Már régóta csábított a képen látható cipő a Zarában, majdnem egy hónapja szemeztem vele, mire múlt héten úgy döntöttem, egyszer élünk, nekem ez a lábbeli KELL. Imádom ezt a színt, ha akarnék, akár ciklámenbe is borulhatnék tetőtől-talpig, de inkább csínyán bánok ezzel a harsány árnyalattal, mert nem akarok eperfagyinak öltözni.

Szóval megvettem, pontosabban utánam dobták potom pénzért (nem volt 20 font), de eddig nem volt alkalmam felvenni. Most is jobban meggondolhattam volna, mert Brixtonig sétálnom kellett, nem volt ugyanis pénz az Oysteremen. Nem baj, gondoltam, az új cipőt úgyis be kell járatni, nos, ez meg is történt az alatt a 2 km alatt, amíg leértem az állomáshoz, ezalatt szokás szerint rommá tört a lábam, és tele van vízhólyagokkal a teljes lábfejem.

Egyébként Ágnessel, az unokatesóm lányával találkoztam bent a városban, aki itt van tanulmányi kiránduláson egy hetet, és előre leegyeztetve ma tudtunk találkozni. Elég sűrű a program így gimi elsőben, de nem csoda, hiszen Ági már többet látott Angliából, mint én. Windsor kastély, Oxford, Shakespeare szülőfaluja, Brighton, még egy-két olyan város, amit nem sikerült megjegyeznem, ezen kívül London összes nagyobb kiállítása, mint Picasso, Darwin, Madamme Tussaud, stb. Az első kettőt én is meg szeretném tekinteni.

Hősiesen végiggyalogoltam a British Museum-ot Ágival, miközben a lábfejem a kínok kínját állta ki, de nem baj, csak edződöm az új szerzeményhez!