Végre eltelt a hoteles 3 nap, és ma úgy döntöttem, ráncba szedem kicsit az itteni életem. Bevásároltam, hogy legyen valami elemózsiám a lakásban, rendet raktam a szobában, rendesen kipakoltam. Készítettem képeket, igyekszem mihamarabb feltölteni őket, hogy lássátok, hol is élek. Egyébként, szokásomhoz híven, listát írtam a 3 szabad napomra, hogy mit kell elintéznem.
Így nap végén azt mondhatom, hogy elég jól haladok, bár megint nem fog minden beleférni az időmbe, de ez szinte már megszokott.
Ebédre elfogyasztottam a maradék töltött káposztát, és két választásom volt: vagy maradok a lakásban, pihenek, és a neten állásokat nézek, vagy bemegyek a citybe a kis fényképezőmmel, csinálok pár képet, és megnézem a leértékeléseket. Az utóbbi mellett döntöttem.
Kicsit kalandosra sikerült a délután. Kényelmesen elhelyezkedtem a double-decker emeletének első ülésén, és vígan fotóztam az ablakból, amikor észrevettem, hogy baromira nem arra megyünk, amerre kellene. Hogy ennek mi volt az oka, és hogy hova is ment a busz, azt azóta sem tudom, mert pánikszerűen leszálltam az Oxford Street környékén (egyébként is oda készültem, csak pont a másik végére). Csak hogy érzékeltessem a kitérőt, olyan volt, mintha a Moszkva térre indulnék a megfelelő busszal, amelyik miután átér Pestről a Margit-hídon át Budára, elindulna az Erzsébet-híd felé, és visszamenne Pestre, majd egy másik úton ismét Budára. Fogalmam sincs, hogy miért.
A lényeg, hogy elhagytam a buszt, és eltrappoltam az Oxford Streetig, ahol annyira átfagytam, hogy betértem a Starbucks-ba egy forró csokira. Úgy gondoltam, hogy az utcán fogyasztom el, amikor sikerült a fehér dzsekimet telibe leöntenem. Nem tudom, hogy hogyan, szimplán béna voltam. Az alaphangulat ekkor már adott volt.
Az üzletekben hatalmas leárazás, de ezt már otthon is megszoktam. Azt is, hogy ritkán lehet valami igazán jó cuccot megcsípni, mert sokan vannak, rendetlen az üzlet, hosszú a sor a próbafülkénél, nincs méretválaszték, stb.
Azért nem aggódtam annyira, mert még mindig tartom magam a fogadalmamhoz, miszerint nem veszek addig új ruhát, amíg nincs új állásom, mert minek álljon a szekrényben a többivel együtt? (Ezzel egyébként pénzt egyáltalán nem spórolok, mert ruha helyett cipőket és csizmákat veszek!)
Gondoltam, hogy egy táska jó lenne, esetleg sapka-sál, de természetesen nem találtam, viszont a Zarában szó szerint utánamdobtak egy tavaszi kabátot 15 fontért. Nem hittem a szememnek, gyorsan felpróbáltam, és már vágtattam is a kasszához. Ez a vásárlás egyébként azt is jelenti, hogy megelőlegeztem a bizalmat magamnak, hiszen már az új munka lebegett a szemem előtt, amikor megvettem, a hoteles napokhoz egyáltalán nem lenne rá szükségem.
Ritkán érzem ennyire elégedettnek magam egy kis shopping után, de ez most jót tett. Sőt, vettem német Vanity Fair-t is, hogy végre csiszoljam a németemet, ami szintén örömmel tölt el.
A nagy leárazások iránti lelkesedésemet az sem növeli, hogy megérkeztek a tavaszi kollekció első darabjai, és inkább azok érdekelnek, mint a régiek. Nagyon ígéretesek a GAP és az Esprit tavaszi ruhái. Csak az az új állás kellene, és azonnal meglepem magam valamivel.
