SCLY - 2. rész

2016.09.03. 17:11

PROGRAM

Az utazó napokat nem számolva 6 nap állt rendelkezésünkre, és a következőképpen alakult a program:

  1. Nap: Ragusa és Noto
  2. Nap: Strandolás Noto tengerpartjánál, délután és este Szirakúza
  3. Nap: Utazás a sziget délkeleti részéről északra, este Cefalu meglátogatása
  4. Nap: Utazás Milazzoba (vissza keletre a tengerparton), onnan hajóval Lipari-szigetre
  5. Nap: Strandolás Lipari-szigeten, majd visszaút a szállásunkra, este már csak pihenés a medenceparton
  6. Nap: strandolás és esti program Cefaluban.

AUTÓKÁZÁS

Bérelt autónak egy Nissan Note-ot kaptunk, ami becsületesen végignyomta velünk a hetet, és ránk aztán nem lehet mondani, hogy az autót nem használtuk volna eleget, a teljes út alatt kb. 1300 km-t utaztunk. Az autó Balázs nevén volt, így én nem is ültem a vezetőülésben, úgyhogy ő volt a hős, aki ezt a teljes túrát végignyomta. Mondhatnám, hogy sajnálom, és szívesen kivettem volna ebből is a részem, de az a helyzet, hogy a szicíliai közlekedés számomra több szempontból is aggályos. Egyrészt tisztázatlan viszonyok, utak és elsőbbségek tömkelegét tartogatja minden kanyar, a körforgalmakról már nem is beszélek. Biztosan baromira ideges lettem volna attól, ami az anyósülésen is folyton szemet szúrt: de hol itt a sáv?! Ez most hány irányú utca?!

A másik sarkalatos pont a szerpentinek voltak, főleg az utazásunk második felében, amikor a szállásunk egy hegyen helyezkedett el, és ezúton szeretném a Google Maps fejlesztőinek figyelmét felhívni arra, hogy próbálják meg a magasságokat is valahogy jelezni a térképeken, mert cuki kis kanyargós utakat valóban láttam, amikor lefoglaltuk, de azt nem gondoltam volna, hogy 15 perc masszív szerpentinezés vezet majd fel az ágyunkig. Balázst nagyon sajnáltam, bennem meg az ütőér is megállt, amikor este 11-kor a vaksötétben hazafelé tartottunk.

Ami még furcsa volt, az a tájékoztatás teljes hiánya az autópályán. Történt ugyanis, hogy pont azon a pár milliméteren, ahol a mi kijáratunk volt a pályáról, lezárás volt, ezért a GPS, a balga, egy 40 perces kerülőútra terelt minket, mindezt úgy, hogy a pályán semmilyen jele nem volt a lezárásnak. Utólag már láttuk, hogy megy ez: semmi előzetes figyelmeztetés, felkészítés, hanem egyszer csak útszűkület, majd egy felirat: kötelező kijárat, és hopp, már le is tereltek a pályáról. Nyilván nem tragédia, csak azt a kerülőutat szerintem egyikünk sem felejti el, amikor ilyen római stílusú úton kellett lezúznunk a hegy tetejéről (a rómaiak szerint a legrövidebb út két pont között mindig az egyenes…a hegy oldalában is!).

A legkedvesebb kalandunk is az autókázáshoz kötődik: fogy a benzin, de hát segond, majd az autópályán megállunk az egyik kútnál. Ekkor a műszerfal még 70 km-re elegendő benzint mutat. Majd hirtelen a számláló vészesen elkezd csökkenést mutatni, mi meg nulla benzinkutat találunk. Bekapcsoltuk a GPS benzinkútkereső funkcióját, és rájöttünk, hogy nem véletlenül nem mutat kutat a pályán, hanem mert nincs. Végül már annyira kevés volt az üzemanyagunk, hogy nem is mutatta, mennyi km-re elég, viszont a radarra akadt egy kút Tusa-ban (északi part), úgyhogy pályáról le, irány Tusa. Itt sem szólt a GPS, hogy lesz egy enyhe szintkülönbség, így minden kanyar után egy újabb meglepetés volt az előttünk tornyosuló emelkedő. Próbáltuk fejben eszeveszetten kalkulálni, hogy ha 10 km-rel ezelőtt még 20 km-nyi benyánk volt, akkor most mekkora súllyal esnek latba az emelkedőkön kettesben, gázfröccsel megtett kilométerek. De nem történt semmi baj: beértünk Tusába, és néhány tisztázatlan kérdést követően (ez most melyik út, itt milyen irányba lehet menni, kinek van elsőbbsége) megtaláltuk a kutat, ami konkrétan két tartály volt egy szakadék széle mellett 20 cm-rel. Hát nagyon boldogok voltunk, azt meg kell hagyni!

(folyt.köv)

süti beállítások módosítása