Nem jelentkeztem, mert zsúfolt három napom volt, és kimozdultam kicsit az álláskeresős hétköznapokból.

Csütörtökön megérkezett Londonba Meli és Kriszti, az ikerbarátnőim, akiket már decemberben beizzítottam a londoni Madonna kiállítás apropóján, amit összekötöttek egy városnéző, de leginkább bevásárlókörúttal.

Első nap ellátogattunk a Victoria & Albert Museum-ba, ami itt iparművészeti múzeumnak felel meg, és nagyon kellemes élmény volt. Megtekintettük a Közel-, és Távol-Kelet egzotikusan gyönyörű tárgygyűjteményét, a divatról szóló kiállítást meg néhány szobrot, és biztos, hogy vissza fogok térni egy komolyabb szétnézésre, mert lenyűgöző hely! Utána a Harrod's-ba ugrottunk be, nem vásároltunk semmit, de néhány exkluzívabb darab láttán rendesen sóhajtoztunk.

Este találkoztam a hotelesekkel, nem volt nagy élmény, sokkal jobbra számítottam. A bulit Alessandra és Stefano szervezte amolyan 622. búcsúpartynak, és este 6-os kezdést harangoztak be, de ők csak olyan fél 8 magasságában futottak be. A magam részéről fél 7-re mentem, és szinte szívbajt kaptam, amikor a helyen csak azokat az embereket pillantottam meg, akiket olyan istenesen utáltam: foglalási osztály, banketingesek, az idióta főmérnök, és még sorolhatnám. Egyből el is mentem a Covent Gardenbe egy laza sétára, mert úgy gondoltam, hogy most már nincs miért jópofáskodni ezekkel a tagokkal. 7-re visszamentem, még mindig semmi értelmes arc, majd olyan fél 8 magasságában a házigazdákkal ők is megérkeztek, de akkor én már olyan szinten kiábárndultam a buliból, hogy pár mondatot követően le is léptem.

Tettem ezt azért, mert Bence invitálására meg akartam hallgatni a Barabás Lőrinc koncertjét itt Londonban a Bedroom Bar-ban (romkocsmaszerű hely franciaágyakkal), és nagyon tetszett! Rájöttem, hogy a koncertek nagyon hiányoznak otthonról, az, hogy belefeledkezzek az élő zenébe. Most megvolt ez az élmény, meg az ütemes "vissza-vissza" skandálás is. Barabás Lőrinc egyébként trombitazseni, aki oly sok más magyar zenésszel együtt a Petőfi Rádiónak köszönheti országos ismertségét. Megismerkedtem néhány angol pasival, akik egyből meghívtak egy italra, nekem meg eszembe jutott fiatal, bulizós korszakom, mikor a jelmondat szerint két pasi kell: egy, aki az italomat fizeti, és egy, amelyik a taxit. Most taxi nem kellett, elég hamar hazakerültem így is a koncert után. Nagyon jól éreztem magam, máskor is megyek, ha lesz alkalom!

Pénteken a nap első felét a Westfield bevásárlóközpontnak dedikáltuk az ikrekkel, tipikus boltba be, boltból ki, próbálgatós, mindent tüzetesen megnézős-megfogdosós program volt, mindezek után a lányok papírszatyroktól roskadozva hagyták el az objektumot. Nagyot jót ebédeltünk a Byron nevezetű helyen, ahol igazi Angus steakből készült hamburgert ettünk, valami isteni volt!

Délután meglátogattuk a Madonna kiállítást, ami teljesen lenyűgözött. Az Old Truman Brewery nevezetű hely adott otthont az eseménynek, mely a Brick Lane-n található, gondoltam rendesen Ivyra, Poppyra és Ágira, akikkel legutóbb ott bolyongtunk. Most elsőre ment a tájékozódás, persze kellett kérdezősködni, de alapvetően hamar megtaláltuk. A kiállítás meg...nagyon profi volt. Nem is írok róla többet, készítettem egy rakat fotót, amiket hamarosan feltöltök, mindenesetre elkapott a Madonna-láz rendesen!

Ma (szombaton) Portobello-ra mentünk, tömeg volt ezerrel, bevásároltam némi táplálékot a heti főzésre, Kriszti meg egy édi kistáskát. Kérdezte tőlem, hogy lehet-e alkudni, mondtam, hogy nekem eddig nem ment. Már készült bevetni külkereskedelmi beszerzői képességeit, amikor a következő párbeszéd zajlott le közte és az eladó srác között: "How much is this bag?" - "30 but if you are really interested you can get it for 20". Krisz érezte, hogy ez megalázóan könnyen ment, bár a srác kereskedelmi vénájáról azért vannak kétségeink.

Miután bejártuk a környéket, és megnéztük a csodaszép házakat és autókat, mentünk az Oxford Street-re, hogy megtaláljuk a Cinnabon nevezetű helyet, ahol isteni fahéjas csigát árulnak. Mivel csak házszámot tudtunk, így először az Oxford Circus-nél szálltunk le, majd a Bond Street-nél, végül a Tottenham Court Road közelében akadtunk rá erre a kincsre. A fahéjas csiga tényleg remek, viszont megkérik az árát.

Azt hiszem, kicsit elfáradtam ebben a pár napban, meg nem is voltam teljesen 100%-on fizikailag, szóval mostanra már leragad a szemem. Holnap Monikával a Hyde Parkba megyünk piknikezni, mert állítólag 17-18 fok lesz!