Ez most csak ilyen általános napiriport lesz egy átlagos vasárnapról. Egyrészt élvezem, hogy hosszú hónapok után végre vannak átlagos vasárnapjaim, amikor 10-kor a hasamra süt a nap egészen konkrétan, költői túlzások nélkül.

Aztán elmegyek futni a környéken, kizárólag napszemüvegben, hátha a derekam kissé helyrejön, mert napok óta fáj. Ebben csak az a visszás, hogy amikor hónapokig 12 órákat álltam, semmi bajom nem volt, most, hogy boldog munkanélküli vagyok, jajgatok, mint egy reumás vénasszony.

Végigfutottam a környéket keresztül-kasul, és nagyon élveztem, hiszen olyan helyeken jártam, ahol eddig nem. Sosem érdekelt, hogy mi van, ha a kereszteződésnél jobbra fordulok. Komolyan, ezen a környéken annyira szép területek vannak, szép házakkal, nyugi van, tiszta kisvárosi romantika.

Mivel a hátam nem javult, így otthon Anyukám receptjét próbáltam ki, és 1 órára belefeküdtem egy finom mandulaillatú fürdőbe, nem osztott vagy szorzott ez sem.

Ezek után elkezdtem palacsintát sütni, szintén Anyu útmutatásai alapján, de valamit elszúrhatok, mert hiába teszek bele minden szükségeset, nem olyan, amilyenre szeretném. Viszont tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy otthoni baracklekvárral megtöltsem.

Ekkor kezdett szakadni az eső, így a délután további részét punnyadva töltöttem az utolsó otthoni Nők Lapjával meg egy kis alvással. Aztán persze rákattantam a netre, újabb blogokra meg a virtuális barátra, szóval elment az idő.

Holnap álláskeresés, futás Brixtonig, majd vissza, este pedig mozi Diussal és Dórával (Vicky Christina Barcelona). Hátha már valami előrelépés lesz állásügyben is!