Ma nyomtam egy laza 7 órás műszakot a hotelben, és azt kell, hogy mondjam, hogy kifejezetten jól esett, ez a 7 óra csak úgy repült! Mire észbe kaptam, már vége lett. Most már tudom, hogy mi kellett volna nekem eddig is: normál 8 órás munkaidő, ami után még van idő élni a kis életemet, programozni, bevásárolni, stb.

És hogy miért volt ma ennyire laza? Interjúra kellett mennem, kérem szépen, és megkértem James-t, hogy valamit tegyen, mert nekem ott kell lennem, és nem akarok beteget jelenteni.

Az interjúnak sztorija van, mint általában mindennek, történt ugyanis, hogy egy számomra még ismeretlen munkaerő-közvetítő ügynökség (ilyen sem akad már sok a városban, rendkívül képzett vagyok ügynökségekből!) megtalálta az önéletrajzomat egy állásportálon, és a képviselőjük, Sallie felhívott kb. 3 hete, hogy ha módosítok 1-2 apróságot a CV-n, akkor elküldi a kliensének, aki csoport-asszisztenst keres, ráadásul németül beszélőt. Úgy voltam vele, hogy elküldöm, miért ne, gondoltam, ha Sallie rájön, hogy a németem csak középszintű, akkor újragondolja ezt a továbküldés dolgot.

Eltelt két és fél hét, és biztos is voltam benne, hogy így is történt, míg Sallie múlt héten fel nem hívott, hogy akkor mehetnék az ügyfeléhez interjúra kedden. Mondtam neki, hogy bocsi, dolgozom aznap, de nem hatotta meg, és azt mondta, hogy ha nem megyek, akkor búcsút inthetek a lehetőségnek. Ekkor kértem meg James-t, hogy variálja át nekem a beosztást, és ezért mentem ma csak 7 óra munkára, és pénteken, a szabadnapomon pedig megyek reggel 7-től 12-ig.

Nos, mióta Sallie-nek megírtam, hogy oké, megyek, többet beszélek vele, mint a legjobb barátaimmal. Már szinte a telefon csörgéséből érzem, ha ő hív. Először kaptam egy pakkot mindenféle jó tanáccsal, amiken néha hangosan felkacagtam ("Ha megkérdezik, hogy mi volt életed legnagyobb kihívása, akkor ne azt válaszold, hogy a körmöd 5 cm-esre való növesztése", és hasonlók), pozíció leírással, a saját önéletrajzommal, kérdésekkel, amik előfordulhatnak, stb. Majd Sallie hívott, hogy megkaptam-e, mondtam, hogy igen, majd válaszolt, hogy oké, majd felhív, és átbeszéljük.

Ez tegnap este 9-kor sikerült neki, amikor én éppen Walkabout-ban voltam a hotelesekkel, előreláthatólag az utolsó ilyen bulin együtt, Alessandrával és Stefanoval kiegészülve. Ma hív megint Sallie, és mint egy tanárnő a feleltetéskor, elkezd a kérdésekkel bombázni, hogy mire mit válaszolnék, melyik kérdést nem akarom, hogy feltegyék, stb. Vagy negyed órát dumcsiztunk, miközben én konkrétan az öltözőben próbáltam magamra cibálni a kosztümömet.

Elmentem az interjúra, ellátva mindenféle remek tanáccsal Sallie által, és nagyjából megválaszoltam ugyanazokat a kérdéseket, mint mindig. Ettől függetlenül jó hangulatú beszélgetés volt szimpatikus interjúztatókkal (2 nő, egy a leendő főnök, a másik HR-es), és az első pár perc után már egészen felszabadult voltam. A 40 perces vallatás után következett a teszt, ami 4 részből állt, 10 percem volt mindegyikre, volt két Word feladat, egy Excell, meg egy prioritási lista felállítása. Szerintem nem mentek rosszul, de inkább nem élem bele magam! Hétfőn lesz eredmény, majd beszámolok.

Végeztem az interjúval, jövök haza, csörög a telefonom, na, ki hív? Sallie, hát persze, ki más?! Kikérdezett töviről-hegyire mindenről, mit kérdeztek, én mit válaszoltam, egyáltalán mi volt rajtam, mi volt a tesztben, ők mit mondtak, stb. Sallie törődik velem, szemmel láthatólag. Meg a zsíros jutalékával, amit velem kaszálhat. Megmondom őszintén, én nem sajnálom tőle, ha nekem jó lesz, lehet neki is jó, úgyhogy:

DRUKKOLJATOK!