A tegnapi mélypontos nap után, amikor minden összejött, illetve semmi sem, ma elhatároztam, hogy kezembe veszem a dolgaimat, és nekiállok tenni valamit azért, hogy haladjon a munka-kérdés.

Első körben elmentem a Notting Hill Gate-re a Starbucks nyílt napjára, kitöltöttem a jelentkezési lapot, és beszélgettem pár percet egy toborzóval. Vicces helyzet volt, hogy a két éves marketing tapasztalat és a régi irodai adminisztrációs után azt kell bizonygatnom, hogy semmire sem vágyom jobban, mint hogy a Starbucksban kávét főzzek (főleg, hogy nem is tudok). Nem gondolom, hogy a pasi elhitte, hogy ilyen irányú ambícióim vannak.

Márpedig úgy tűnik, hogy az irodai állásokba egyszerűen nem tudok bejutni. Még egy interjúra sem. Ezt azért nem így képzeltem! Arra számítottam, hogy ezen a héten már egyik interjúról megyek a másikra.

Mivel véletlenek márpedig nincsenek, így vagy tényleg a Starbucksban kell dolgoznom, és alázattal elfogadnom, hogy ismét legeslegalulról kell kezdenem felépíteni a munkás életemet, vagy kegyes lesz a sors, és az utamba sodor egy "normális" állást. Mindkettőben van ráció.

Egyébként érdekes dolog, de még a Starbucks-ért is küzdenem kell, mert a pasi szerintem továbblökött az első körön (talán megsajnált?), de két fordulós a felvétel, szóval menni kell második interjúra is valószínűleg. Csak legyen elég erőm meggyőzni a felvételiztetőket valami olyanról, amit én magam sem hiszek.

Igyekszem persze nem letörni, de ez az álláskeresés nehezebbnek bizonyul, mint gondoltam! Van egy olyan portál, a Reeds, ahol lehet látni, hogy hányan jelentkeztek az adott hirdetésre. Minden londoni munkánál több száz jelentkezést látok, ami nem meglepő, hiszen anno az én állásomra is több mint 250 jelentkezés érkezett Budapesten. És valljuk be, a külföldi létemmel nem vagyok éppen a legjobb pozícióban.

Kitartóan jelentkezem továbbra is, mert a remény hal megy utoljára, de kezd a helyzet kevéssé vidám lenni!