Lassan úgy tűnik, hogy a londoni élet fő sarokpontjai pályára kerültek: munka pipa, és nem is tervezek váltani, új szoba pipa, és tuti, hogy nem engedem ki a kezeim közül, csak ha minden kötél szakad, úgyhogy eljött az ideje, hogy az emberi/szociális részre hangolódjak.

Hála az égnek, a tavalyi évhez képest fejlődött a szociális hálóm, és itt nem az online barátkozásokra gondolok. Szerencsém van a munkahelyemmel, ahol sokféle embert megismertem, és mindig jönnek újak, akik színt visznek a hétköznapokba. A szekciónk tagjait nagyon szeretem, a régiónk az egyik legjobb társaság, és őszintén élvezem a velük töltött időt, legyen az box munka után, egy Temze-parti ebédelés (kizárólag papírzacskóból), vagy egy szimpla beszélgetés nyomtatás közben. Nem is tudom, hogy ki szeretnék-e bárkit emelni, inkább nem teszem, elég annyi, hogy nagyon jó csapatban vagyok, és szívesen töltöm a többiekkel a szabadidőm egy részét is. 

Talán Anne-t emelném ki, mert ő nem közvetlen munkatársam, teljesen más osztályon dolgozik, de valahogy mégis összejöttünk. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy hogyan, mire én mondtam, hogy a konditeremben futottunk össze minden alkalommal, és az öltözőben kezdtünk el beszélgetni, de már régen kiszúrtam, mert nagyon jól öltözik. Majd megkérdeztem Anne-t, hogy ő emlékszik-e arra, hogy hogy kezdtünk el barátkozni, mire azt válaszolta, hogy hát a konditeremben, de már előtte is észrevette, hogy van stílusom a ruhákhoz. Ez azért sok mindent elárul! :) Szóval Anne-val sok a közös bennünk és nagyon bírom a lököttségét, meg azt, hogy lehet vele németül beszélni/smsezni/emailezni. Szóban még azért nem megy tökéletesen a német kommunikáció, de írásban brillírozok. :)

Mától van új főnököm is, aki a második Marco. Egyelőre szimpatikus, már most látom, hogy nagy játékos lehet, de nekem ez a típus bejön, úgyhogy elképzelhető, hogy Fab be fogja magát lopni a szívembe. Nagyon kell dolgoznia azon, hogy Marco-t letaszítsa a népszerűségi listámról, egyelőre nem is tudom elképzelni, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Marcoval nagyon kedveljük egymást, és folyamatosan piszkálódunk, de remek partner, a szócsatáink igazi agytornák, közben meg rengeteget tanulok tőle, amit szívesen hangoztat is, ha jól csinálok valamit. Éppen ezért szeretek bejárni és dolgozni, mert a férfi főnök mégiscsak más, könnyebben megtalálom velük a közös hangot. És bár Marco szerint Fab-ot nem fogom úgy az ujjam köré csavarni, mint őt, azért teszek egy kísérletet.

Még nem is számoltam be az új lakótársakról, június eleje óta ugyanis egy észt és egy olasz sráccal osztjuk meg a házat. szerencsére a fiúk aranyosak, és még eszük is van, nem kellett nekik sok idő, hogy átlássák a főbérlőnk simlisségét, és konkrét javaslatokkal álltak elő. Az észt srác jár elől az ilyen ügyekben, aki nem is volt szimpatikus az első sms-váltásoknál, viszont a találkozáskor rögtön megkedveltem. Szerintem még helyes is! Viszonylag sokat beszélgetünk, főleg mivel mellettem lakik, és neki még a ritka ajtócsapkodást is megbocsátom. Mostanában már a szobámba is bemerészkedik, ha nyitva van az ajtó, bár leül a földre, és még véletlenül sem tudom rábeszélni, hogy akár helyet is foglalhat az ágyon. Édes egy pasi, de nem nyálas, és ő is tudja osztani a lapokat. 

Amikor Mózes meg Dani elköltöztek, kicsit rámjött a pánik, hogy egyedül leszek, és nem fogok barátkozni. Viszont lehet, hogy éppen azért, mert nincs meg az erős magyar bázisom, sokkal nyitottabb lettem új emberekre. Egy ideig úgy éreztem, hogy nem kellenek új barátok, hiszen ott vannak nekem a régiek, de mivel pillanatnyilag itt élek, itt kell, hogy társaságom legyen, akikkel jól érzem magam. Ezt jelenleg maximálisan kiélvezem, a jövőt meg majd meglátjuk. Mindenesetre szerdán szekcióreggeli a Park Lane Hilton-ban, csütörtökön elmegyünk pár kollégámmal egy kínai étterembe vacsorázni, pénteken pedig Hospitality Night a Fabricban a csajokkal! 

Másfél hét múlva meg végre találkozom a családdal és az otthoni barátokkal is!