Az elmúlt napok után ma visszatértem a valóságba, a napsütésbe, a megszokottba, újra volt piritós reggelire, napszemüvegben mászkálás a városban, kedv és idő e-maileket írni.

Mindazok ellenére, amik hiányoznak a 3 napos hotelblokkban, jól érzem magam. Kétségtelen, hogy pillanatnyilag feldob a tudat, hogy most már csak 4 egész nap, és megyek haza! Nagyon készülök, és pont emiatt nem is bánt, hogy 3 helyett csak 2 pihenőnapom van, és térhetek vissza a luxusszáműzetésbe.

Furcsa az érzés, hogy miközben megterhelő 12 órát állni (és leteszteltem, hogy lapos és magas sarkú cipőben is leszakad a lábam, érzem, ahogy nehezedik, áramlik a vér lefelé, míg teljesen kővé nem válik, és csipőtől lefelé használhatatlan leszek), szeretem a hotelt, mert nagyon jó a társaság, és folyamatosan pozitív visszacsatolásokat kapok. Nagyon hamar befogadtak, segítenek, támogatjuk egymást, hülyülünk, stb.

A péntek volt a legpörgősebb napunk, akkor úgy tértem haza, hogy az adrenalinszintem a plafonon volt. Szombaton aztán már lájtosabban mentek a dolgok, bár estére megtelt a szálloda, és 5 után már a cég másik hotelébe voltunk kénytelenek küldeni a vendégeket. Szombat este már láttuk, hogy vasárnap 146 check-outunk lesz délig, ami azt jelentette, hogy hatalmas dömpingre számíthatunk.

Ennek ellenére, bár mind a 146 szoba kicsekkolt, nem voltunk extrán leterhelve. Volt néhány olyan óra, amíg mind a hárman csak a neten lógtunk menedzseri engedéllyel, egymás profilját nézegettük a Facebookon, én még a virtuális udvarlókkal is leveleztem egy kicsit. És hiába a lazaság, nagyon unalmas volt mindannyiunknak. Akkor már inkább a pénteki rohanást választom.

Miközben csend honolt a Kingsway Hall Hotelre, mi azzal szórakoztattuk magunkat, hogy a CCTV-n a jakuzziban fürdöző párt vizslattuk (én sajnos lemaradtam róla), akik erotikus filmbe illő jelenetekkel szereztek vidám perceket a kollégáknak. Szegények, nem sejtették, hogy van kamera, ezért most figyelmeztetek mindenkit, hogy jól nézzen körül a szállodájában, nehogy illetéktelenek figyeljék a párkapcsolatuk kibontakozását. Mondanom sem kell, hogy amikor a pár kicsekkolt, alig tudtuk nevetés nélkül elintézni a formaságokat. A hab a tortán, hogy dél helyett 4-kor sikerült elhagyniuk a szobát (jakuzzi után még felmentek kicsit, na, hát van ilyen!), ezért rájuk vertünk még 50 font büntetést (ahelyett, hogy hálásak lettünk volna!).

Tehát így telnek azok a hosszú órák a Great Queen Streeten munkaidőben. A hétvége jó, mert akkor az irodai személyzet, beleértve a menedzsmentet, nincs bent, úgyhogy megy a cincogás. A portásunk például csent néhány még meleg süteményt a reggeliről, amit egyesével a csomagok között elmajszolhattunk, majd délután össznépi Burger King rendelés volt, szóval nem panaszkodom, mert jó helyen vagyok.

Az munkaidőről annyit, hogy a 7 órás kezdés után olyan 9-ig viszonylag gyorsan telik az idő, 10-től lehet várni a 11:30 vagy 12 órás ebédet, amikor fél óra pihenő van (ilyenkor cipő nélkül mászkálok). 1-kor már elmondhatom, hogy a nap felén túl vagyok, de a visszaszámlálást csak 3-kor kezdem meg - már csak (!) 4 óra...Utána lehet várni az 5 és 6 közötti vacsit, és onnantól tényleg csak egy nyúlfarknyi van a munkából. Pislogok kettőt, és hopp, eltelt a nap.

Jó kedvesnek lenni az emberekkel, mert nagyon hálásak érte, és érzem, hogy pozitív érzésekkel távoznak. A front office személyzete tényleg tudja, hogy mi az ügyfélközpontúság, és nem kétszínűek. Nincs az, mint otthon, hogy a szemedbe mosolyognak, miközben ha hátat fordítasz, akkor elküldenek a fenébe, mert létezel, mert munkát jelentesz nekik, mert meg kell mozdulni miattad, stb. Érzem, hogy formálódom a hoteles napok alatt, szedem magamra az empátiát és az odafigyelést, csiszolódik az emberekhez való hozzáállásom.

Már több vagyok, mint amikor idejöttem.