Ma a németen visszakaptuk kijavíta a múlt heti beadandót, ami a következő feladatot jelentette: Megnéztük óra végén a "100 másodperc a világ körül" hírműsort a neten, és mindegyik hírről kellett egy egymondatos összefoglalót írni. Ma esett csak le, hogy a 4. hír éppen az izlandi vulkán volt, melyről a következőt írtam: Egy izlandi vulkánkitörés során 800 ember sérült meg, és a vulkán még 4 hétig aktív marad.

És ezek után múlt csütörtökön tetőztek az események. A híreken kívül először csak az jutott el hozzám, hogy az egyik partnerhotelünk küldött egy emailt, miszerint megpróbálnak segíteni azokon az embereken, akik aznap nem tudnak hazarepülni, és tájékozattak, hogy van még szabad helyük éjszakára a szállodában.

Aztán az egyik közeli kolléganőm hívott minket kétségbeesetten, hogy a Skóciából visszafelé tartó pénteki járatát törölték, és azonnal segítsünk neki valami hazajutási lehetőséget találni, mert hétfőn már Dublinban kell lennie, és a hétvégét a terv szerint Londonban tölti. Nicit végül sikerült egy vonatra felrakni, és így kicsit hosszabb utazást követően célba ért.

A fogadott városom természetesen felbolydult, talán Angliát érintette leginkább az a teljes reptérzárlat, aminek a végét senki sem tudta megjósolni. Jöttek a katasztrófa-jóslatok, hogy a vulkán még hetekig aktív lesz, és így nem lehet tudni, hogy mikor lesz biztonságos a légtér. A Heathrow reptéren átlagosan 3 percenként száll le illetve fel egy repülőgép, és most teljes volt a csend. 

Szállodügyileg teljes volt a káosz. Rengeteg foglalásunkat törölték a világ minden táján, az operációs és foglalási osztály egész hétvégén dolgozott, hogy minimalizálni próbálják a veszteséget. A legnagyobb gond ott volt, hogy bár profitot nem termeltünk a lemondások miatt, még veszteséggel is számolni kellett a 24 órás hotellemondási szerződések miatt. Nem érkeztek meg időben utasok, de nem merték a több napos foglalásokat lemondani sem, hiszen mi van, ha a következő nap már elindulnak a gépek. Ebből következik, hogy sok esetben kicsúsztunk a lemondási időkeretből, és minden tárgyalási technikát többször is be kellett vetni, hogy valahogy kiharcoljuk a foglalások költségmentes törlését.

Mindeközben a hoteljeink jó üzletet szimatoltak, mert nem elég, hogy kifizettették az ügyfeleikkel, mint a Mikivel is, a meg nem érkezett utasok szállását, közben azoknak a pórul jártaknak, akik nem tudtak Londonból hazautazni, sokszoros áron adták el a szobákat. Egyszerűen kiábrándító volt látni, hogy hogyan szeretnének mások szerencsétlenségéből extra bevételhez jutni. Nem különben a busz-, és vonattársaságok, a Eurostar például az alap 70 fontos London-Brüsszel jegyet 200-300 fontért kínálta.

Így telt el az elmúlt hét, és bár nem szeretnék a természet kontra ember konflktusba mélyebben belemenni, azért elgondolkodtató, hogy mekkora kárt, bizonytalanságot és fejetlenséget okozhat egy ilyen katasztrófa. Egy kollégám múlt hétvége óta Indiában ragadt üzleti útján, és pillanatnyilag nem is tudja, hogy mikor tér haza, mert a légitársaság nem indít extra járatot, hanem a meglévőkön maradt üres helyeket próbálja eladni azoknak, akik ott maradtak. Ezzel a taktikával esetleg 2014-re sikerül minden utast elszállítani. Állítólag egy egészen baráti május elejei járatot ajánlottak neki, és most a Miki menedzsmentje próbál valami kedvezőbb megoldást találni.

Az időközben felmondott főnöknőm Olaszországban ragadt a szabadsága után, és bár úgy tűnik, nem is nagyon munkálkodik a visszatérésen, teljes bizonytalanságban tart minket. A múlt héten tökéletesen megszervezett találkozóit hétfőn lemondtam, és pénteken valószínűleg elkezdhetem újratervezni, mert egy héttel ki lett tolva az utolsó napja, de még mindig nem tudjuk, hogy mikor érkezik, és mit akar majd akkor csinálni.

Kicsit engem is megrémített, hogy ilyen váratlan dolgok közbejöhetnek, és nem mondom, hogy az utóbbi egy hétben teljes biztonságban éreztem magam. Nem attól tartok, hogy itt valami történik, hanem attól, hogy igenis nem mehetek bármikor haza. Eddig azt hittem, csak pénz kérdése, és ha bármi olyan adódik, 2 és fél órán belül haza tudok repülni, ami adott egy nagyfokú biztonságérzetet, annyi pénzem ugyanis mindig van, hogy ezen ne múljon. De vannak olyan helyzetek, amikor ez már nem számít, és kintlétem óta nem ez az első eset, hogy meg is tapasztaltam. Ott voltak a havazások, most ez a vulkán, és idegesítő, hogy a körülményekre van utalva az ember.

Azt hiszem, lassan el kell gondolkodnom a hazaköltözésen, hogy elkerüljem a belém költözött szorongásmorzsát, hogy ilyen ezek szerint bármikor megtörténhet. Tegnap este a moziból hazafelé jövet megnyugtatott a repülőgép csíkja az égen, és a Twitteren követtem az eseményeket, miszerint landolni fog az első gép egy hét után, miközben arra gondoltam, hogy hála az égnek, és csak ne történjen semmi baj ott fent...