Eltelt egy hónap, és engem a hétvégén megint megkapott a nap...

Olvasok egy pár blogot, és őszintén szólva sosem értettem, hogy ha valaki elkezdi, akkor hogy tudja hónapokra felfüggeszteni az írást, és milyen alkotói válság kerítheti hatalmába. Elmúlik a közlési kényszer? Vagy nincs már miről írnia?

És most én is ugyanebben a cipőben jártam. Másfél év után a blogolás kicsit háttérbe szorult, talán a Facebook-nak és a Twitter-nek, valamint az új telefonomnak köszönhetően, hiszen ezeken az oldalakon instant számolok be arról, hogy éppen merre járok és mit csinálok, néha már átesve a ló túloldalára, de mit tehetek, ha egyszer van bennem ennyi exhibicionimus, és van hozzá felületem is? Egy mondatban azért legtöbbször sikerül összefoglalni, hogy mi is történik, így nem foglalkoztam azzal, hogy a blogot is frissítsem.

Tegyük hozzá, hogy végre pörög az életem, és (lekopogom!) talán most érzem magam a legjobban, amióta Londonban élek. Íme egy kis összefoglaló:

Az elmúlt hetek: 

Nemrég megjártam kétszer Manchestert és meglátogattam egy régi-új barátnőmet, akivel ismét felfedeztük egymást. Egy hétvége alatt bejártuk a várost, Napsi megmutatta az éjszakai életet és a mexikói srácokat, majd következő alkalommal csaptunk egy csajos bevásárlós hétvégét, és hosszú órákon keresztül válogattunk, próbáltunk, fotóztunk, és végül a kasszához érve fizettünk. Volt még hajnalig borozás, ágyban sütievés és romantikus filmnézés is! (Ajánlom Jennifer Lopez Back-Up Plan című filmjét, édes és szórakoztató.)

Szintén Napsival tettünk egy hosszú hétvégés kirándulást Edinburgh-ban, ami egyszerűen csodálatos volt, a város mesés, a hangulat történelmi, és a reggelik is élvezetesek. 3 napban ott is sikerült belesűríteni rengeteg változatos programot: városnézés, várlátogatás, kastélylátogatás, sziklamászás és onnan gyönyörködés, mozi, galéria, kortárs, fotó, evés-ivás, tapas-bár, skót pub, stb.

Közben a főnököm elhagyta a Miki kötelékét, és azóta arany életem van Marco mellett. Hála istennek, remekül kijövünk és állandóan csipkelődünk egymással, de érzem, hogy kedvel, és hogy nem tart inkompetensnek. Néha már elvisz tárgyalásokra, vagy kisebb feladatokat ad, hogy mit és hogyan alkudjak ki néhány partnernél, így jobban belelátok a contractor-i munkába is. Vannak sikerélményeim, egy-egy kedvező feltételnek vagy árnak úgy tudok örülni, mintha valami nagy dolgot értem volna el. Ami még nagyon tetszik, hogy Marco nem áll felettem, hanem hagy dolgozni, próbálkozni, és éppen csak annyira felügyel, ami arra sarkall, hogy a lehető leggyorsabban és legpontosabban oldjam meg a rám bízott ügyeket. Másfél hónapon belül lesz új főnököm, aki állítólag egy olasz férfi hasonló karakterrel, mint Marco-nk, úgyhogy nem félek, van egy olyan érzésem, hogy jól kijövünk majd. Legalábbis fő az optimizmus!

A németet továbbra is nyomom, és már csak 4 hét van, ami kicsit elszomorít, mert hiányozni fog a szerdai program, és különbenis úgy megszoktam már, hogy kedd-szerda ebédszünetben írjam a házi feladatot.

A lakásunkban annyi a változás, hogy néhány hét szenvedés, idegeskedés és füldugóval alvás után végre rászántuk magunkat Annával, a lengyel lakótársammal, hogy kipateroljuk a brazil lányt, aki mellettem a nagyobb szobában lakik, így nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy mégis lesz gardróbos szobám hamarosan! A két hónapja beköltözött francia srácunk is elhagyja a bázist, így két ember helye üresedett meg, aki szeretne költözni, szóljon!

Május elején volt látogatóban Chris, erről ennyit érdemes mondani. Viszont múlt héten eljött hozzám egy hosszú hétvégére Dávid, és hozott nekem egy kis nyaralás-élményt! Hiába ki sem mozdultunk Londonból, mégis más szemmel néztem a várost, meleg volt, sütött a nap, és teljes volt a nyári hangulat. Várost néztünk, shoppingoltunk, elmentünk a Ministry of Sound-ra pénteken, full english breakfast-et ettünk szombaton, Hyde Parkban feküdtünk és Laár András kabarét hallgattunk, ettünk a Vapiano-ban meg a Temze partján a kedvenc pub-omban, nyakaltuk a Starbucks nyári Creme Coffee Frappuchino-ját, jártunk Camdenben, sticky toffee puddingot ettünk miközben filmet néztünk, egyszóval remek volt ez a pár nap, és amikor elment, úgy éreztem, hogy kicsi nélküle a szobám. 

Az elkövetkező hetek:

Nem ígérem, hogy sűrűn fogok híradózni, mert olyan július közepéig rendesen le leszek foglalva. Pénteken érkeznek Anyuék látogatóba, és már dörzsölöm a kezem, hogy mennyi jó programot fogunk csinálni, és milyen jókat fogunk enni-inni. Június közepén végre jön Dettke, és remélhetőleg elmegyünk Bon Jovi koncertre az O2-ba. Dettke hazamenetele után költözöm a másik szobába, és lakberendezek majd egy kicsit, mert szeretnék tényleg otthonos kuckót magamnak, felszerelve minden kényelemmel. Júni végén érkezik Zsutti, és miután elmegy, én is repülök haza 9 napra. Úgy időzítettem, hogy otthon legyek a Hegyalja idejére, és remélem, hogy el is tudok menni. Az meg külön öröm, hogy a VB-döntőt is otthon fogom nézni, terveim szerint a Millenárison egy pohár hideg itallal.

A maradék időmben pedig mindig akad valami jó program az újonnan szerzett barátnőkkel, haverokkal, úgyhogy ritkán ülök le a gép elé naplózni, de azért igyekszem majd beszámolni.