Ha majd egyszer London már csak emlék lesz (hacsak nem itt telepszem le), biztos, hogy úgy fogok visszaemlékezni erre a pár napra a tesómmal, mint az itt töltött idő egyik fénypontjára. Ő volt az első látogatóm, és a látogatások hatalmas plusszt adnak a mindennapokhoz. Így volt ez Helsinkiben is, és most megtapasztaltam, hogy ugyanúgy érzek itt is.

De nemcsak azért volt jó ez a szűk 4 nap, mert volt valaki itt velem a nagy Londonban, hanem mert tartalmasan töltöttük, és rengeteg élményt szereztünk együtt, amire - mint említettem már - régóta nem volt példa. Bejártuk Londont keresztül-kasul, hidegben, szélben, napsütésben, ma még esőben is. Azt csináltunk, amit akartunk, arra mentünk, amerre éppen kedvünk volt. Harmóniában és egyetértésben. Közben meg rengeteget beszélgettünk, és nekem leesett, hogy az én kis öcsém felnőtt lett. Éretten gondolkodik, átlátja a világot, és egy csomó olyan dolog is szóba került, ami segít megérteni az ő kis lelkivilágát (merthogy eléggé különbözünk szinte mindenben).

Viszont most ezt a blogbejegyzést nem akarom ellelkizni, úgyhogy következzen egy rövid beszámoló arról, hogy mit is csináltunk. Pénteken hatalmas esti sétát tettünk, majd szombaton sétáltunk egyet a Temze partján, ahol hatalmas szél fújt, és hideg volt, de mi kortyolgattuk a forró csokit és a teát. Bekukkantottunk a Tate Modernbe, átsétáltunk a Millenium hídon, hogy megnézzük a Szent Pál Katedrális, majd vissza a következő hídon délre, érintettük Francis Drake hajóját, meg kóboroltunk szűk utcákon. A végcél a Tower híd és a Tower maga volt, mindent szépen körbejártunk.

Szombat délután a Madame Tussaud Múzeumba vittem, ahol renegeteget hülyéskedtünk a viaszszobrokkal. Nagyon igényes a kiállítás, tényleg élethűek a figurák, és a legjobb, hogy lehet fotózni. Olyan képek születtek, hogy ihaj! Hamarosan egyébként felkerülnek a netre.

Este vettünk egy filmet a TV-től (éljen a digitális televíziózás), Az utolsó lovag-ot, ami tényleg piszok jó, meg Heath Ledger óriási, csak megnézném angol felirattal, mert nehezen értettem (szégyen!).

Vasárnap mi mást csináltunk volna, mint shoppingoltunk, mert ugye leárazás van, és otthon ilyet nem lehet kapni, szóval bővült a tesóm ruhatára egy sapkával és egy nagyon jó kardigánnal (én választottam!). Meg persze beszereztük az ajándékokat azoknak, akik inkább otthon maradtak. Megmutattam neki a hotelemet, nagyon tetszett, meg benéztünk a Covent Gardenbe, ahol a fenti kép is készült. Ezen az estén a srácokkal találkoztunk bent a városban, és iszogattunk lájtiban, meg beszélgettünk, amit aztán este kettesben hajnalig folytattunk.

Mára Darwin kiállítást terveztünk, de lemondtunk róla, inkább még a városban kószáltunk, elmentünk a Hyde Parkba, majd egy remek ebéddel fejeltük meg a napot (a többi napon nálam ettünk). Sajnos ekkor már csak az volt hátra, hogy összepakolja a kis hátizsákját, és kikecmeregjünk Lutonra.

Mivel nagyon jól sikerült minden, de tényleg várakozáson felüli volt (a reptéren meg is beszéltük, hogy egyikünk sem számított ennyire jóra), így a búcsú is nehéz volt, és azóta sem tértem magamhoz. Legszívesebben én is mentem volna vele. Az utolsó utáni helyre is elkísértem, hogy lássam, hogy minden rendben megy-e, aztán amikor láttam, hogy veszi a kabátot, az övet, meg kipakolja a folyékony dolgokat a szekunál, és bemegy, akkor eljöttem. Küzdöttem a könnyeimmel.