Szinte véleteln, hogy pont a névnapomra esett a nap, amit saját magam kedvtelésére töltöttem, hiszen pár hete már tervezem, hogy az extra óráimat, amik a cég bankjában csücsülnek, beváltom egy péntekre. Csak hab a tortán, hogy ez egyben a névnapom is, bár itt erről senki semmit nem tud.
Két dolog inspirált a szünnapra: az egyik, hogy folyamatos pörgésben és rohanásban telnek a heteim, és ezen a hétvégék sem segítenek, mert általában ekkora gyűlik össze a mosnivaló, a vasalnivaló, a takarítanivaló és a főznivaló, tehát kevés jut a pihenésre, inkább próbálom behozni mindazt, amire hétközben nincs időm. Így tehát szerettem volna egy napot, amikor azt csinálok, amihez éppen kedvem van, nem kell az órámat néznem, és nincs semmi kötöttségem.
A másik inspiráció Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek című könyve volt, amit múlt héten fejeztem be, és azóta is motoszkál bennem. A szerző önéletrajzi regényének sztorija röviden annyi, hogy egy harmincas évei közepén járó nő megelégeli a házasságát, majd az utána következő kapcsolatában is csalódik, így kivesz egy év szabadságot, és elutazik Itáliába, Indiába és Indonéziába, hogy valahol meglelje a boldogságot, visszaszerezze a lelki egyensúlyát, hogy magára találjon, leszokjon az antidepresszánsokról és kikapcsolódjon.
Olaszországban a nyelv és az ételek ejtik rabul, Indiában a meditáció és az imádság, Indonéziában pedig a szerelem. Mire eltelik az év, Liz végre helyre kerül. Imádtam a könyvet, egyrészt a téma miatt - mostanában vonzanak az olyan könyvek, hogy utazzunk el, éljünk máshol, bár kétségtelen, hogy ez vakáció volt, nem a mindennapok küzdelme -, másrészt a stílus miatt, rengeteg humor és önirónia van a könyvben, harmadrészt pedig a fantasztikus utazási leírások miatt, ilyeneket én is szívesen írnék.
Mindenkinek ajánlom a könyvet, hogy kicsit elmélázzon, szórakozzon, és megpihenjen a nagy rohanásban, de mit is tanított ez a könyv nekem, és miért hozom összefüggésbe a jól megérdemelt szabadnapommal?
Ahogy a könyv főhősének, úgy nekem is le kell egy kicsit csitulnom, mert nem jut időm magamra, a szöszöléseimre, a gondolataimra, a terveimre és a vágyaimra. Imádom Londont, de a város ritmusa néha már túl gyors. Túl sok az ember, túl nagy a zaj, és gyakran azon kapom magam, hogy egy csendes angol vidéki tájról ábrándozom, ahol bárányok legelnek a réten, más pillanatokban Írországban lennék egy elhagyott házban, és egész nap csak írnék...Egyértelmű volt, hogy tenni kell valamit, hogy ismét rácsodálkozzak Londonra, hogy itt is ki tudjak kapcsolódni, és ne kelljen mindig elmenekülni valami más városba, esetleg haza, hogy kicsit kilépjek a mókuskerékből és a mindennapjaimból.
Először furának tűnt a gondolat, hogy eltöltsek egyedül egy napot, és közben túrista legyek abban a városban, ahol másfél éve élek, de szerencsére London van annyira nagy, hogy megtaláltam azt részt, ahol nem jártam még, de kíváncsi voltam rá. Tegnap este még Richmond és a Kew Gardens is versenyben voltak, mára viszont eldöntöttem, hogy a Little Venice-t szeretném megnézni észak-nyugaton, valamint a Canary Wharf-ot keleten. Az előbbi tetszett, de elmaradt a katarzis, lehet, hogy azért, mert ha kanálisokról van szó, nekem mindenképpen Amszterdam a szívem csücske, viszont a bankok felhőkarcolóinál tett sétám teljesen felüdített. A kettő között egyébként beugrottam az Oxford St.-re tavaszi kollekciót mustrálni, de hamar rájöttem, hogy ma nekem pont nem ez kell.
Az üzletek után beugrottam a Vapiano-ba egy fantasztikus tésztás ebédre, és most sem csalódtam, hatalmas kedvencem a hely, eddig 4 országban teszteltem, de sehol nincs hiba, a nagy lelkesedésemnek köszönhetően pedig már alig van olyan ételük, amit nem próbáltam volna. Istennek hála, hogy nincs a munkahelyem közelében egy étterem sem, különben kétnaponta ebédelnék ott, és kétszer ekkora lennék.
Ebéd után tehát elmentem a Canary Wharf-ra, ahol ünneplésképpen meghívtam magam egy szelet csokitortára, és nekiindultam a környék felfedezésének. Túl sokat nem láttam belőle, ugyanis 2 perc után a Temze partjára tévedtem, és nekem ennyi elég is volt a boldogsághoz. Ott ugyanis eldöntöttem, hogy el akarok sétálni a folyóparton végig a városig, és ezt röpke két óra alatt abszolváltam is.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen fog menni az átváltozás bentlakóból túristává, de minden tünetet észleltem magamon: lelassult léptek, mélyebb lélegzetvétel, a folyó bámulása percekig, elcsigázott tekintet, odafigyelés a részletekre, kíváncsiság (erre vajon mi lehet? nézzük meg!), jártunkmimárerre szindróma. Hihetetlenül élveztem, és igyekeztem halkan lépkedni, hiszen alig akadak emberek körülöttem, tökéletes csend volt, csak a folyó neszeit lehetett hallani. Picit hűvös volt miközben sütött a nap, és pont a késő délutáni órákat kaptam el naplementével. Mire a séta végén a Tower Bridge-hez értem, már szinte teljesen sötét volt, és gyönyörködtem a kivilágított hídban.
Azt hittem, hogy a hirtelen lassítástól és a társaság hiányától majd világmegváltó gondolatok születnek, eldöntök fontos kérdéseket az életemmel kapcsolatban, de nem történt semmi ilyesmi. Csak bóklásztam céltalanul, nézelődtem, fotóztam, és ennyi tökéletesen elég is volt. Újra érzem, hogy szeretem Londont, hogy meg tudom találni benne a hangos pörgést és a csendes befelé fordulást is, és megnyugtat, hogy ehhez nem kell vidékre mennem (bár nagyon szeretnék utazni).
Igen, pont olyan érzéseket adott ez a nap, mint a könyv: időt kell szánni magunkra, az apró vágyainkra, a jó ételekre, a kényeztetésre, és hirtelen semmi sem tűnik megoldhatatlannak vagy kilátástalannak. Per pillanat a legnagyobb gond, amivel küzdök, az, hogy hiányzik a társaság körülöttem, és sokszor egyedül nincs kedvem bárminek nekiindulni. Viszont ezt a félelmemet vagy rossz érzésemet legyőztem, sőt még élveztem is, hogy senkivel nem beszéltem, és magamban voltam. Olyannyira, hogy este majdnem beültem egy mozira is, csak aztán nem találtam olyan filmet, ami illett volna a hangulatomhoz. Így vettem egy Food and Travel nevezetű magazint estére, és nem foglalkozom azzal, hogy ma Faithless koncert van a városban, amire szerettem volna elmenni, de különböző okok miatt nem tudtam.
Nap végére elhatároztam, hogy a névnapomat kiterjesztem az egész hétvégére, és holnap elmegyek kicsit wellness-ezni: a heti kétszeri konditerem után úszom vagy jógázom egyet, mert erre sem szakítottam időt már régóta. Meg kell jegyeznem, hogy eredetileg vásárolgatni akartam ezen a napon, de végül örülök, hogy másképp döntöttem, ez így sokkal maradandóbbra sikerült.
