Amikor először olvastam Verebes István Ornél című regényét, rögtön tudtam, hogy 1. erről a könyvről hosszabb blogbejegyzést írok, 2. előtte elolvasom még egyszer. Így miután befejeztem, szinte azonnal kezdtem is újra.

Zseniális, hibátlan, minden részletében kidolgozott munka, hihetetlenül kritikus és mindeközben szórakoztat.

Sokan írtak már a médiáról leleplező könyvet, de a bosszúval vegyes sárdobáláson túl kevés igazán jó mű született. Ez most lehet, hogy azért sikerült kiemelkedőre, mert a szerző felülemelkedett a saját szubjektív észlelésén, és próbált tárgyilagos maradni, a fricskáit pedig nagyon stílusosan tálalta.

Ornél fejlődéstörténetén, A-ból B-be jutásán túl van egy másik szál a történetben, mégpedig a magyarázó korrajz, ami úgy egészíti ki a történetet, mint egy jó aláfestő zene. A két szál markánsan elkülönül az írói stílusban is, más szóhasználat, mondatok, hangvétel. Míg Ornél története megmosolyogtat, előhozza a "jé, tényleg!" érzést, mert a tévések világáról azért az egyszerű halandó is tud néhány bizarr részletet, a másik szál jól megmondó, keserédes, szarkasztikus.

A regény elején Ornél alakját úgy rajzolja meg nekünk az író, ahogy egy utcai rajzolót nézve a szemünk láttára alakulnak ki a vonások és végül egésszé áll össze a mű. Verebes az olvasó bevonásával mutatja be a főhőst, úgy, mintha ő maga is most találná ki, és ruházná fel különböző tulajdonságokkal. Mintha csak véletlen lenne, hogy Ornél olyan, amilyen, és oda került, ahova.

Verebes István végig egyes szám második személyben ír, de ezzel nem az olvasót, hanem saját magát szólítja meg, és ad instrukciókat magának a történet vezetéséről és a főhőshöz való viszonyulásáról. Mégis a sok megszólítástól úgy érzi az olvasó, mintha maga is alakítója lenne a történetnek.

Ami igazán szenzációs a regényben, azok a nevek! Minden ilyen regény elején, ahol bizony valós személyekről van szó, feltüntetik a szokásos mondatot: "A regényben szereplő személyek az írói képzelet szülöttei, minden hasonlóság valós szereplőkkel a véletlen műve". Nos, itt nincs ilyen mondat, viszont annál több a valós szereplő. Verebes nem találhatta stílusosnak az olyan névválasztást, ami csak néhány betűben különbözik a valós személy nevétől, így igazán szabadjára engedte a fantáziáját a nevek megalkotásakor. Hatalmas bravúr, hogy ha már a főhős neve sem hétköznapi, akkor a többi szereplő is kapjon beszélő nevet. Benede Kornélból pillanatok alatt lesz Benedek Ornél, kinek felesége Rikoltó Mária. A legjobb nevek a regényben: Rév Olga, Pöstyén Pisti, Tincs Gitta segédszerkesztő, Pók Iván színész, Pless Ila, Verőcze Zsuzsa, a keménykezű, férfiakat megvető műsorigazgatónő (én nem is értem, hogy miért mindig a Zsuzsák vannak ilyen szerepben), Luther Pál filmrendező, Makai Dezső tévéstúdió-tulajdonos, Makainé született Kajlinger Róza, Kacsmarek Rudi hangos, Leveleki György tévés személyiség, Zsiványi Endre elnök-vezérigazgató, Pollányi Lenke exmodell, Dj James lemezlovas, Halmai Vladimir birkózó, Rosalie Blue pornószínésznő, Ormos Pityesz, Hindemith Stefi, Maros Liza énekesnő, Küllő Mara textíltervező, Nyulászi Endre híradós, Pőthe Kálmán divatkreátor, Sterlinger Csucsu, Ruggyanta underground performer. És még sorolhatnám. Lehet, hogy csak nekem tűnik hihetetlenül jópofának, mindenesetre jót szórakoztam rajtuk.

Most pedig a kedvenc idézetem következik (rengeteg van a második olvasás után, de ezt választottam a blogra):

"Manapság, ha csak kilépsz otthonról, minden pillanatban ki vagy téve valamilyen inzultusnak, mintha az összes járókelőt egy hajszál választaná el a hirtelen kirobbanó dührohamtól, anyák a játszótéren vadul püfölik a saját kölkeiket, a közértben a nyugdíjas epét köp a sorban előtte álló bakfisra, kopaszra nyírt suhancok cikázó tekintettel keresik az ürügyet, hogy beleköthessenek jámborabb kortársaikba, a pénztárosnő fújtat mérgében, ha havi fizetésének egyharmadát kell összeszámolnia a bevásárlókosaradból, a színházba készülő eleve utálja, akikre bérletet váltott, a hivatalnok valamennyi ügyfélben egy-egy kizárólag őt zaklató okvetlenkedőt lát, a villamosvezető hirtelen indít és hirtelen fékez, hadd tudja meg minden utas, aki nem kapaszkodott rendesen, hogy mi a magyarok istene, az utcaseprő minden szembejövőt gyűlölettel néz, mintha azok tehetnének róla, hogy nem kis királyfinak született, az újságárus pofát vág, ha nézeteitől idegen beállítottságú lapot kér valaki, és lassan én is, te is, ő is, azt gondoljuk magunkban, hogy úgy, ahogy van, men-jen a pi-csá-ba min-den-ki!!!..."