Az előző részek tartalmából: Londonba nem csak kiköltözni nehéz, de a várost elhagyni is (vagy csak én voltam béna). Az utóbbi hetek másról sem szóltak, csak a hazajövetel előkészítéséről, valamint a párhuzamos pánikolásról, hogy úristen, még ezt se felejtsem el, még ezt is meg akarom nézni, még ide is el kellene menni.

Igazi control freak-ként naponta szorgalmasan írtam a listákat a teendőimről, a több ütemben hazaszállítandó cuccokról, a vásárolnivalókról, mindenről. Persze semminek nem lett a fele sem megvalósítva, és még mindig nem vettem meg életem legdrágább cipőjét, ellenben felfegyverkeztem rengeteg könyvvel, a Hummingbird Bakery legújabb szakácskönyvével, a Waterstones-ban megtalálható összes - főképp utazási - magazinnal, és egy lédis szalmakalappal az Accesorize-ból.

Közben március óta interjúzom egy budapesti állásra, melynek során a következő fordulókon vagyok túl: telefonos interjú angol, német és magyar nyelven, angol és német esszéírás, budapesti interjú, londoni interjú, személyiségteszt, matematikai és analitikai teszt, majd még egy hosszabb telefonos interjú. Elég melós volt ez is, és még mindig nem tudom, hogy a végén enyém lesz-e a pozíció, de van egy olyan érzésem, hogy ha nem, akkor cudar hetek következnek.

Nem hagyhatom ki a megemlékezésből a szobám kiadását sem, megint szerencsétlenül jártam ugyanis, hiszen a 2 perc alatt könnyen kiadható fullos hercegnőlakosztályba Lauren költözik be a volt szobámból, így ismét a kicsit kellett kiadni, és mivel Lau az elmúlt 3 hetet Ausztráliában töltötte, ezért rám maradt ez a megtisztelő feladat. Azért megoldottam.

Volt még közben Barclays ügyintézés, melynek során módosítottuk a címemet a budapestire, hogy ki tudják küldeni az új kártyámat, ennek köszönhetően 24 órán keresztül képtelen voltam használni a kártyám, ami nem is lett volna baj, ha ezt előre mondják, és nem tapasztalás útján kell rájönnöm.

Az HMRC-vel kapcsolatos minden tennivaló májusra marad, ugyanis a volt munkahelyem csak akkor küldi el nekem azt a papírt, ami alapján be tudom jelenteni, hogy az angliai munkaviszonyom megszűnt, így jár valamennyi adóvisszatérítés.

Ezen túl várok még némi pénzt meg fizetéskiigazítást a Mikitől, ugyanis nem elég, hogy a felmondásom alatt porrá aláztak és szégyenítettek, a végén még volt képük a pénteki és a hétfői bank holiday-t levonni a fizetésemből, mint aki nem jelent meg munkavégzésre.

Aztán volt még egy olyan hab is a tortán, hogy pénzváltáskor zárolta a bank a számlámon a pénzt, miközben én készpénzzel már egyszer kifizettem, úgyhogy most ezért is megy a harc.

Mindezek ellenére szépen átvészeltem az utolsó időszakot, tettem a dolgom, mint egy gép, és mindig csak a következő feladatra vagy napra koncentráltam. Éppen ezért ért váratlanul, amikor a szüleim lelkesen azt mondták, hogy de jó, 3 nap múlva jössz haza, mert én ezt nem is éreztem. Hogy mit éreztem, arról majd később...