Három hete új telefonnal lettem gazdagabb, és ezzel véget ért a kütyü-mizériám 2010-re. Hosszas megfontolás valamint komoly eszmecseréket követően a HTC Tattoo nevű modellje mellett döntöttem. Fő szempont volt az érintőképernyő, a 3G valamint wifi hozzáférés, a GPS és természetesen az ár. HTC kategóriában ez volt az a készülék, ami már nagyon sokat tud, de mégsem túl professzionális, mert időközben rájöttem, hogy egy nagyon high-tech telefonnal nem is tudnék mit kezdeni.

A vásárláshoz ismét az Amazont hívtam segítségül, és sikerült is jó áron hozzájutnom vágyam tárgyához kártyafüggetlenül, ami szintén fontos volt. Számomra meglepő módon az ár 3 hónap alatt közel 40%-kal csökkent, így a tervezett költségvetést is sikerült tartani. Amikor megérkezett a csomag, csodálkoztam, hogy mennyire kicsi, és féltem, hogy valamit kispóroltak belőle, de miután láttam, hogy megvan a 2 gigás memóriakártya, a fülhallgató, a töltő és még a telefon is, megnyugodtam.

Az első napokban hadilábon álltunk egymással, úgy éreztem, hogy inkább ő használ engem, mint én őt, annyira nem voltam képben. 8 éve Nokia telefonokat fogyasztottam, és furcsa volt egy teljesen más rendszert látni és kezelni, de végül hamar belejöttem, bár még akadnak felfedezetlen területek.

Az Android Marketről még nem töltöttem le egyetlen alkalmazást sem, pedig nem ártana, ezzel viszont beigazolódott a saját és környezetem feltételezése, hogy nagyon "geek" telefon nem való nekem. Egyelőre tökéletesen elvagyok az alapvető funkciókkal, és ugyan tisztában vagyok azzal, hogy sok szempontból az alkalmazások megkönnyítenék a használatot, mégsem hiányoznak.

Az elmúlt hetekben többet használtam a telefonomon az internetet, mint az általános hívási és üzenetküldési funkciókat, és ez azt is jelenti, hogy az internetezési szokásaim is sokat változtak. Az ébresztőóra lenyomása után ugyanis még az ágyban elolvasom az emailjeimet, ránézek a Facebookra és a Twitterre, hogy még véletlenül se maradjak le fontos információkról. Ez annyiból nagyon jó, hogy pusztán ezekért a dolgokért nem kell Sherit bekapcsolnom.

A telefon a Gmail-el teljesen szinkronban van, néha az a fura helyzet áll elő, hogy a laptop előtt ülve valami teljesen mással foglalkozom, és a telefon jelzi, hogy új emailem érkezett. Ezen kívül a névjegyzékem össze van kötve a Facebookkal, így jelzi a születésnapokat, és az ismerőseim FB-os képei vannak automatikusan hozzárendelve a nevekhez. Az már csak hab a tortán, hogy az aktuális státusz-bejegyzéseket is mutatja a kontaktlista.

A GPS is megfelelően működik, teszteltem Budapesten és Londonban is, a tegnapi Knightsbridge-i sétám során többször is kisegített, mielőtt eltévedtem volna.

Kipróbáltam a kamerát (ami csak a memóriakártya behelyezése után működött), elfogadható a képminőség, és rögtön fel is dobtam a képet a Facebookra, ami szintén gördülékenyen sikerült.

Budapesten járva a telefon rögtön átváltott helyi időre és a legfrissebb időjárásra, ami szintén nagyon tetszett. Igazán hasznos, hogy ennyire internet alapú a kis készülék, és egy csomó mindent megold helyettem.

Az érintőképernyőt is hamar megszoktam, főleg úgy, hogy rezeg minden leütésnél (ezt hamarosan ki fogom kapcsolni, ha már végleg belejöttem). Hosszabb szövegeket annyira nem kényelmes rajta gépelni, így azokat meghagyom Sherinek. Néha azonban játszik velem a kis drága, és hogy, hogy nem, felveszi a hívásokat a táskámban, vagy kéretlenül tárcsáz. Erre valamit ki kell találnom.

A csengőhangomat egyelőre nem ismerem fel, és próbálok valami olyan zenét találni, amit szeretek, és nem fog az agyamra menni hosszú idő után. Hasonló örökzöldet szeretnék, mint a Barcelona volt az előző készülékemnél, egyelőre Jamie Winchester, Zagar, Dj Bootsie, Alicia Keys és Lady Gaga vannak versenyben (Lady Gaga Telephone című száma jól megvágva állat lenne!).

Néhány dolgot még szokni kell, pl. a Twitteren nem tudok a linkre kattintani, és megnézni, ami egy kicsit zavaró, nem látom a fotók kommentjeit a Facebookon, valamint az én bénaságom, hogy csúszkálás közben akaratlanul is linkeket nyitok meg. 

Egyetlen dolog, amin nehéz túllépnem, az a gyakori töltés. Nokiáéknál hozzászoktam a heti 1, max 2 éjjeli feltöltéshez, ehhez képest Tatut kétnaponta ajánlott tölteni. Ha azt nézzük, hogy egy telefon, ez igen gyakorinak tűnhet, de mentségére legyen mondva, hogy ez a gépezet szinte egy mini számítógép, amitől nem várhatom el, hogy töltés nélkül sokáig bírja, hiszen a laptopom is 8-9 óra után már szól, hogy enni kellene adnom. Az viszont pozitív, hogy USB-ről tölt, így Sheriről is könnyen megkapja a szükséges energiát.

Nekem a külcsín is nagyon tetszik, elegáns és letisztult, valamint nagyon vékony. Azért egy védőtok igazán nem ártana neki, mert félek, hogy baja esik, és szeretnék egy képernyővédő fóliát is, hogy a sok tapogatástól még véletlenül se sérüljön.

Összességében minden pozitív, és nagyon örülök, hogy Tatu végre van nekem, mert így bárhol tudok netezni. Azt nem tudom, hogy otthon a Vodafone mennyit gombolt le a 3G használatáért, Londonban viszont olyan csomagra váltottam, amivel ingyen szörfölhetek, így emiatt sem kell aggódnom. Azért ha van wifi a közelben, igyekszem azt használni.

Szerintem ez a készülék ideális az olyan kevésbé hozzáértő használóknak is, mint én, mert könnyen kezelhető, magában hordoz minden előnyt, amit egy okostelefon adhat, rá lehet csodálkozni az "eszére" minden nap, megbízható, kellemes a tapintása, minden felület szép rajta (köszönhetően a fejlesztőknek). Most már értem, hogy mivel foglalkozik Dani, Mózes és most már Zsutti is, mert eddig egyáltalán nem tudtam összerakni az interaction design fogalmát.