Hihetetlen, hogy eltelt egy év, mióta a Mikinél dolgozom. A kezdeti nehézségek közepette nem gondoltam volna, hogy megérem itt az évfordulót, de a dolgok jóra fordultak, én meg maradtam.

Örök elégedetlennek tűnhetek, de nem tudom őszintén kijelenteni, hogy ezen a munkahelyen, ebben a pozícióban, ezért a fizetésért én most a helyemen vagyok. Az elején sok kihívással néztem szembe, mert minden újdonság volt, de az idő előrehaladtával a napi munka rutin lett, amiben nincs változatosság, nincsenek izgalmak és meglehetősen száraz. Sokáig lázadoztam (főleg magamban), hogy ennél nekem több kell, hogy feljebb szeretnék lépni, de a mi cégünk nem olyan, ahol túl sok előrelépési lehetőség lenne, és ha van is, az azokat illeti, akik már sok éve itt vannak.

Júliustól lett egy új főnököm, Fabrizio, akiben bíztam, hogy majd megtanítja nekem a Contractor szakma alapjait, trükkjeit, hiszen ez volt az, amit ő is és Marco is ígért, de semmi nem történt az ügyem érdekében. Néha bosszant, hogy kevésbé vagyok önálló, és kevésbé vagyok benne a dolgokban, mint amennyire a főnök nélküli időkben Marco mellett voltam. Így masszívan unatkozom miközben haszontalannak érzem magam, még akkor is, ha végigdolgoztam a napot.

Ennyi a negatív oldalról. Amiért még nem kerestem másik munkát az az, hogy fantasztikus a csapatunk, valamint a munkámmal járnak olyan előnyök, amiket máshol nem biztos, hogy élvezhetnék. Néhány példa: a rugalmas timesheet-rendszernek köszöhetően gyakorlatilag rengeteg szabadságom van. Ha minden igaz, akkor ebben az évben 26 szabadnapra fogok kifutni, nem számolva azokat a nem ritka alkalmakat, amikor csak fél napokat töltöttem az irodában. Ennek köszönhetem, hogy idén viszonylag sok időt tölthettem otthon, és nagyjából akkor, amikor akartam. Idén először nem csak a karácsonyt, hanem a szilvesztert is Budapesten fogom ünnepelni.

Amit próbálok még maximálisan kihasználni, azok az ingyenes vagy kedvezményes szállások. Többször is éjszakáztam ingyen különböző hotelekben vagy kaptam szobát Anyuéknak Londonban rendkívül jutányos áron. Közvetve a közelgő stockholmi utazásom is a Mikinek köszönhető, ugyanis megcsíptünk egy olyan ajánlatot, ami idegenforgalomban vagy sajtóban dolgozó embereknek szól, és minimál összegért kapjuk meg a 4*-os deluxe szállást, ingyen közlekedést és múzeumbelépést, városnéző buszozást és reptéri transzfert.

A munkahelyemnek tudható be számos rendezvény, vacsora, kvízeste, stb, amire az elmúlt egy évben meg voltam hívva, és melyek során London legjobb szállodáit láthattam meg közvetlen közelről, volt, hogy még nyitás előtt, első ízben kóstoltam az ötfogásos vacsoráikat, amik tudom, hogy mást esetleg kevésbé töltenek el izgalommal, de én imádom az ilyen eseményeket!

Végül a csapat: nem dolgoztam még sok helyen eddigi életemben, de bátran kijelenthetem, hogy most először vagyok olyan munkahelyi környezetben, ahol mindenki egymásért van, és széthúzásnak még minimális nyoma sincs meg. Ez arra a 9 emberre igaz, akik a UK-Írország-Málta csapatot képviselik, a rajtunk kívüli munkahelyi világban természetesen van intrika, fúrás, pletykálás, de mi egy nagyon erős sziget vagyunk. Nem tudom, hogy mindez hogy sikerült, hogy Marco érdeme-e, vagy mindannyiunk személyiségéből adódik, hogy bár mindenki szeretne a legjobb lenni, ennek érdekében nem tapossuk el a másikat. Ez a contractori és a coordinátori szinten is így van. Tudjuk, hogy bármikor számíthatunk egymásra, segítünk a másikon, és ettől egy biztonságérzete van az embernek, hiszen tudja, hogy ha bármi adódik, nem lesz egyedül.

Mindezt leírva és összefoglalva kicsit elszégyelltem magam, hiszen az elmúlt 3-4 hónapban rengeteget szidtam a Mikit, és néha igazán elviselhetetlen voltam a kollégáimmal, amikor rajtuk töltöttem ki a munka iránt érzett frusztrációmat. Mostanra viszont helyére kerültek a dolgok: tudom, hogy sokat kaptam ettől a cégtől, és messze ez a legjobb londoni munkám. Nem élhetem ki benne sem a szervezőkészségemet, sem a kreativitásomat, viszont biztos a helyem, szeretnek a kollégáim (még akkor is, ha néha "furcsa" vagyok), érdekes helyekre járhatok, akkor megyek szabadságra, amikor szeretnék, stb.

Valószínűleg ez is olyan, mint minden más dolog is az életben: egyensúlyozunk az előnyök és a hátrányok között, mérlegelünk, hogy mi a prioritás, és azt mennyire támogatja a munkánk. Ebben a pillanatban nálam nem a munka van az első helyen, és örülhetek, hogy nem terhel le annyira, hogy még maradjon eneriám azokra a dolgokra, amik elsősorban érdekelnek. Aztán ha a prioritások átfordulnak, hogy igenis több kihívás és/vagy pénz kell, akkor annak megfelelően fogok váltani.