az első fizetés

Címkék: pénz összegzés londonban

2008.10.31. 12:45

Mára volt ígérve, és meg is érkezett, hatalmas meglepetést okozva, ugyanis messze felülmúlta az összeg a számításaimat. Mivel megkérdezni egy kollégámat sem mertem, hogy mennyire számíthatok, ha x a bruttó évesem, a HR meg nem tudta megmondani (ami szerintem szégyen), így csak tippelni tudtam, és inkább alulbecsültem, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés.

A fizetéspapírt még nem láttam, lehet, hogy megdobta a service charge, bár nem tudom, hogy a recepció kap-e belőle, meg attól is lehet a többlet, hogy szeptemberben dolgoztam két napot, és azt is hozzácsapták.

Az összeget nem szeretném elárulni, legyen elég annyi, hogy négyjegyű, ami már önmagában is ígéretes. Rájöttem, hogy nem is az a lényeg, hogy számszerűen mennyi, és akkor azt szorozzuk fel az árfolyammal, és megtudjuk, hogy forintban mennyit keresnék (bár ez lenne az igazi: itt megkapni a fizetést, és otthon meg elkölteni), hanem, hogy itt mit tudok megengedni magamnak belőle.

Így most reggel (csakis a blog kedvéért) kiszámoltam, hogy az első fizetésem mire költöm:

  • Az 1/3-át kell kifizetnem mindenféle lakás és ahhoz tartozó költségekre (bérleti díj+ rezsi). Ha az otthoni viszonyokat nézem, akkor ez az előző fizetésem 50-60%-át tette volna ki.
  • Az itt relatíve drága közlekedésre a fizetésem 7%-át fizetem ki.
  • Kb. 16%-ot költök majd ételre (belekalkulálva a heti/kétheti éttermi étkezést is), tegyük hozzá, hogy amikor dolgozom, akkor nem költök kajára, hanem a bentit eszem.
  • A fizetésem kb. 17%-át teszem félre a megtakarítási számlámra, és nem nyúlok hozzá.
  • A fennmaradó kb. 1/4 részt szánom arra, hogy repülőjegyet vegyek karácsonyra, plussz egy új csizmát, egy fekete nadrágot, és egyéb apróságokat, valamint ebből az összegből megyek majd sportolni.
  • Ha hónap végére megmarad valami, akkor az is megy a megtakarítási számlámra

Remélem, mindenki kíváncsiságát kielégítettem, ilyen jó hírekkel zárom az októberi blogpostokat, holnaptól megint meló 3 napig, de igazából nem is bánom, mert a hotel jó volt hozzám, és rendesen megfizette a fáradozásaimat!

süti beállítások módosítása