Elérkeztünk a folytatásos szappanopera második részéhez, tegnap ugyanis megtörtént életem első online ismerkedésből létrejött randija.

A srác, Peter, helyettes főszerkesztő egy magazinnál (tudnom kellene, melyiknél, de annyi mindenki írt már magáról annyi mindent, hogy kiesett ez az információ-morzsa), pont jó kezdés az én angolomnak. Helyes, magasabb nálam, kicsit őszül...

Jól elbeszélgettünk, főleg én vittem a fonalat, és a végén persze számcsere, hazaérve sms tőle, hogy ismételjük meg, én visszaírtam, hogy oké, és ennyi.

Nincs vele semmi gond, csak az, hogy elsőre nem volt tüzijáték, hanem olyan, oké, jól van, kell ilyen is, de nem ébresztette fel bennem annyira a nőt, hogy hű, ez a pasi kell nekem.

Sajnos a határozottságtól elég messze van, muszáj voltam kicsit irányítani a dolgokat, hogy jó legyen, mert néha nem tudta, hogy merre és miért megyünk, stb. Tépelődtünk pár percig, hogy hova induljunk, ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy balra megyünk, jó lesz?

Nem volt rossz a randi, csak hiányzott a szikra, meg az, hogy lehengereljen. De ha őszinte vagyok, én most inkább csak ismerkedni akarok, nem egyből szerelmet.

Bevallom őszintén, hogy a randiban nem maga a randi volt a legjobb, hanem hogy volt okom és indokom szépen felöltözni, bemenni a városba, és rácsodálkozni, hogy mennyire gyönyörű ez a London este. Jó volt sétálni a Temze partján, látni olyan helyeket, ahol még nem jártam. Csak ez egyedül elég befordító, szóval örülök, hogy volt társaságom, és szerintem nagyjából ez ennyit jelentett.

Folyt. köv. (Mert már mindegyik levelezőpartner találkozni akar.)

Frissítés: Rájöttem, hogy kb. 3 olyan pasi van ebben a pillanatban, akire többet gondolok, mint szegény Peterre, akikkel inkább van szikra, mint vele, de adok egy esélyt egy második randinak. Főleg, hogy ma kaptam egy nagyon aranyos smst, melyben a szabadidőm felől érdeklődik. Pedig ha tudná, hogy azt a keveset is éppen próbálom megosztani 4-5 jelentkező között?! Meglátjuk, mi lesz vele, magam sem tudom, hogy érdemes-e...