Először hármat akartam írni, de aztán rájöttem, hogy megy ez egyben is, felesleges szeparálni. Érdekes, hogy ritkulnak a blogbejegyzések, mert kevés a kaland, és sok a hétköznap, az apró-cseprő sztorikat meg inkább kihagyom, mert nem szeretnék unalmas lenni, vagy túlságosan naplós. Maradjunk annyiban, hogy írok, ha van miről.
Most például elsősorban és nagyon aktuálisan arról, hogy minden energiámmal arra összpontosítok, hogy csütörtökön délelőtt gond nélkül landoljak Ferihegyen, és végre hazaérjek! Ez az év hazalátogatások szempontjából elég szerény volt, és nem is szeretném, hogy 2010 is így alakuljon. Ezúttal is csak nyúlfarknyi időt leszek otthon, éppen csak lepottyant a Jézuska, és a szilveszter megint Londonban ér majd (sajnos). Ha lehetne egy kívánságom, akkor most legalább 2 hetet otthon töltenék. Ha meg elég bátor lennék, akkor haza is cuccolnék. De ne szaladjunk ennyire előre, várjuk ki a csütörtököt, és koncentráljunk, hogy még véletlenül se essen több hó London és Luton környékén, mert a ma esti budapesti járat például törölve lett a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt. Persze nagyon szép volt múlt hét csütörtökön, hogy havazott, de itt is akadtak kellemetlenségek (vonatok, buszok álltak le, a Londonon kívül lakó munkatársaim nem tudtak bejönni pénteken, stb.). Azt még el kell mondjam, hogy az utcatakarítás azért nem megy itt sem gördülékenyen, a házunktól Kilburn-ig tartó rövid utat bizonytalan léptekkel és konstans csúszásokkal abszolválom napok óta, és remény sincsen arra, hogy elkotorják a jeget, úgyhogy csendben várom az olvadást, és félretettem a magassarkú csizmám. Ez volt az első téma.
A második a csodálatos karácsonyi vacsink, ami igazán jól sikerült, köszönhetően a szorgos segítségnek (Dius), a jó társaságnak (Attis, Dani, Mózes és Dia), a minőségi alapanyagoknak (Waitrose), és a Hummingbird cukrászda szakácskönyvének, valamint a Rézangyal mézes-ágyas-meggyesének. A menü minestrone leves volt, ami olyan sűrű lett a zöldségektől, hogy megállt benne a kanál, sajttal és sonkával töltött sertésszelet krumplipürével, desszertnek meg red velvet cupcake, amit a srácok csak piros sütinek hívtak. Sokat készültem az estére, és furcsa volt, hogy egyszercsak vége lett, és a konyhát rendberakva olyan volt, mintha meg sem történt volna. Többször kellene így összejönnünk, és feltett szándékom, hogy az új évben sokkal jobban rajta leszek a dolgon.
A harmadik a munka. Sok minden történt az elmúlt hetekben, voltak pocsék pillanatok, mert Marta-val nem működött közöttünk semmi. Borzasztó napokat éltem át, tele panasszal és keserűséggel, mindez pedig egy rendkívül kellemetlen beszélgetésbe torkollott, amikor olyan dolgok hangzottak el (és nem az én számból), amiknek normál esetben nem lett volna szabad. Ekkor biztos voltam abban, hogy nekem a karrierem Miki fronton véget ért, és rábíztam magam a sorsra. Ha nekem már otthon a helyem, akkor most itt lett volna a kiváló alkalom, hogy hazatereljen, kicsit talán vágytam is erre. Ám váratlan fordulatként Marta bocsánatot kért, én meg annyira meghatódtam, hogy már nem is haragudtam, sőt percek alatt megváltozott a hozzáállásom az egész helyzethez, az emberekhez és a munkához is. Sajnos a Miki-s kezdésem nem volt túl szerencsés, foghatnám a körülményekre, a munkatársakra, de valójában szerintem a kicsit abnormális hozzáállásom vonzotta be azokat a momentumokat, amik odáig vezettek, hogy legszívesebben bedobtam volna a törülközőt. Nem gondoltam volna, hogy a Bayswater-es fél év akkora nyomott hagyott a lelkemben, hogy még mindig bennem vannak a tüskék és az előítéletek. Sokat gondolkodtam, amikor azt hallottam vissza, hogy negatív vagyok, görcsös, és minden kritikát személyem elleni támadásnak veszek. Ez mind a hotelből maradt vissza, ahol fél évig emésztették az energiáimat a támadások állandó visszaverésével. Nos, a nehezén már túl vagyunk, és bennem megszületett az érzés, hogy igen, én itt akarok maradni, szeretnék a Marta-val jól kijönni, szeretnék jó lenni a munkámban, sokat tanulni, szocializálódni a kollégákkal, munka után beülni velük egy pubba, stb. Úgyhogy így indítom az új évet, és remélhetőleg a gyenge kezdés után sikerül szépíteni.
+1: Remélem, nem hangzik bután vagy klisének, de érzem, hogy 2010 az én évem lesz! Dettkével már annyiszor éreztük ezt, és olyan sokszor nem jött be, de most be kell! Valami jó történni fog...
