Úgy gondoltam, hogy egy viszontvacsi túl romantikus program lenne Peterrel, ezért moziba invitáltam, hogy megnézzük a Four Christmases-t, de erről már tudtok.

Nos, Peter kérése volt, hogy vándoroljak el Richmondba, ahol ő lakik, és az ottani moziba menjünk, beleegyeztem, úgyis szeretnék Londonból minél többet látni. 7-kor kezdődött a film, 6-ra beszéltük meg a találkát, kifejezetten azért, hogy ha kések, akkor is legyen még időnk (ezt ő írta egy smsben).

Kinéztem az útvonaltervezőn, hogy hogyan fogok eljutni odáig, osztottam-szoroztam, busszal és két vonattal is kellett mennem, teljesen ismeretlen állomásokon jártam, de 17:59-re megérkeztem Richmondba, mire Peterem írt, hogy pár percet késik. Ez egészen pontosan 20 perc volt. Nem akadtam ki, mert vagy felnőttem, vagy nem érdekel az ember annyira, hogy felhúzzam magam. Mindenesetre megmutattam neki az smst, amit írt, hogy lássa, azért nem vagyok feltétlenül elégedett az erőfeszítésével.

A maradék időben elmentünk egy bárba, majd a mozi felé vettük az irányt. Javasoltam, hogy vegyünk popcornt, mert anélkül nem mozi a mozi, másrészt meg inkább le sem írom, hogy mennyire keveset ettem ma. Kértünk két kis popcornt, mire a pultoslány azt javasolta, hogy inkább vegyünk egy nagyot, ennél a pontnál legszívesebben megcibáltam volna. Még csak az kellett nekem, hogy folyamatosan nyúlkáljak a zacskóba, amit Peter tartott! Végig attól féltem, hogy "véletlenül" összeakad a kezünk a nagy kotorászásban. Egyébként meg ki szereti azt, ha a másik szemrevételez minden falatot, amit a számba veszek? Mindegy, beleegyeztem, hogy egy nagyot vegyünk, és igyekeztem kevésszer sokat kivenni belőle.

Peter nem zavartatta magát, nagylelkűen elfoglalta a karfát, és széles terpeszre nyitotta a lábait, így kicsire kellett összehúzódnom. Én végig a vásznat néztem, de láttam, hogy néha rámnéz, sőt egyszer-kétszer még mintha meg is akart volna simogatni.

A film egyébként nagyon édes, szerethető, ajánlom mindenkinek. Jó érzés volt, hogy majdnem mindent tisztán értettem, és egy kicsit sem zavart, hogy angolul nézem. A londoni mozikról azt tudom elmondani, hogy a 7 órás kezdés nem a film kezdetét jelenti, hanem a reklámokét, és eltelt fél óra, mire sikerült a főcímet elindítani.

Filmnek vége, elhárítottam minden kezdeményezést, hogy még beüljünk valahova, mondván, hogy messze lakom, és ki vagyok merülve (igaz volt). Jött a kritikus rész, mivel én ajánlottam a mozit, én is akartam kifizetni, csak ugye ő vette meg a jegyet. Megírtam Facebookon, hogy ez az én köröm, majd egy smsben is nyomatékosítottam, sőt a film előtt is mondtam, egyszer sem ágált. Amikor viszont ott tartottunk, hogy oké, akkor mennyi volt, elkezdett kellemetlenkedni: jó, akkor adjál 10 fontot. Mondom neki, hogy tudom, hogy nem annyi a jegy, mondja meg, hogy mennyibe került. Erre a következő mondat: ő annyira rosszul érzi magát ettől. Mondom neki, hogy hiszen megbeszéltük. Erre ő: akkor adjál, amennyit gondolsz. Kezébe nyomtam 15 fontot, és szevasz. Utána adta oda a jegyet, mert elkértem, amin feketén-fehéren az állt, hogy 9 font/darab. Mindegy, nem foglalkoztam tovább ezzel, csak annyira béna szituáció volt. Ha nem akarja, hogy kifizessem, akkor mondja meg a legelején, ha pedig igenis akarja, akkor meg legyen benne annyi, hogy megmondja, mennyi volt, és kész. Nem kell jótékonykodni, meg rabolni egymás idejét.

Nincs igazam?

Sajnos Peter nem szépített ezzel a mai találkával az egyébként sem rózsás helyzetén, bár mondanom sem kell, hogy az elválásunk óta már küldött megint üzenetet. A pasik olyan bénák néha, és nem csak harmincon innen!