Lassan kialakul a legjobb 16 csapat rangsora, és még mindig nem írtam a foci vébéről, pedig a fogadott hazám teljes lázban ég, ahogyan én is. A Mars csoki csomagolása már hetek óta az angol csapat zászlójának színeiben pompázik, ami megjegyzem, nagyon ügyes marketing fogás. Esetleg mi is alkalmazhatnánk otthon, mert látom piros-fehér-zöldben a lelki szemeimmel és nagyon jól áll neki! Ennek persze feltétele, hogy kijusson a magyar csapat egy hasonló kaliberű bajnokságra.

Magyar csapat híján viszont rendületlenül drukkolok kedvenceimnek, a németeknek, és szívből remélem, hogy megcsinálják az 54, 74, 90, 2010-et, ahogyan a hivatalos indulójukban is éneklik. Második helyen természetesen az angol csapatot támogatom, már csak tisztességből is, hiszen ahogy Marco mondja, a pillanatnyilag még kenyéradó országomnak illik szurkolni. Ezen kívül még a hollandok és a portugálok vannak a top 4-ben. Eddig nem mondanám, hogy a favoritok kiemelkedő teljesítményt nyújtanának, pedig az angol meccseket angol szokás szerint pub-ban követtem egy ital mellett, sajnos nem hozott győzelmet egyik sem, majd talán holnap 3-kor, amikor esélyünk sem lesz nézni.

Az amerikaiak elleni angol meccset Dettkével valamint Petivel és Ágikával néztük Holborn-nál a Sway-ben, ahova gyakorlatilag becipeltek minket a promoterek, de jó választás volt. Keveredtük a helyiekkel, akik mellett lehetetlen volt csendben szurkolni, részt kellett venni az éneklésben, a lábdobogásban, az asztalcsapkodásban és a kiabálásban, de mivel 2 cidert adtak 5 fontért, így a végére egészen belejöttünk.

A holland-japán meccset szombaton szintén egy pub-ban láttam Napsugárékkal, és vicces volt, hogy a holland kocsmába már nem fértünk be, de elirányítottak Chinatown O'neills-ébe, ahol 4 emeleten csak narancssárgába öltözött drukkerekkel találkoztunk, és az egy szem gól öröme egyszerűen magával ragadó volt.

Holnap este lesz az utolsó németórám a tanfolyamon, amit nagyon sajnálok, de reményeim szerint szeptemberben folytatom, és szerencsés véletlen, hogy a Németország-Ghána meccs időben pont egybeesik, úgyhogy a kedvencek meccsét stílusosan a Goethe Intézetben nézzük majd német kommentárral (a szakszavakat és az indulót már múlt héten begyakorolruk), megfűszerezve némi sörrel és virslivel. Holnap tehát "jó estét, jó szurkolást!" lesz, és hátha nagy ünnepléssel zárul a nap!

A döntőt meg már otthon fogom látni, és nagyon várom, hiszen alig több, mint két hét múlva érkezem Budapestre! :)