig marad.

Hamburgnak koszonhetoen annyit repulok, mint meg eletemben soha, es bar tudom, hogy a kovetkezo mondat nem mindenkibol fog szimpatiat kivaltani, de tobbet ultem repulon iden, mint Pesten metron. Nyilvan itt mas a helyzet, minden nap metrozom (ha esetleg nem meseltem volna, az itteni Brand Managereknek nem jar auto, ugyhogy Hofeherketol elbucsuztam), nem kulonosebben szeretem, es ha meglenne a biciklim kulcsa, szerintem meg decemberben is bicikliznek (ha esetleg nem meseltem volna, kihoztam a bicomat - a lakatjanak a kulcsat meg valoszinuleg mult hetvegen otthon hagytam). Az a legnagyobb bajom a metroval, hogy leszallas utan meg majdnem negyed orat kell setalni az irodahoz, ami azert sok.

A munkahelyi nehez korulmenyeket mindenfele draga holmi vasarlasaval kompenzalom. Amiota kikoltoztem, felujitottam a sminkkeszletem, vettem orat, egy taskat borsos aron, majd mult heten eletem legdragabb telikabatjat. Cserebe nem koltok bulikara, kavezasra, es praktikusan semmilyen szocialis programra. Egyebkent kiszamoltam, hogy kb. 350 eurobol el tudnek itt muzsikalni, ha csak BKV-ra es kajara koltenek meg alap szepeszeti szolgaltatasokra. Amivel tok sokat sporolnek, de egyelore kompenzalok meg repulok, ugyhogy nem latom, hogy mikent fogok megtakaritani.

Nagy felfedezes, hogy milyen jol megy az oltozkodes a kapszula gardrobbol. Orok hala Bogesznak, hogy felhivta ra a figyelmem meg szeptemberben, igy a kikoltozesre ossze is allt a kb. 35-40 kulcsdarabbol allo kollekcio, es eddig meg csak olyan ruhat vasaroltam meg, ami hianyzott belole. Nem bannam, ha egy hangyanyival valtozatosabban tudnek oltozni, de mivel nem celom, hogy barkinek elnyerjem a tetszeset, igy is okes a helyzet.

Bar altalaban panikszeruen menekulok haza a hetvegekre, az elmult heten itt maradtam, es Balazs meglatogatott, igy sikerult Hamburgot egy picit jobban felfedezni. Csak ajanlasokra hagyatkoztunk fokent az irodabol, nehany embert megszondaztattam, hogy mit javasolna, es vegul egy szuper tartalmas ket nap lett belole, melyben jutott ido kulturara (Michaelis Kirche), jatekra (Miniatur Wunderland), setakra (Eppendorf), csulokre (Hacker Pschorr), sorivasra (Altes Maedchen), bulikara (Uppereast), sutizesre (Petit Cafe) es a mar emlitett karacsonyi vasarokra (Rathaus, Gaensemarkt, Gerhard Hauptmannplatz, Jungfernstieg). Igazabol mar varom a kovetkezo ilyen alkalmat is, bar per pillanat nagyon orulok, hogy penteken hazamegyek!

A het tovabbi reszeben utazni fogok es karacsonyi bulizni, de igyekszem majd kicsit gyakrabban hirt adni!

Tschüß! 

Ma volt az eddigi legnyugodtabb napom Hamburgban, ami azert picit szomoru, mert mindezt annak koszonhetem, hogy reggel nem tudtam elindulni a lakasbol, annyira fajt a gyomrom es a fejem. Fogalmam sincs, mi tortenhetett, de gyakorlatilag az egesz delelottot vegigaludtam, es csak delutanra koltozott belem valami elet. Ekkor vegigneztem az osszes DTK Elviszlek magammal videot, es a Street Kitchen receptjeit, es mar el is telt a nap.

Kicsit sajnalatos, hogy erotlenul itthon fetrengeni egyedul jobban esik, mint elni a megszokott hetkoznapokat, nos, ez is elarul valamit a munkahelyemrol es a korulmenyekrol. 

Na, de ne busuljunk, kovetkezzenek azok a dolgok, melyeknek orultem az elmult napokban:

• > Sikerult jol meglepnem Anyut a nevnapjan azzal, hogy Balazs segitsegevel futarral kuldtem neki ajandekot a munkahelyere. :)
• > Talaltam vegre egy kormost, aki megcsinalta a mostanra mar eleg gazul kinezo kormeimet. Tudom, hogy ez nem egy hatalmas dolog, de amikor remenytelennek tunik talalni egy szalont, ahol 1) nem kell 2-3 hetre elore bejelentkezni 2) nyitva vannak 7 utan is, akkor feludules ezt is kipipalni.
• > Szuper volt Berlinben talalkozni a Balazzsal! Mint minden utazasunk, ez is remekul sikerult, foleg Berlin tortenelmi vonalara koncentraltunk, abbol viszont nagy dozist kaptunk: Potsdamer Platz, Brandenburger Tor, Reichstag, a fal maradvanyai, DDR Muzeum, Zsido Muzeum. Ezen kivul jartunk a TV-toronyban 203 meter magasan, ahol pezsgoztunk kicsit. Nagyon gyorsan eltelt, de eletre szolo elmeny volt!
• > Tegnap a csapatom csak csokkentett letszammal uzemelt, ugyhogy viszonylag kellemes nap volt, es 5-kor leleptem, ami nem fordult elo azota, hogy itt vagyok (9-tol 5-ig van a hivatalos munkaido). Ennek ellenere nem lattam tobbet a varosbol, mert mar 4-kor koromsotet van.
• > A rengeteg felszabadult idomben tegnap jogazni is voltam, ami mar nagyon hianyzott, gyakorlatilag oktober ota nem tudtam rendesen jarni. Itt meg kineztem egy studiot kozel hozzam, es tegnap osszeszedtem a batorsagom, hogy elmenjek egy masfel oras alkalomra. Hala az egnek, hogy van nemi hatterem, mert nemetul eleg nehez volt megerteni az instrukciokat, de jol vettem az akadalyt, es meg elveztem is. Az volt a poen, amikor rajottem, hogy ismerem a hatterzenet. 

Azt vettem eszre, hogy lassan 1 honap ittlet utan kezdem Hamburgban is megtalalni azokat a dolgokat, melyek fontosak a hetkoznapokban, legyen az testmozgas, szepeszeti szolgaltatasok, stb. Ez ugye azert is jo, mert nem kell lemondanom semmirol, ami otthon resze volt a mindennapoknak. Az is biztato, hogy egyelore jol birjuk a Balazzsal a tavkapcsolatot, ehhez mondjuk kell az, hogy hetvegente talalkozzunk, es nem is tudom elkepzelni, hogy milyen lesz az, amikor esetleg 2 hetet is kulon kell toltenunk.

Szoval kezdene minden alakulni, csak a munka nem stimmel, es az van messze elmaradva az igeretektol es az elvarasoktol, amit egy hatalmas pofonkent elek meg. Ugy erzem, hogy ezzel kapcsolatban valaki nagyon atvert engem, es nem vagyok messze attol, hogy ezt explicit ki is fejezzem. Azt hiszem, az a pillanat majd elbillenti valahova ezt a tarthatatlan allapotot.

Tschüß!

ui: Apum jelezte, hogy nagyon nehezen olvashato a blog az ekezetek hianya miatt. Sajnos egyelore a munkahelyi laptopomrol nyomom, ugyhogy nem tudok valtoztatni rajta, remelem, megbocsatjatok! :)

Nehezebb ujra elkezdeni blogolni, mint elozoleg gondoltam volna. Kellett vagy ket het, amikor a gondolatok a fejemben mar bejegyzes-cimekben es jol megfogalmazott blogos mondatokban kavarogtak, majd egy kis batoritas a baratoktol es a csaladtol, hogy miert nem irod ki magadbol...?

Es milyen igaz, meg csak uj blogot sem kell inditanom, hiszen a tema annyira ideillik! Neha azt kivanom, barcsak ide tudnam migralni a zsuinhelsinki-t is, es akkor egyben meg tudnam mutatni majd a gyerekeknek, micsoda vilagjaro volt az anyjuk.

Szoval itt vagyok egy ujabb orszagban. A harmadik kulfoldi orszag, melynek regisztralt lakoja vagyok, a harmadik orszag, ahol van mobiltelefonom es bankkartyam, ahol tanulom a kozlekedesi szokasokat, az arakat es a nyelvet.

Udv HAMBURGBOL!

Ha fel evvel ezelott (azaz majusban) barki azt mondja, hogy novemberben itt fogok dolgozni, akkor joizut nevettem volna, hiszen miert is mennek en, mikor itthon van a csaladom, a fium, a kis lakasom es a baratsagos munkahelyem?! Marpedig beleugrottam, es a jol hangzo Regional Brand Manager poziert egy idore megint elkoltoztem, igy oktober 1-tol hivatalosan nemzetkozi kikuldetesen vagyok a cegem nemet irodajaban.

Mindigis ki akartam probalni, hogy milyen ugy egy masik orszagba menni, hogy gyakorlatilag kuldenek es varnak, es ahogy sejtettem is, ennek megvannak az elonyei. Kaptam ugyanis egy relocation ugynokot, aki mindent elintezett nekem, amit tudott: szemelyes befaradas nelkul elintezte a hivatalos regisztraciot es a bankkartyat, leszervezte a lakasnezeseket, hogy abban a par napban, amit oktoberben kint toltottem, mar donteni tudjak, intezte a szolgalati lakast, atnezte a leltart, ugyhogy jo dolgom volt, bar igy is rengeteg inteznivalom volt az utolso par hetben. Ezen kivul a koltozesemet is a ceg intezte, barmit vihettem, amit akartam, viszont mivel a kinti lakasom szuperul fel van szerelve, igy nem cuccoltam at a princess suite-ot Hamburgba. Mindenesetre jo volt nem aggodni a repteri tulsuly miatt. :)

Oktoberben ingaztam Budapest es Hamburg kozott, innen a sok repteri becsekkolas a FB-omon, novembertol pedig hetfotol-pentekig kint vagyok, es hetvegen pedig villamgyorsan repulok haza vagy barhova, hogy talalkozzak a szamomra kedves emberekkel. Az otlet az, hogy 2015 hatralevo reszeben nem toltok itt egyedul hetveget, ugyhogy jobbara Pesten vagyok, vagy Balazs jon Hamburgba, vagy talalkozunk egy koztes helyen (pl. a hetvegen Berlinben). Iszonyatosan szuksegem van erre a 2 nap 3 ejszaka kiszakadasra amiatt, hogy a hetkoznapok elegge megviselnek, ugyhogy probalok feltoltodni.

Szornyu, de folyamatosan visszaszamolok... Hetfotol-pentekig, elmult es elottem allo heteket, az idot karacsonyig, stb. Szerintem a hirhedt Bayswater Inn Hotel ota nem tortent velem ilyen! Ennek nagyreszt az az oka, hogy semmi nem olyan, ahogy azt elozetesen elkepzeltem, vagy ahogy jo lenne. Amikor belevagtam, akkor azert nem ilyennek vizionaltam hamburgi eletet, a regios menedzser munkakort es a vallalati kulturat. 

Igyekszem itt a blogon nem sokat panaszkodni, es magamat is kicsit kirangatni a rosszkedvbol, ezert arra gondoltam, hogy a bejegyzesekhez csatolok egy "jo dolgok, aminek orulok" listat is.

Ma a kovetkezo dolgok okoztak oromet (borzaszto, de neha megesik, hogy este 8-ig az egyetlen jo dolog, amit fel tudok sorolni, az az, hogy finom volt reggel a muzli, amit ettem):

> A Bremaba tarto vonatrol reggel telefonon ebresztettem Balazst.

> Talaltam ket kiraly telikabatot, es ha akarom, meg meg is vehetem oket.

> Ritka pillanat, hogy munka utan van meg kapacitasom a varosban csaszkalni, de ma sikerult, es nagyon jol esett.

> Balazs beuzemelte a Google Play-t, ugyhogy mostantol tudok magyar zeneket hallgatni az uj hangszoron, ennek megfeleloen ma este egymas utan mennek a kedvenceim ("csinalj amit akarsz / pa-pa-partyarc";).

> Ma mar szerda van, mar csak kettot kell aludni Berlinig.

#nadenebusuljunk, tschüß!

Helló, Barát :)

Napok óta motoszkál bennem, hogy mennyire szívesen mennék most én is Londonba (pedig egyébként nem is olyan régen voltam), úgyhogy arra gondoltam, összeírok neked egy kis ajánlót az útra, hogy ha netalán üres időd van, akkor meglátogathasd azokat a helyeket, amik miatt örökre és feltétel nélkül szeretem ezt a várost. Enjoy! :)

Szerintem ezt már ismerned kell, de azért elmondom, hogy a kedvenc sétahelyem a Waterloo metrótól a Tower Bridge-ig tart a Temze partján (masszív séta, de megéri). Valszeg azért egy csoda ez az útvonal, mert Budapesten hozzá vagyunk szokva, hogy nem sétálhatunk önfeledten a Duna-parton, és valljuk be, hogy a Temze-parton sétálni, na, annak azért megvan a bája. Legelső alkalommal egy pasi hozott el ide, már akkor beleszerettem, és utána módszeresen elhoztam mindenkit, aki meglátogatott. Akár esett, akár fújt. 

Azért szeretem ezt az utat, mert annyi mindent érint: vannak szuper designer boltok, könyváruházak, ott az OXO Tower, ahol legalább egyszer érdemes valamit meginni, mert pazar a kilátás, aztán itt található a kedvenc pub-om, a Founder's Arms, közvetlenül a másik kedvenc helyem, a Tate Modern tőszomszédságában. A Tate Modernben jelenleg a Paul Klee kiállítás megy, októberben láttam, nekem tetszett, ha mész, akkor 2 órát szánj a körbejárásra. Egyébként a Tate Modern melletti híd, a Millennium szintén a kedvencem, van egy könyvem, amit csak azért vettem meg, mert ez van a címlapján, egyébként képtelen vagyok elolvasni. Ha a Millenniumon átkelsz, akkor rögtön ott van a St. Paul's, ami nyilván túristacélpont, de nekem azért is kedves, mert amikor a Mikinél dolgoztam, akkor erre a környékre jártunk kajálni. 

A Miki épülete egyébként a Millennium Bridge után következő híd (Southwark) Millennium felőli oldalánál az első oszlopos monstrum. Nem egy rossz környék! :) Egyébként a Mikitől továbbsétálva a Temze-parton van a második kedvenc pub-om, a The Banker's, ahol a kaja valami fantasztikus! A harmadik kedvenc pub-om a Patch, de azt most inkább nem ajánlom, mert amikor Balázzsal ott voltam októberben, akkor eléggé alulmúlta a régi fényét.

Nagyon szeretem még London Bridge környékét, itt van a legjobb tapas bar szerintem a városban (bár nem próbáltam mindegyiket), a neve Brindisi, és nem lehet asztalt foglalni, ellenben kivárod a sorod, és nagyon örülsz, ha bejuthatsz! :)

Ha már kaja: van egy imádnivaló marokkói étterem, ahol még 2011-ben a névnapomat ünnepeltem, és az istennek sem jutott eszembe a neve, de rákerestem a neten, és meg is találtam. Ami miatt biztos vagyok abban, hogy azt találtam meg, az az, hogy megnéztem a menüt, és van pisztáciás creme brulee. :) Szóval a neve Bogayo, és az Old Streeten található.

Mindenképpen kóstold meg a Hummingbird Bakery Red Velvet cupcake-jét is, iszonyatosan finom, és azután lettem cupcake őrült, hogy ettem belőle. Azóta megvettem a Hummingbird két cupcake-es szakácskönyvét, és már rengeteg emberrel leteszteltettem, mindenki odavolt érte!

És akkor még mindig kaja: ha nem ettél még a GBK-ban (Gourmet Burger Kitchen), akkor nagyon ajánlom, London úgyis a burgerek egyik hazája, de az ittenit még én is jó szívvel megeszem (főleg a padlizsános-kecskesajtosat). Ezen kívül nagyon szerettem a The Real Greek-et is, meg az Edgware Road arab éttermeit is.

Oké, shopping: december 26-tól kezdődik a leértékelés! Eddig úgy tűnik, hogy ez engem jobban lázba hoz, pedig nem is utazom, de érdemes körülnézni. Ha masszív vásárlást tervezel, akkor irány a Westfield bevásárlóközpont, egyébként jó az Oxford Street is. A város legjobb GAP-je szerintem a Bond Street metrómegállótól a Marble Arch felé vezető úton van. Én a helyedben megnézném a GAP Body kínálatát, az a vonal ilyen sleepwear és loungewear cuccokat takar: pizsik, kényelmes otthoni cuccok, stb. Azért térj be egy jó French Connection boltba is, valamint a Carnaby Street üzleteibe (Carnaby a Regents Street-el párhuzamos). Viszont ha egyedi pólót akarsz mondjuk, akkor szerintem vagy Notting Hillbe érdemes menni a piacra, vagy Greenwich-be, az ottani piacra. Sokáig a Portobello volt a kedvencem, de mostanra szerintem a Greenwich-i letaszította a trónról. 

Apropó, Notting Hill, itt jászódik ugye a Sztárom a párom, és el lehet zarándokolni abba a bizonyos könyvesboltba, ez a Portobello Road egyik keresztutcájában van, és ami miatt még fontos az az, hogy az üzlettel szemben van egy Mike's nevezetű reggelizőhely, ahol a klasszikus full english breakfast-en kívül is hatalmas a választék, másnapos gyomornak a Full Monthy a legjobb választás!

Ha jól emlékszem, voltál már a Camden-i Cyberdog-ban, csak nem a felnőtt részében, hát most ne hagyd ki, csuda dolgokat lehet ott látni! :) 

Hyde Park, Regents Park, stb. mind kötelező körök (én pl. rendszeresen jártam a Hyde Parkba terápiás célzattal hétvégente délelőtt egy jó kávéval a kezemben), de a város északi részén található Hamstead Heath mindent visz. Olyan, mintha hirtelen vidékre kerülnél: beláthatatlanul nagy park, de nem az a klasszik milliméterre vágott füves, hanem buja erdős fajta, egy egész napot el lehet benne tölteni. Most éppen nem lesz piknik-idő, de arra is tökéletes. Hampstead egyébként majdnem olyan felkapott mint a jól ismert Chelsea, Notting Hill, stb, elég sétálni az utcákon, és egy teljesen más milliőt érez az ember maga körül, mint a rohanós-bevándorlós Londonban.

Ha esetleg partiznál, akkor néhány ötlet: underground vonalon Fabric és Ministry of Sound, bár a Fabric-ra azt mondta Phil, hogy olyan, mintha zombik lennének mindenhol, nos, valahol igaz is, de ha jó a line-up, akkor tökmindegy. Mainstream vonalon 2 kedvencem van, mindkettő a Piccadilly közelében: Onanon és Tiger Tiger (FYI: a Tiger Tigert Linda is imádta, szóval már ketten vagyunk). Az Onanon pedig azért érdekes, mert ott vannak általában a Kiss.fm-es partyk, a Kiss.fm meg az a rádió, amit teljes kintlétem alatt hallgattam. Inkább Music FM, mint Petőfi Rádió, szóval a partyk is ezen a vonalon mozognak. 

Ez a bejegyzés kezd már iszonyatosan hosszú lenni, de még egy dolgot muszáj ajánlanom: ahol mindigis lakni akartam, az Canary Wharf. Felhőkarcolók, pénzügyi központok, drága boltok és éttermek, penthouse lakások uszodával, ez a business menő arcok gyűjtőhelye, én meg anno ez akartam lenni. :) Nem utolsósorban azért a kedvencem, mert a Temze partján van, közel a víz, és ez rendkívül megnyugtató. Ha ellátogatsz ide, akkor mindenképpen DLR-al gyere, és a legelső ajtón szállj be, és a legelső ülésre ülj, hogy lásd: a DLR-nak nincs vezetője!! Full automata, valahonnan egy központból irányítják.

Oké, azt hiszem lezárom ezt az ajánlót, mert félő, hogy ennyi időd nem lesz végigmenni mindenen, de igyekeztem azokat a helyeket összeszedni, amiből elég csak párat kipróbálni, és érteni fogod... :)

Érezd jól magad!

A munkahelyemen történt változások folyományaként főnök leszek! :)

Azaz lesz egy "beosztottam", akivel együtt egy csapatként leszünk felelősek egy területért az én irányításom alatt. Nagy dolog ez, legalábbis nekem, és komolyan is veszem! Mindig úgy gondoltam, hogy egyszer, a talán nem is távoli jövőben eljön ez a pillanat, de azok, akik ismernek akár az életben, akár a blogról, tudják, hogy meglehetősen göröngyös út vezetett idáig.

Amikor tavaly megkaptam a jelenlegi pozícióm, már annak is nagyon örültem, hogy végre van döntési és felelősségi köröm, tevékenységeket irányítok, kitalálhatok dolgokat, stb. Ez most egy következő lépcső, hiszen most már nem csak magamért felelek, hanem egy másik emberért is. Azért, hogy beosszam a feladatainkat, kialakítsak egy munkarendet, a határidőket ne csak én, hanem ő is betartsa, hogy jól érezze magát és motivált legyen, hogy legyenek kihívásai, sikerei, és nem utolsósorban hogy megfelelően értékeljem, és segítsem a fejlődését. Izgalmas feladat lesz ez, és nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget.

A boldogság után a következő érzésem persze a bizonytalanság magamban. Annak ellenére, hogy kb. gyakornokságom óta ezt vártam, elfogott a lámpaláz, hogy vajon képes leszek én erre? Nyilván menni fog az embervezetés, de vajon jó vezető leszek? Hogyan? Terveket gyártok, a hétvégén már körvonalazódott a fejemben, hogy mik lesznek a következő lépések...Nem szeretnék csalódni magamban, úgyhogy extrán be fogok vetni mindent, hogy az új helyzetben is helyt álljak.

Azért vicces volt, amikor ma mondtam a tesómnak a családi ebéd közben, hogy képzeld, valakinek a főnöke leszek! :) Ezt az oldalamat még senki nem ismeri, én sem...

Az augusztus 20-i hetet Londonban töltöttem, főként azért, mert Alex és Rishi esküvőjére voltam hivatalos, meg azért, hogy meglegyen az idei adagom a kedvenc külfödi városomból, harmadrészt pedig azért, mert idén még nem voltam nyaralni. 

Megérkeztem 20-án, és mintha hazaértem volna. Mintha nemcsak Budapest, hanem London is az otthonom lenne. Semmi nem furcsa vagy idegen, hanem valami megmagyarázhatatlan megnyugtató érzés, hogy bárhol vagyok, tudom, hogy az hol van, ismerem az utcákat és a városrészeket, kevés a rácsodálkozós újdonság.

Őszintén szólva a londoni életem emlékeit nem szépítette meg az idő: élénken élnek bennem a magányos hétvégék, a pénztelen hónap végék, a család hiánya, a különböző lakótársakkal való küzdelem, az unalmas munka, stb. Ettől függetlenül most iszonyatosan jól éreztem magam! Sokkal-sokkal jobban, mint amikor kint éltem, kivéve persze azokat a napokat, amikor meglátogattak azok az emberek, akik közel állnak hozzám.

Már a reptéren is éreztem a sok londoni magyar között, hogy semmi pénzért nem szeretném most ugyanazt átélni, amit ők. Tényleg igaz, hogy nekem kint túristáskodás való a legjobban: van elég idő, ideális esetben van elég pénz, és semmi gondom sincs!

7 napig csak azt csináltam, ami jól esett. Kb. 8 Gap-ben jártam, mert kíváncsi voltam, hogy mindenhol ugyanaz kínálják-e. Lakáskiegészítőket vettem. Cafe Rouge-ban steak-et ettem, Hummingbird Bakery-ben cupcake-et. Járkáltam a Southbank-nél Westminstertől Tower Bridge-ig, a Greenwich-i piacon, ahol valami indiai cérnás technikával szedettem ki a szemöldököm, és még arra is majdnem rávettem magam, hogy a Selfridges-ben csináltassak sminket az esküvőre.

3 egymást követő napon 3 múzeumot is meglátogattam: A National Portray Gallery-ben a BP Portrait Awards 2012 kiállítást néztem meg, mert azt minden évben meg szoktam, a Tate Modern-ben Damien Hirst-et (főbb ismertetőjegyei: gyógyszerek, csikkek, félbevágott állatok, pöttyök és pillangók - akit ez felcsigázott, annak szívből ajánlom!), a V&A-ben pedig a Ballgowns (Báliruhák) kiállítást. És ne felejtsem el, hogy voltam moziban is, a Wedding Video című filmet láttam a volt kolléganőmmel, ami nagyon cuki film, és meglehetősen aktuális most, hogy gyakorlatilag kéthetente járok esküvőkre.

Ezer éve nem éreztem azt, hogy tengernyi időm lenne, amivel azt kezdek, amit szeretnék. Hétközben betemet a meló, hétvégére marad minden tennivaló a lakásban, valamint a szocializálódás. Minden percem be van osztva, és ez igencsak frusztrál. Londonban mindennek a hiányát elmondhatatlanul élveztem! Esténként volt fix programom, amikor a barátokkal vacsorázni mentem, de egyébként szabad voltam, mint a madár! Azóta is ezen gondolkodom, hogy hogyan tudnám ezt Budapesten is megvalósítani. Valószínűleg segített az is, hogy hihetetlenül kevés cuccal mentem: egy heti ruhatár, beleértve az esküvőre szánt alkalmi ruhát és cipőt, belefért egy Ryanair-kompatibilis kisbőröndbe. Semmi felesleges kacat, amiért aggódni kellett volna, még könyv sem jöhetett velem, csak egy újság. A kinti életem alatt szerintem sosem fordult elő, hogy egy annyira kicsi táskával közlekedtem volna, amibe a jelenlegi pénztárcám nem fér bele, most egy hétig elvoltam így.

Tehát a lényeg: szuperül éreztem magam, feltöltődtem, kikapcsoltam, kipihentem magam, kielégítettem a kultúrális éhségemet, mindent megvettem, amit szerettem volna, és résztvettem Alex és Rishi nagy napján, ami szintén remekül sikerült. Megvan a kis esküvőnek a maga varázsa, családias és meghitt, ugyanakkor minden megvolt, ami a nagy esküvők sajátja, nem lett "lefapadosítva". Hozzáteszem, hogy lagziban még nem láttam ilyen hang-, és fénytechnikát, mint itt, konkrétan olyan érzés kapott el, mintha egy menő klubban lettem volna. LCD tévéken ment az éppen aktuális szám klippje, villódzott a stroboszkóp, és éjfélkor a Faithless Insomnia szólt! Az biztos, hogy nem volt "100 forintnak 50 a fele"!

Remélem, hogy az életem hátralévő részében mindig ilyen egyértelműen pozitív élményeim lesznek majd Londonban, mert a városba még mindig minden bizonnyal szerelmes vagyok! :)

Napra pontosan 1 éve érkeztem haza Londonból. Emlékszem, éjjel még pakoltam, reggel nagyon korán keltem, a kulcsomat bedobtam a levélszekrénybe, és elcibáltam a csomagjaimat a West Hampstead-i vasútállomásra.

Megérkeztem haza, aludtam egy nagyot, és azon töprengtem, hogy minden ugyanúgy van, ahogy itt hagytam, és az elkövetkező napjaim is olyanok lesznek, mintha soha el sem mentem volna. Furcsa érzés volt.

Aztán minden beindult: végre lehetett menni, barátkozni, mindenki örült nekem, elkezdtem munkát keresni, és a napjaimnak lett egy itthoni ritmusa. Majd pedig minden teljesen átalakult. Mi történt 1 év alatt?

Lett egy érdekes és izgalmas munkám, mellyel visszatértem a marketing világába, és rájöttem, hogy per pillanat ez az én utam. Jó pozícióban vagyok, nem panaszkodom a munkámért járó csomag miatt, és ami a legfontosabb: projekteket vezetek, döntéseket hozok, terméket vezetek be, egyszóval nem unalmasak a mindennapjaim. Meetingekre és brainstormingokra futkározó multis menedzserlány vagyok, ami bár néha extrémen leterhelő, alapvetően szeretem.

Az elmúlt egy év hozadéka továbbá az, hogy megtanultam autót vezetni, méghozzá úgy, hogy kaptam egy céges kocsit, amit már 10 hónapja gyűrök. Ez hatalmas teljesítmény, amit soha nem gondoltam volna magamról. A tudat, hogy megbirkóztam ezzel a kihívással, segít, hogy elhiggyem: meg tudok csinálni bármit, amit talán nem is képzelnék.

Nem fontossági sorrendem harmadik pontja pedig az, hogy elköltöztem a szülői házból, és már 5 hónapja a saját kis fészkemet rendezgetem. Imádom ezt az 50 négyzetméter nyugalom-szigetet, ahol minden olyan, vagy olyan lesz, amilyennek én szeretném! És ijesztően élvezem az egyedüllakást: szeretek szöszölni a hercegnő lakosztályban, sütit sütni a cuki konyhában, takarítani, sőt, életben tartok néhány növényt is. Állandó vendég vagyok a város összes bútorboltjában, és a kreatív gondolataim 100%-át a lakás köti le (ezért nem írok mostanában). 

A barátaim megvannak, sőt szereztem újakat is, és kipróbáltam egy csomó olyan dolgot, amit eddig még nem. Még mindig nem ismerkedtem meg a férfival, akivel le fogom élni az életem, de valószínűleg ez nálam lassabban megy.

Sokszor betemet a munka, és akkor napokra kivonom magam a forgalomból, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt, ami boldoggá tesz. Egyre fontosabb, hogy a cseppnyi szabadidőmet a lehető legélvezetesebben töltsem el, ezért nyitott szemmel járok a városban, mert bár Budapest nem London, azért itt is számtalan lehetőség adódik.

Valószínűleg ez az egyetlen évforduló, amit számon tartok majd, mert itthon lenni annyira magától értetődő, hogy nincs miért számolni. Ez az a mikrókörnyezet, ahova tartozom, ahol jó lenni, még akkor is, ha jócskán akadtak mélypontok az elmúlt évben. Ennek ellenére nem hiszem, hogy akár egyszer is azt éreztem volna, hogy földrajzilag nem vagyok jó helyen.

Úgy érzem, jól döntöttem 1 éve.

Valószínűleg csinálok egy új blogot, de amíg az nincs, és történik valami, írom ide.

Szóval. Elmentem ma jógázni. Hogy miért? Valamit ki kell találnom annak orvoslására, hogy folyamatosan pörög az agyam, nem tudok kikapcsolni, munkával álmodom, és érzek egy ilyen belső feszültséget. Úgyhogy mostanában olyan dolgokat csinálok, amit eddig nem, és próbálom megtalálni a testi-lelki békémet.

Tehát jóga. Majd ellazít, lenyugtat, a világ is más lesz tőle. Gondoltam, akkor már csináljuk rendesen, így direkt nem a céges jógát választottam, hogy a munkatársak ne vonják el a figyelmet, és nem is egy fitness terem óráját, mert olyat már próbáltam. Felkerestem hát egy jógaközpontot a belvárosban, annak is egy kezdő óráját.

A jógaoktató srác (plusz pont érte!) nem az a klasszikus barátságos figura. Volt egy másik lány is, aki először járt nála, ő mondta neki ezt az elején, mire én is szóltam, amire a válasz: "Így jártunk." Bemegyünk a terembe. Az egyik falon olyan segédeszközök voltak, amikről esküszöm "A tetovált lány" című film kínzókamrája jutott eszembe, csupa huzal meg kötél felfüggesztve, na, ott már éreztem, hogy ez nem az a fitness termes megoldás lesz. Első 5 perc: a csávó letol, hogy vegyem már le a zoknim, de első alkalommal ezért még nem harap. Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg: miért a másodiknál fog?! A válasz: nézz már körül, látsz máson zoknit? Nem láttam, levettem.

Milyen eszközök kellenek: pókróc (?), tégla (??), HEVEDER (?!). Na, basszus, a tetovált lány, tuti, itt is ilyen mókák folynak, nem tudtam szabadulni a gondolattól!

A beszédének csak az egyharmadát értettem, mert tele volt olyan "uszna, kárászna, parászna" szavakkal, amit nem tudtam értelmezni, de lelkesen figyeltem. Egyszer éppen atomjaimra hullva fekszem a földön, és örülök, hogy az orrom a szőnyeg felé közelít, amikor megszólal "Zsuzsi". Én továbbra is az orromra koncentráltam teljes nyugalomban, gondolva, hogy ez nem nekem szól, honnan tudhatná a nevem. Mondanom sem kell, nekem szólt, és közben összeraktam, hogy a bejelentkezéskor elkérték a neveket, úgyhogy itt volt a kutya elásva.

A körülményekhez képest szépen teljesítettem még a HEVEDERES-páros gyakorlatokban is (a részletekkel nem untatnék senkit), és természetesen szuperjól esett a másfél óra, és nem csak a 10 perc pokrócba csavart ellazulás része. Mivel aktívan azzal foglalkoztam, hogy a helyes síkot megtalálja a csípőm, a térdkalácsom és a fejem között, valamint percekig néztem az ég felé tartott kezemen, hogy a hüvelykujjamról lepattant a körömlakk, sikerült teljesen kikapcsolnom, ami nagyon jól esett. Valamint felfedeztem olyan testrészeket, mint belső talpél, lábujjtő és még valami, amit elfelejtettem hazafelé.

A társaság nagyon helyes volt: fiatal párok meg lányok párosban, jó hangulat, hatalmas nyögések a gyakorlatok közben, és az oktató azt is elárulta, hogy igazából ez egy kezdő csoport (milyen lehet a haladó?), de már egy ideje folyik a foglalkozás (10 éve, a többiek rugalmasságát elnézve), úgyhogy 150%-on kell teljesíteni a most csatlakozóknak (pont a teljesíteni szót nem szeretném este 6 után hallani, de mindegy).

A lényeg, hogy muszáj mennem még, mert minden furcsasága ellenére, vagy pont azért nagyon tetszett az egész. Viszont megjegyzendő magamnak a jövőben: a Paulay Ede utcának a végéig nem megyünk el parkolóhelyet keresve, mert zsákutca, és nyilván azért akadt hely. De onnan párhuzamos parkolásból kitolatni az első keresztutcáig...na, az sem volt egy semmi mutatvány! :)

Másfél hónap alatt több, mint 40 állásra jelentkeztem, ebből 12-szer hívtak fel, azaz ennyi első körös interjún vettem részt, második körre 3 helyen jutottam be, és meglett az az egy, ami mindent visz! Gondoltam, megosztok pár tanulságot a blog olvasóival erről az elmúlt másfél hónapról és magáról a keresésről.

Úgy jöttem haza, hogy nem tudtam eldönteni, a marketinggel vagy a turizmussal szeretnék foglalkozni, így próbáltam mindkét irányba elmozdulni, de egy idő után már teljesen az előbbire koncentráltam, mert a turizmusos állásoknál valahogy mindig túl sok volt a kompromisszum.

Nem egyszer ütköztem abba a falba, hogy marketing asszisztensi pozíciónál feljebbről ne is álmodjak, hogy kiestem a gyakorlatból, mindent előről kell kezdeni, és ezt nem szerettem volna. A legnagyobb gátak egyébként a fejvadászcégek voltak, ahol csinálhattam bármit, egyszerűen nem küldték tovább az önéletrajzom az ügyfélhez arra hivatkozva, hogy nem voltam még junior pozícióban. Aztán hirtelen lett egy fejvadász, akit ez nem zavart, meg lett 1-2 közvetlenül hirdető cég is, akik ennek ellenére behívtak a Junior Manager pozikra. Gyakorlatilag mind a három második körös interjúm ilyen állásra szólt.

Ebből az a tanulság, hogy ha az ember reálisan tudja, hogy mire képes, akkor nem hagyhatja, hogy mások eltántorítsák a céljától. Én már Londonban is folyton azt mondtam, hogy értelmetlen dolgokra pazarlom a "tehetségem", és hogy megjártam már a szamárlétra legalját, ahogy mindenkinek meg kellene, most viszont itt az idő, hogy továbblépjek.

Persze elmentem volna asszisztensnek is, ha sürgetett volna az idő, meg nagyon nem jött volna össze más, de végülis összejött, mert megdolgoztam érte az interjúkon, teszteken, prezentáción. 

Azt is megtanultam, hogy mennyire időigényes az itthoni álláskeresés. Ha csak erre az egyre jelentkeztem volna, akkor is eltartott volna 3 hétig a folyamat. Nagyon sokszor annyira későn reagáltak a munkaadók, hogy én már el is felejtettem az adott állást, mire behívtak. Teljesen általános volt, hogy az első körös interjú után vissza sem szóltak, hogy nem én lettem a befutó, ami azért annyira nem jó érzés.

Kaptam egy nagyon jó tanácsot az egyik fejvadásztól, és nekem bevált, miszerint az álláskeresést napi 8 órás munkaként kell tekinteni, ha komolyan csinálja az ember, és igenis nem sablonokat küldeni, hanem rendesen megírni a motivációs levelet, ugyanis más dolgunk/felelősségünk ebben a pillanatban nincsen.

Sokan említették, hogy szemeljek ki cégeket, és küldjem nekik az anyagomat kérés nélkül, ez nekem nem jött be, annak ellenére, hogy csupa Miki konkurenciához küldtem az önéletrajzom, megfelelő háttérrel és tapasztalattal. Úgy tűnt, ha valaki keres, akkor meghirdeti, ha nincs meghirdetve, akkor nem keres. Lehet, hogy hosszabb távon kedvező, ha már ott van náluk a pályázat, de könyörgöm, nekem most kellett a munka!

A másfél hónap alatt nem egyszer éreztem, hogy írnom kellene a blogon egy leleplező sorozatot a munkakeresésről névvel, pozícióval, de ezt gyorsan elvetettem, pedig lett volna mit mesélnem. Azért a kedvencet megosztom Veletek: voltam a cérnagyárban marketinges állásinterjún tű termékcsoportra! Na, ez a nem mindegy!

Természetesen most nagyon boldog vagyok. Valami ilyesmit érezhet az ember, amikor megnyer valami tehetségkutatót, hogy igen, megdolgoztam érte, egyszer nálam is megtörténhet az, hogy megkapom azt, amire nagyon vágytam. Nem bíztam abban, hogy sikerülni fog, de mázsás teher esett most le rólam, hogy megvan, és tudom, hogy jövő héten kezdek!

Még egyszer köszönöm a sok jó tanácsot, biztatást és támogatást Budapestről és Londonból! 

Persze nem igazi pszichológusos, tapsoljuk-meg-egymást-os terápián (lévén, hogy kiegyensúlyozott és pozitív vagyok), hanem a Madách Színház Csoportterápia című musical-komédiáján premier előtt.

Háttérinformációként annyit tudtam, hogy a darab a színház kortárs musical pályázatára készült Madách-os művészek tollából. Magyar is, kortárs is, a szereposztás is jónak tűnt, a marketing is mögé lett rakva, úgyhogy a hazaköltözésem után villámgyorsan felfigyeltem rá, és nagy örömömre szolgált, hogy a bemutató előtt meg is nézhettem.

A történetben 6 kissé különös ember érkezik csoportterápiára, ám az orvos késik, vagy talán nem is jön? Szépen-lassan fény derül mindenkinek a kínjára: van itt paranoiás lány némi anorexiával megspékelve, személyiségzavaros táncos, folyton lódító nagydumás, hipochonder színjátszós, furcsa amnéziával küzdő csodabogár és egy butuska, unatkozó feleség. A végén persze mindenki szembesül hiányosságaival vagy éppen túlzásával, és úgy hagyják el a terápiás termet, hogy kicsit "meggyógyulnak".

Nehéz úgy írni, hogy ne áruljak el túl sokat, de mégis legyen benne információ, kedvcsináló, főleg, hogy kritikus sem vagyok, úgyhogy következzen a szubjektív véleményem:

Érdekes volt témaválasztás, és jók a karakterek, a díszlet fiatalos és modern, a jelmezek hétköznapiak. Érdekes volt megfigyelni, hogy hogyan szabadulnak meg a ruhadaraboktól a szereplők a lelki kitárulkozás során. Nem vetkőznek meztelenre, csak amint úgymond biztonságban érzik magukat a terápiás közösségben, lekerül a blézer, kardigán.

Ha már musical, akkor vannak benne dalok. Itt voltak döccenések (számomra), mivel az élő zene folyamatosan elnyomta a színészek énekét, a dalszöveg pörgős és gyors volt, így sajnos az énekbetétek felét nem értettem. Másrészt néha a dalok nem voltak a darab ívén (például a vége felé, amikor a szexről énekelnek), hanem kívül helyezkedtek, nem erősítették a mondanivalót vagy a cselekményt. 

A párbeszédek korrektül maiak, benne néhány friss utalással, mint youtube meg bikramjóga, ez a közönségnek is tetszett, és a poénok nagy része is abszolút ült. A kedvencem a mi a különbség az erotikus és a perverz között? Az erotikus aktushoz egy tollpihét használsz, míg a perverzhez az egész csirkét! 

Összességében nagyon szerethető a darab, és vannak benne olyan drámai pillanatok, amikor a közönség szó szerint lélegzetét visszafojtva figyelt, és csak a színpadi lámpák halk moraját lehetett hallani. 

Mivel támogatni kell a magyar szerzők és a színházak kezdeményezéseit, mindenkinek ajánlom a Csoportterápiát, még akkor is, ha kiegyensúlyozott és egészségesnek hiszi magát. Mert mindenkinek van dilije...

Bemutató: 2011. június 9-10.
Írta: Szente Vajk, Galambos Attila, Bolba Tamás
Rendezte: Harangi Mária
Szereplők: Balla Eszter, Simon Kornél és Sándor Dávid, Dobos Judit, Nagy Sándor, Szente Vajk, Polyák Lilla és Ladinek Judit

Az álláskeresés egy hónapja tart, és szerencsémre sok interjún vettem részt, úgyhogy már szinte annyit foglalkozom az új munkahely megtalálásával, mintha főállásban dolgoznék. A tapasztalatok meglehetősen szórnak, és ha nem tartanék a következményektől, akkor szívesen megosztanám az eddigi élményeket az olvasókkal, de egyelőre inkább csendben maradok. 

Viszont a főzőiskolás élményemet mindenképpen leírnám, mert abszolút egyedi koncepcióval találkoztam, ami nem volt se jobb, se rosszabb, mint a hagyományos interjúk/AC-k, csak más volt, és bevallom, még élveztem is, annak ellenére, hogy nem érzem, hogy jó lettem volna, vagy a feladatok alapján rám vágynának.

A pozíció az egyik legnépszerűbb álláskeresési portálon jelent meg: olyan embert kerestek, akik tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel, és a rendezvények előkészítésén valamint lebonyolításán dolgozik. Az ideális jelölttel szembeni elvárásoknak, úgy gondoltam, megfelelek, persze, érdeklődöm a gasztronómia iránt, olvasok gasztroblogokat, már nemcsak a szép képek kedvéért veszek szakácskönyveket, kell ennél több? Bizony kell.

Az AC-t a főzőiskola legújabb helyszínére szervezték, rendkívül kellemes környezet, minden előkészítve, a résztvevőknek üdítő, szendvics (!!), nagyon barátságos fogadtatás: nézzünk nyugodtan körül, van hátul könyvesbolt, amott találhatóak a sütik, szóval az első benyomás jobb volt, mint eddig bárhol.

Miután megérkezett mind a 10 ember, megkezdődött a munka, azaz a folyamatosan érkező kérdésekre (amit egyébként ppt-ben vetítettek is) írásban kellett válaszolnunk. Első kérdés: feliratkoztál-e a hírlevelünkre? Nos, ennél a pontnál éreztem, hogy lehet, hogy elvesztem, pedig még 10 másodperce sem kezdtünk neki. Ők ugyanis ezzel azt akarták tudni, hogy érdeklődöm-e a cég iránt, én viszont 1. nem íratkozom fel minden céghez, akikhez interjúzni megyek, 2. egyébként is óvatos vagyok a hírlevelekkel, mert a hazaköltözésemkor napokba telt, mire minden londoni programajánló, bulihely, voucher, ruhamárka, étterem, állásportál, utazási cég és a londoni BKV leveléről leíratkoztam. 

Innentől úgy álltam hozzá, hogy megpróbálom kitölteni a legjobb tudásom szerint, de gyakorlatilag tét nélkül, és jól fogom érezni magam, másnap meg megírom itt. Voltak olyan hölgyek, akik méltatlankodtak (nem jó pont!), hogy miért nem szóltak nekik, hogy erre készülni kell, de hát nem kellett, pont ez a lényeg! A szervezők éppen azt akarták látni, hogy ki az, aki felkészülés nélkül is tudja a kérdésekre a választ, azaz imádja a gasztronómiát. Az már vitatható, hogy valóban kell-e ez a hatalmas elkötelezettség ahhoz, hogy valakiből jó rendezvényes legyen, de mivel ezt nem most csinálták először, elhiszem nekik, hogy megvan már ennek a gyakorlata. És tegyük hozzá, hogy amennyien jelentkeztek, biztos, hogy meg is fogják találni azt az egyet, aki tud mindent, amit én nem.

De következzenek a feladatok: Fűszerek felismerése szaglás alapján, recept fordítás magyarról angolra, kedvenc ételek felsorolása, külföldi sztárséfek felismerése fotó alapján, tipikusan spanyol/angol/francia ételek felsorolása, gasztroblogok felsorolása (Lila Füge megvolt!), TV-s séfek felsorolása, mi a Scoville-skála, a julienne-re vágás, a quiche, a worchester szósz, néhány irodai fogalom definiálása (bcc pl.), hogyan mutatnád be a céget 1 percben telefonon, helyzetgyakorlatok árajánlatot és problémamegoldást illetően, konkurens főzőiskolák felsorolása, mennyibe kerül 1 kg csirkemell és krumpli a Spar-ban (miért nem a Sainsburys-t kérdezték?), mennyibe kerül egy gázpalack csere a Prímagáznál, mit tudunk a Budai Gourmet Fesztiválról, a dán Nomáról, a londoni Fifteen-ről, és igaz-e, hogy az ügyfélnek mindig igaza van?

Az egy órás tesztelés után még gyorsan végigmentünk a válaszokon, majd a szervezők szélnek eresztettek minket. Akármennyire nem jeleskedtem a válaszokban, tényleg élveztem, hogy valami más történik, mint általában. Remélem, hogy megtalálják az embert, akit keresnek, én meg folytatom tovább a saját vadászatomat. 

Most, hogy újra elérhető közelségben vannak a barátaim, igyekszünk a hétvégékre kitalálni valami jó kis programot, és lehetőleg kiszabadulni a városból. Bár Budapest nem London méretű és kaliberű, azért mégiscsak messze van a természettől, és lehet, hogy öregszünk, de jó egy kicsit elmozdulni.

Így esett, hogy szombaton az etyeki Pincefesztivál felé vettük útunkat, mert 1. Etyek már megfelelően távol van a citytől, 2. a szeszfesztiválokat mindannyian szeretjük, 3. szép, napos idő volt. Meglepetésemre a közlekedés kimondottan jó szervezés volt, a Volán extra buszokat állított csatasorba a fesztiválozók érdekében, így 20 percenként expressz busszal lehetett célba érni, a menetidő az expresszen fél óra körül volt, a nem-expresszen ez valamivel több lehetett. A buszjegyeket az előrelátó vasúti dolgozók már előre összetűzték, hogy ne kelljen bajlódni a sok Bp-Etyek oda-vissza jegy kinyomtatásával, tehát a jegyvásárlás sem vett túl sok időt igénybe.

Majd megérkeztünk, és rögtön el is kapott minket egy röpke eső, de ez a legjobbakkal is megesik, úgyhogy nem csüggedtünk, irány a fesztivál. Pontosabban az Információ és Értékesítés sátor, ahol megkaptuk azt a hidegzuhanyt, ami miatt nekifogtam az etyeki beszámolónak.

Hetedhét országon meg volt hirdetve, hogy az esemény ingyenes. Igen ám, de amint megérkeztünk, a következőkre lettünk figyelmesek: 1. fizetni a borászoknál csak ún. Festiva kártyával lehet, 2. a Festiva kártya 1000 Ft-ba kerül, 3. a Festiva kártya 1000 Ft-ja nem levásárolható. Magyarul, ha fogyasztani akarsz, akkor fizetsz. Ezután jött a már jól ismert kóstolópohár-kérdés: kell, igen, 800 Ft. Tehát a jóhiszemű ingyenes fesztiválra érkező így válik meg seperc alatt 1800 Ft-tól, amit adott esetben inkább borra kívánt költeni. 

Ám most jönnek a csavarok. A kedves szervezők azt nem mondják a fesztiválozóknak, hogy nem kell mindenkinek megvennie a kártyát, pedig nem kell. Mi öten vígan használtunk egy kártyát, összedobtuk, hogy mennyivel akarjuk feltölteni, és nem volt ezzel gond. Kóstolópoharat sem szükséges ott venni, megteszi bármilyen műanyag vagy Tesco-ban vásárolt üvegpohár, ha 800 Ft-ot sajnálunk kiadni a fesztivál hivatalos ivóalkalmatosságáért (főleg, hogy ezért 3-féle olcsóbb bort lehetett már kóstolni).

A fesztivál maga jó volt, hozta a tökipompos-os, lángosos, kürtőskalácsos, zsíroskenyeres elvárásokat, hangulat is volt, néha még zene is, de a belépős zűrzavar után azért maradt bennünk némi keserű szájíz (amit még a jóféle borok sem öblítettek le).

Ennél én sokkal korrektebbnek tartom a Pálinkafesztivált, ahol megmondják: ennyi a belépő, ezért kapsz egy poharat, egy kártyát valamennyi pénzzel feltöltve, a többit oldd meg. Nincs kérdés, kétely, sunyiság. A másik meg a külföldiek lehúzása. Mert nem hiszem, hogy az angol nyelv ismeretének hiányában nem osztották meg a kedves pénztárosok azt a tényt az előttünk álló orosz társasággal, hogy nem kell mindenkinek kártyát és poharat vásárolnia. Szemrebbenés nélkül kifizettettek velük vagy 15 rongyot, és lehet, hogy nem fájt nekik, de akkor sem tisztességes.  

Ha már az előző bekezdésben a Pálinkafesztivállal hasonlítottam össze Etyeket, azért ne hagyjuk figyelmen kívül a tényt, hogy az azért mégiscsak más környezet, milliő. A Várért, az éjszakai fényekben való üldögélésért, és az élményért nem sajnáltam a belépőjegy árát. Viszont Etyekre a kutya nem menne, ha nem lenne Pincefesztivál, vagy más esemény, úgyhogy ilyenkor szerintem hagyni kellene a zsíros profitot meg a sunyi pénzszedési lehetőséget, és örülni kellene, hogy egy hétvége alkalmából megtelik a város, hogy a budapestiek ott költik el a pénzüket, hogy a borászoknak van alkalmuk vevőt találni a portékájukra. Elvégre ezért van ez a fesztivál, ez lenne a cél, és nem pedig az, hogy jövőre már ne legyen kedve leutazni az embernek.