Azt hiszem, holnap kell helytállnom a második próbatételen, ami az első állásinterjú lesz délelőtt 11-kor (otthoni idő szerint dél, úgyhogy gondoljatok majd rám). Úgy történt a dolog, hogy tegnap kifényesítettem az önéletrajzomat este, átírtam, kihúztam, hozzátettem, fényképet illesztettem, és amikor elfogadhatónak találtam, akkor feltöltöttem a Monsterre, de jelentkezni már nem volt energiám, mert lelassult a net.
Ma reggel nekiültem, és elküldtem a jelentkezésemet vagy 15 helyre, majd 5 perccel később csörgött a telefonom, és valami ismeretlen angol számot jelzett. Daniék azonnal mondták, hogy vegyem fel, én persze kisebb sokkot kaptam. Egy fejvadászcégtől kerestek, akik látták az önéletrajzot a portálon (nem is jelentkeztem semmire hozzájuk), és holnap 11-re behívtak egy videóinterjúra. Elküldték e-mailen a kérdéseket, amikre fel kell készülnöm (teljesen tipikus: beszélj magadról, a tanulmányaidról, hogy viselkedsz nyomás alatt, hogy kezeled a konfliktusokat, milyen csapatjátékos vagy, és persze: sorold fel erősségeidet és gyengeségeidet), a címet és a pozíció leírását. A kliensük marketing asszisztenst keres egy prémium üdítő bevezetésével kapcsolatos feladatokhoz. Elsőre ígéretesen hangzik, de attól tartok, hogy első interjún még nem fogok brillírozni, mindenesetre gyakorlásnak nagyon jó lesz, és örülök, hogy ezek szerint beindult a folyamat. Csak folytatódjon is így, és akkor nem leszek elégedetlen!
Egyébként egyre jobban telnek a napok. Tegnap például elmentünk együtt a kis "családdal" egy thai étterembe ebédelni, ettünk mindenféle furcsaságot, nekem a kacsanyelv maradt meg, a többiről inkább nem is szeretnék tudni. Voltak nagyon finom falatok is. Úgy csináltuk, hogy rendeltünk rengeteg kis tálat, amin 3-4 falat volt, és mindenki megkóstolt mindent. Majd következett ötféle desszert, aminél szintén ez volt a koncepció. Azt kell mondanom, hogy jó így együtt. Nem zavarjuk egymást, mindenki azt csinál, amit akar, és ha szocializálódni szeretnénk, akkor a nappaliban találkozunk, mindenki üldögél a kis laptopjával az ölében (mert az azért kell), és beszélgetünk. Mindenkivel volt már egy jó beszélgetésem, ami számomra nagyon fontos.
Ma pedig Danival nyakunkba vettük a várost, ellátogattunk a Tate Modernbe, megnéztük egy elmebeteg amerikai festő, Cy Twombly kiállítását, ahol a festmények színvonala és képértéke annyi volt, mintha Meli barátnőm 1 éves kislánya kezébe venné a ceruzát. És ez nem túlzás, a jobbaknál meg voltunk győződve arról, hogy nem is ő csinálta, annyi értékelhetetlen volt előtte (szubjektív vélemény). Tökéletes Twombly reprodukciót készíthetünk úgy is, ha egy iskolai fekete táblát összemaszatolunk, szárazzal letöröljük, majd húzunk rá néhány vízszintes vonalat, még csak párhuzamosnak sem kell lenniük. Bravó! Mindenesetre tapasztalatnak megérte, hogy ilyen is van.
Ezután végigsétáltunk a Temze partján a Design Múzeumhoz, ahol a Design Városok című kiállítást néztük meg 1851-től, Londondontól kezdve 2008 Londonig, érintve közben Bécset, Milánót, Tokiot, Los Angelest, Dessaut. Különleges design tárgyakat mutattak be, érdekes volt, viszont a mai pálmát Tim Walker fotókiállítása vitte, egyszerűen lenyűgöző képeket csinál az ember, tele apró részlettel, ellentmondásokkal, összegyúrva a kinti és a benti világot, fittyet hányva a tárgyak és az emberek valós méretére és mindezt Photoshop nélkül, aprólékos munkával.
Akit érdekel, annak ajánlom: www.thomastreuhaft.com/Tim_Walker/tw.html
Röviden ennyi a londoni helyzetről, hamarosan beszámolok az interjúról.
