Amióta megkaptam Szabolcs kommentjét, hogy írjak többet az itteni életről, csak az jár a fejemben, hogy miért is hanyagoltam ezt a témát, és miért nincs több Londonról szóló bejegyzés. Mert valóban nincs.

Mostanra ugyanis már nem londoni élet van, csak simán élet, ami gyakorlatilag bárhol lehetne. Ha azért jöttem, mert kalandra vágytam, akkor be kell vallanom, hogy mostanában nincs kaland, nincs semmi extravagáns, meghökkentő vagy különleges, csak élem azt az életet, amit sok megpróbáltatás után kialakítottam magamnak. Ha itt vagyok, és benne vagyok, akkor London is "otthon" valamilyen szinten, magabiztosan járok-kelek a városban, képben vagyok az éppen aktuális metrólezárásokkal, tudom, hogy melyik közértben lehet mennyiért és mit lehet vásárolni, hogy hova lehet menni, ha beülni támad kedvem, és tartogat a város meglepetéseket, ahogy Budapest is tartogatna még, maximum nem egyforma mértékben. Már kevesebb dologra csodálkozom rá, mert a körülöttem vibráló londoni forgatag a részem lett, talán ezért is alakult úgy, hogy kevesebbet írok és számolok be részletekről.

Kicsit talán kevesebbet pörgök, mint otthon, hétköznap nem járok el annyit munka után, max a konditerembe vagy egy-egy italra. Aztán eljön a hétvége, ami általában mozgalmas, de nem annyira bulizás szempontjából, hanem akkor lehet találkozni a barátokkal, akik hétközben fizikailag távol vannak.

Most, hogy otthon voltam hétvégén Magyarországon, megint éreztem a kontrasztot a két életem között, amit belenyugvással vettem tudomásul. Pillanatnyilag még Londonban élek, itt töltök több időt, de elképzelhető, hogy ez a közeljövőben változni fog, mert rengeteg hosszútávú tervem van a budapesti életemmel kapcsolatban.

Egyelőre Londonra csak rövidtávú tervek jutottak: hamarosan beíratkozom egy német nyelvtanfolyamra, és szeretnék többet utazni Anglián belül, hiszen annyi mindent nem láttam még. Kíváncsi vagyok Wales-re, Skóciára, Közép-Anglia városaira, de még itt London közelében is van néhány restanciám (Oxford, Windsor). Tervezek még egy tavaszi brüsszeli túrát is, mert elvisz a Eurostar 2 óra alatt, tehát vétek kihagyni.

Londonban meg mindig akad valami érdekes, egy új kiállítás a kedvenc Tate Modern-emben, egy ütős buli (amilyenen már régen voltam), vagy éppen egy látogató, aki feldobja az egyébként néha egyhangú hétköznapokat. Mivel itt sok megoldandó problémával szembesülök, rájöttem, hogy a legjobban az kapcsol ki, ha elutazom, vagy ha jön hozzám valaki. Az elkövetkező hónapokban szerencsére el leszek kényeztetve ebből a szempontból, csak nem szeretném elkiabálni.

Az meg, hogy mi kerül a blogra, majd elválik. Továbbra sem szeretnék senkit apró-cseprő napi gondokkal untatni, és akkor írok a jövőben is, ha lesz téma. Az ihlet néha nehezebben jön (nemhiába nem írtam blogot otthon), mert higgyétek el, hogy nem minden nap történik valami nagyszabású. Csak csendben telnek a munkás mindennapok, a punnyadós hétvégék, és keresem én a témát, de esetenként nem lelem.

Abban biztos vagyok, hogy a következő időszakban lesz miről beszámolni, továbbra is szubjektíven, zsu-szűrős szemüvegen keresztül, és ígérem, hogy nyitva tartom a szemem, és megpróbálom nem bentlakó módjára figyelni, hogy mi történik velem, ami esetleg Titeket is érdekelhet.