Most, hogy itthon töltöm jól megérdemelt szabadságom, írok a londoni fejleményekről, mert kicsit adós maradtam a hírekkel, és erre csak akkor döbbentem rá, amikor hazaérve sokan arról faggattak, hogy hogy sikerült a költözésem a másik szobába, mi van a munkával, és hogy haladok a huszonegyévessel.

Mikiéknél betöltöttem az ötödik hónapomat, és a kezdeti nehézségek után viszonylag kiegyensúlyozottan telnek a munkanapok. Nincsenek kellemetlen beszélgetések, a munkatársakkal jól érzem magam, Marco kedvel, megítélésem szerint jól beilleszkedtem, és remekül elboldogulok a napi feladatokkal. A munkám nem változott szinte semmit, talán csak annyit, hogy a főnököm egyre többet követel, miközben ő egyre kevesebbet dolgozik, ami zavar, de igyekszem túllépni ezen az aprócska gondon. Szeretnék változtatni egy-két dolgon, és a Budapesttel foglalkozó contractor mellé kerülni, de ezt rajtam kívül még senki nem tudja odabent.

Carrie gardróbja a hozzá tartozó szobával sajnos nem lett az enyém. Laura tisztességtelenül átjátszotta az "ingatlant" Mainának, aki cserébe átvállalta az új lakótárs felkutatását két hét alatt. Így most a rendetlen angol csaj után van egy francia srácunk, aki nemrég költözött be, így sokat nem tudok róla, de normálisnak látszik, és tisztábbnak, mint Laura. Miután túltettem magam a kezdeti elkeseredettségen és megbékéltem a helyzettel, elhatároztam, hogy ha nyár után is Londonban maradok, akkor elköltözöm egy normális lakásba, ahol nem szerencsétlenekkel vagyok körülvéve. Nagyon pici a mostani szobám, semmi életterem nincs, és ez sokban hozzájárul a londoni kedvtelenséghez.

A huszonegyévessel semmi nincs és nem is volt, hiszen gyerek még! Amíg nem ismertem meg, könnyen el tudtam hinni, hogy egy kis pasi is lehet vonzó, de mostanra megint beigazolódott a sejtésem: hozzám nem való fiatalabb fiú. Ha férfiakról van szó, akkor gondolataim egy részét egy harminckétéves tölti ki, aki megkért, hogy ne írjak róla a blogon (nem mintha értené, de gyanús, hogy valahol mégis sejti, hogy itt-ott már említést tettem róla), valamint lelkesen várom, hogy májusban Chris megint meglátogasson.

Röviden ennyi Londonról, most pedig még egy hétig élvezem az itthonlétet: sok alvás, nyugalom, család, barátok, nagy beszélgetések, fitness-wellness, Margitsziget, Sugarshop, Westend, Preston kiállításmegnyitója, Gödör, squash, pálinka, rántott hús, Petőfi Rádió, Nők Lapja, Barátok közt, születésnap-ünneplések, és még sok minden más!