A munka kemény és fárasztó, de nagyon élvezem. Egyelőre még kapkodom ide-oda, és próbálom utolérni magam, de ha sikerül valamit elintézni, megoldani, vagy valaki több száz fontért foglal nálam, az mindig ad egy kis sikerélményt. Ez az, amit recepciósként nem kaptam meg.

Igazából azzal vagyok egész nap elfoglalva, hogy a foglalási adatbázis a lehető legfrissebb legyen, hogy a hotel telítettségét naprakészen lássuk, mert eszerint válaszolunk a felmerülő e-mailekre és a bejövő hívásokra. Ez az adatbázis az alapja mindennek, mert ez alapján növeli vagy csökkenti Darinka az árat (a szerb nő). Egyébként ezt szeretném minél alaposabban elsajátítani, mert így lehet profitot maximalizálni egy hotelben. Teljesen rá vagyok pörögve egyébként a hotelbizniszre, simán el tudnám magam képzelni hosszabb távon, persze egyre messzebb jutva.

A görög hoteltulajdonos szúrós szemmel néz rám, látszik rajta, hogy egy léha kis lánykának tart, aki az ő hotelében bohóckodni mer, de majd meglátja, hogy mennyire komolyan veszem! A lányát bírom, dolgozik rendesen és normális, nem Paris Hilton stílus, ráadásul anyanyelvi angol, úgyhogy élvezet vele beszélgetni (nem "It's a Darinka" szinten nyomja).

A művelődésem a metróra korlátozódik, minden reggel és este van háromnegyed órám, amikor az éppen aktuális könyvet olvasom, most éppen a Timitől kapott The Road Home-ot. Ebédszünetben a környéket fedezem fel, a bevásárlóközpont már nem hoz lázba, de minden nap sétálok egy 20-25 percet étkezés után.

Most egyébként azt próbálom kideríteni, hogy mit főzzek holnap, ehhez pedig segítségül vettem a tesótól kapott görög szakácskönyvet, valamint azt, hogy hol lehet Londonban kapni a spéci sampont, amit még otthon vettem drágáért, de nagyon fogy. Kell találnom valami szalont, ahol árulnak ilyet, mint otthon Adrinál.