Tegnap végre a recepciósok gyöngye (azaz én) elhagyta a bázist, gyorsan gyógyuló sebet hagyva maga után a Kingsway Hall Hotel életében.

Nem volt búcsú, sem könnyek, pontosan ugyanolyan volt, mint bármelyik másik napon, bookout-tal, rengeteg panasszal, és véget érni nem akaró 12 órával. Végül csak vége lett, az utolsó pár percben még csináltattam néhány fotót magamról, meg kell örökíteni, hogy ez is az életem része volt, visszaadtam a kulcsaimat, az egyenruhámat, és eljöttem. Ennyi.

Nincs több fél 6-os kelés, buszon szendvicsevés, reggeli tea bent, kasszaszámolás, check-in, check-out, remélhetőleg még sokáig nem fogom kimondani ezt a mondatot: "May I have your credit card, please?". Nem lesz délutáni bankolás, órákig unatkozás, gusztustalan személyzeti kaja, kétszer fél óra szünet, órák visszaszámlálása, görnyedés a gép felett. Hihetetlen megkönnyebbülés! Nem tudok olyan mozzanatot említeni, ami hiányozni fog, csak a társaság meg a valahova tartozás érzése. Hétfőtől megint a levegőben lógok.

Tegnap egyébként palacsinta-nap volt Angliában, a húsvéti böjti időszak előtti utolsó nagy zabálás, és Monikához mentem palacsinta-partyra. Végül mindenki más bedobta, így a lakótársával együtt hármasban voltunk, de nagyon jól éreztem magam. Ettem nutellás-banános-epres palacsintát. Meg karamellás-vaníliásat. Meg barnacukros-citromosat. Meg vaníliás-epreset.

Szokás szerint ma reggel egy falat étel sem volt nálam, úgyhogy nagybevásárlás következett, majd elkészítettem a kecskesajtot. Nagyon egyszerűen megoldottam a dolgot, bevágtam egy jénaiba egy kevés csíkozott paprikával, póréhagymával és paradicsommal együtt, és megsütöttem. Egész jó lett.

Délután találkoztam Ivy-val, aki a James Park-beli séta majd Starbucks-ban üldögélés közben olyan fejleményekről számolt be, melyek nem feltétlenül tesznek boldoggá, de remélem, hogy neki illetve nekik minden úgy jön össze, ahogy szeretnék!

Nem is meséltem még, hogy az interjú eredménye negatív lett, azt választották, aki a német mellett spanyolul is beszél. Erre mondja a művelt angol, hogy "fair enough". Én meg majd jövő héttől aggódom, amikor hivatalosan is munkanélküli leszek. Kis kárörömmel láttam egyébként, hogy az a meló, amire interjúztam még novemberben, újra fent van az állásportálokon. Hmm...úgy látszik, nem vált be a választásuk!

Egyébként ma kicsit vásároltam, csak úgy lájtosan, mert tudom, hogy jövő héttől ötször meggondolok minden kiadott fontot, most viszont még tiszta a lelkiismeretem. Úgyhogy vettem egy új pénztárcát (nem Radley, azt majd legközelebb) meg egy csini pulcsit (már nagyon szükségem volt rá), és határozottan hangulatfokozó hatással van rám.

Nem mintha bármi baj lenne a hangulatommal, hiszen holnaptól megint kislány leszek, ugyanis érkeznek Anyuék Londonba!! Előre szólok, hogy online helyett offline leszek aktív, majd jövő héten beszámolok az eseményekről. Apa-Anya, készüljetek, nemsokára KEZDŐŐŐDIK! :)

Végezetül pedig:

"Hotel Mámor, hintaszék;

Ne kelts fel, ha álmodnék.

Hotel Mámor, itt a vég;

Segíts fel, mert távoznék!"

UI: Most súgták a fülembe, hogy Amandának megszületett a kisfia február 23-án, sok boldogságot kívánok ezúton is a kis Zétinek és a büszke szülőknek!