Az én drága szüleim lassan kezdik megszokni, hogy egy szem leánygyermekükre néhány évenként rájön a mehetnék, és ekkor látogatniuk kell, megnézni, hogy minden rendben van-e, jó helyen él-e a lány, egyáltalán miért is van beleszeretve egy idegen ország idegen városába. 3 éve Helsinkibe repültek, ennek a krónikáját itt olvashatjátok: zsuinhelsinki.blogspot.com/2006/03/zlyomik-helsinkiben.html .

A londoni történet pedig valamikor november végén kezdődött, amikor végre beköltöztem a Streatham Hillre, és sok morfondírozás után úgy döntöttem, hogy nem cuccolok haza decemberben, hanem húzom még egy kicsit a hotelben, és ha február végéig sem találok új állást, akkor hazamegyek. Igen ám, de ha egyszer itt vagyok, akkor örülnék, ha Anyuék is meglátogatnák ezt a szép várost, és két legyet ütve egy csapásra, haza is tudnánk egy körben vinni a fél év alatt felhalmozott igen sok csomagomat. Így döntöttük el már december elején, hogy Anyuék jönnek, én meg majd meglátom, hogy hogy alakul az itteni életem, és ennek fényében akár együtt haza is mehetünk. Pár hete már mondtam a szülőknek, hogy én még kicsit maradnék Londonban, mert mégiscsak korai hazamenni, amíg van bennem szufla meg lelkesedés, addig nyomom itt.

Szóval Anyuék megérkeztek csütörtökön, hogy részt vegyenek a Zsuzska-féle gyorstalpaló intenzív London tanfolyamon, hoztak nekem rengeteg földi jót, meg tavaszi ruhákat, süteményt, búzadarát, Fütyülőst és Unicum Nextet, néhány csomag cigit, és még mennyi mindent! A hotelük egész kellemes kis szállás volt, bár kellett a fűtés miatt szólni, de ebben már rutinom van.

Csütörtökön nálam ebédeltünk, majd este kis városnézés volt a program, ekkor láthatták legelőször a Big Ben-t, amit aztán a további napokon napsütésben, borúban, fentről, lentről, hídról, minden oldalról megcsodáltunk.

Pénteken gyönyörű idő volt, napsütéses langyos tavasz, ideális egy London Eye-os városnézéshez, valamint egy enyhe sétához Westminstertől Towerig a Temze mindkét partját érintve. Közben meg-megálltunk egy kis pihenésre a kultikus Starbucks-ban. Délután kis ízelítőt mutattam nekik az Oxford Streetből, a H&M-ben vásároltunk egy hangyányit, majd a Strada-ban vacsoráztunk, és megnéztük a Kingsway-t is.

Szombaton a Portobello Market-ra mentünk, nézelődtünk, sült kolbászt ettünk párolt hagymával, meg churros-nak nevezett fánkszerűséget, majd a Hyde Park-ban etettünk mókusokat, és meglátogattuk Diana hercegnő emlékszökőkútját.

Este a Madamme Tussaud Múzeum felé vettük az irányt, ahol találkoztunk a sztárokkal. Mivel Tesóval is voltunk nemrég ugyanitt, azt tapasztaltam, hogy a kiállítást folyamatosan átrendezik, és nem mindig ugyanaz, most például láttuk Károly herceget két gyönyörű fia és Camilla (?) társaságában, viszont Jimi Hendrix aznap nem tette tiszteletét közöttünk.

Vasárnap a fullos szállodai reggeli után elhajóztunk Greenwichbe (feltöltött Oysterrel 30% kedvezményt kaptunk a jegyvásárlásnál), ott töltöttük a fél napot, majd High Holborn-on ültünk be enni egy nagyon helyes, tipikus angol pubba. Este átjöttünk hozzám, ahol megtapasztaltuk, milyen kényelmesen elfér három ember a kuckóban, és az eddigi londoni élményeimről készült fényképeket mutattam meg.

Hétfő reggel Starbucks-ban reggeliztünk, majd az Oxford St. felé indultunk egy kis bevásárlásra. Meg kell mondjam, nagyon büszke voltam a szüleimre, úgy shoppingoltak a négy szintes M&S-ben, mintha magamat láttam volna. Még benéztünk a Carnaby Street-re és végigsétáltunk a Regent's Streeten is, hogy aztán metróra szállva elérjünk a hotelig, ahol felkaptuk a csomagokat, és indultunk a reptérre.

Nagyon kellemes pár nap volt ez, az idő fantasztikus volt végig (ma már esett, de ez már végülis mindegy is), Anyuék hősiesen bírták az általam diktált iramot, ami szerintem minden várakozásukat felülmúlta. El voltak ragadtatva a sok látnivalótól és a híres londoni forgatagtól és színkavalkádtól. Közben meg rengeteget nevettünk, a családi beszólások gyűjteménye néhány újabb gyöngyszemmel gazdagodott, és azt is megtudták mindketten, hogy mi lesz, "ha már nem leszek munkanélküli".

Nemrég beszéltünk Skype-on, és azt mondták, hogy jönnének megint, mert a magyar valóság nem annyira vonzó London után. Én meg szívesen látnám őket ismét, mert családi körben azért mégiscsak más, mint egy szál magamban, még ha nem is mondanám magam feltétlenül magányosnak. Mindenesetre örülök, hogy ilyen jól éreztük magunkat, és ha nekem itt bejön az élet, és nem leszek már munkanélküli, akkor meg is ismételjük. London van annyira nagy, hogy a következő gyorstalpaló tanfolyamra is marad látnivaló!

(ugye milyen jó volt?)