EBBEN AZ ORSZÁGBAN (legalábbis London cityben) BE KELLENE TILTANI A HAVAT!

Ma reggel gyönyörű hóesésre ébredtünk, nincs is ennél szebb karácsony előtt 5 nappal. A kis lakóközösségünk minden tagja áhítattal figyelte a szállingózó hópelyheket, melyek lassan az egész kertünket belepték. Annyira elkapott a hangulat, hogy kitaláltam: szeretnék csókolózni a hóesésben, mert az felettébb romantikus.

Aztán elindultam, hogy befejezzem a karácsonyi ajándékvásárlás utolsó simításait, és azt hiszem, ennél a pontnál véget is ért a nagy öröm. Kilburn megálló: 20 perc várakozás után (melynek során 3 percenként elmondták, hogy körültekintően lépkedjünk a nagy hó okán, majd 10 perc után 2 percenként azt is sikerült bemondani, hogy elakadt egy szerelvény Willesden Green-nél, ezért késésekkel kell számolni) azt javasolták, hogy keressünk alternatív útvonalat. Csüggedésre semmi ok, akkor busszal megyek.

Ha azt mondom, hogy tűsarkúban jégen gyorsabban mentem volna, mint a busz, akkor egy picit sem túlzok, de még mindig nem adtam fel, gondoltam, Camden Town-ba csak eljutok, az nincs olyan messze. Újabb buszmegálló: a 31-es 6 perc múlva érkezik. Ezt néztem ismét 10 percig, amikor a számláló lassan, de biztosan ugrott 5-re, 4-re, 2-re majd due-ra, aztán hirtelen újra 6-ra. Itt még mindig nem adtam fel, gondoltam, akkor a 16-ossal elcsorgok Marble Arch-ig, onnan pedig átfordulok az Oxford Street-re. Közben buszt nem látván beugrottam a Starbucks-ba egy forró italra (eddigre ugyanis szépen átfagytam, de még mindig bíztam abban, hogy én ma bejutok a city-be), amiről még a tejszínhabot is lenyalogattam kényelmesen a kávézóban, és busz még mindig sehol.

Majd mindenki nagy megkönnyebbülésére megérkezett az a drága 16-os, amire viszont nem lehetett felférni. Eddig tartott a türelmem, és úgy döntöttem, hogy hazamászom (gyalog, mert nem bírtam idegekkel a buszmegállókban várakozást), és itthoni napot tartok, az sem lesz olyan rossz.

Tehát 2 óra alatt sem sikerült a házam 1 km-es körzetén túljutni és ajándékok még mindig sehol. Itt azonban még mindig nem volt vége a hányattatásaimnak. A rossz közlekedési viszonyok miatt lemondtuk a mai vacsit az ismerősökkel, de ezt még nem is bántam volna, hiszen tudtam, hogy este buli. Könnyen kitalálható azonban, hogy mi történt: fél 9-kor jött a Facebook-on az értesítés, hogy a havazás miatt Paul Kalkbrenner járatát Berlinből törölték, így a ma esti fellépése a Fabric-ban elmarad. Azt hiszem, ennél a pontnál már utáltam a havat.

Csak halkan jegyzem meg, mennyire csalódott vagyok azt illetően, ahogy Anglia és London ezt az egész havazás dolgot kezeli, illetve ahogy nem. Nem hiszem el, hogy abban az országban, ahol nem kell fizetni a bankkártyás készpénzfelvételért, ahol hatékony rendszere van a tömegközlekedésnek, ahol 3 perc egy laikusnak adóbevallást készítenie, ahol self-checkout pultnál fizethetem ki a napi betevőmet, ahol virágzik az online kereskedelem, ekkora fennakadást okoz 5 cm hó (jó, ma nem 5, van talán 12 cm is). Lezárják a repülőtereket, törlik a járatokat egész napra, emberek rekednek vonatokon éjszakára, és közben az illetékesek azzal dobálóznak, hogy 1678 óta nem volt ilyen nagy hó, amikor nem ez a lényeg. 

A lényeg az, hogy augusztus óta tudjuk, hogy kemény telünk lesz, azóta lett volna idő felkészülni. Nem történt meg. Majd leesett az első hó december elején, és akkor is csak a sopánkodás ment, de Alex barátnőm 4 napig nem tudott bejönni dolgozni, sőt, nem voltak alapvető élelmiszerek a helyi közértekben. Mire kihevertük az elsőt, ma megérkezett a második felvonás, és újra ugyanaz a káosz vagy talán még nagyobb. És még mindig nincsenek felkészülve. Ha még 4 napig esik, 4 napig lesznek lezárva repterek és nem járnak majd vonatok.

Megemlítem azt az apró részletet, hogy 5 nap múlva repülök haza, és teljes pánikban vagyok, ugyanúgy, mint tavaly. Verem a fejem a falba, hogy az elmúlt évben megígértem magamnak, hogy idén már nem leszek itt, hogy ne kelljen ezt megint átélnem. Azonban úgy néz ki, hogy kénytelen leszek. Az elkövetkező 5 napban reggel-este imádkozni fogok azért, hogy ne essen a hó és rendben hazatérjek. Valamint megpróbálom a tavalyi fogadalmat jövőre tisztességesen betartani.