Felpörögve és lenyugodva...

Hosszú volt ez a nap, de kezdem a reggellel. Nagy volt az izgalom készülve az első interjúra, ennek megfelelően már hajnalban felkeltem, kivasaltam a csini blúzomat és a hajamat (ez utóbbi mint halottnak a szemüveg, mert a pára miatt pár óra után nyoma sem maradt az igyekezetemnek), sminkeltem, miegymás. Sikerült megállapítani (bár ez nem büszkeség), hogy az 5 napos londoni életem alatt most néztem ki először normálisan. Természetesen, hozva az izgatott formát, kerek 1 órával indultam hamarabb a helyre, ami max 25 percre van tőlünk, de legalább körülnéztem alaposan, és pontban 11 előtt pár perccel csengettem a Meet The Real Me fejvadászcéghez.

Marc-kal hamar megtaláltuk egymást, és örömmel állapítottam meg, hogy elsőre már szimpatikus (és, hogy zsu-s legyek, megjegyzem: nagyon rendben volt a pasi), majd elkezdtünk csevegni. Szerencsém, hogy stresszhelyzetben jobban teljesítek, mint a napi átlag, így most is úgy beszéltem angolul, mint talán Helsinkiben. Végigvettük a 7 kérdést, Marc bőszen bólogatott, és megdicsérte a nyelvtudásom, bemutatta a pozíciót, ami még mindig nagyon érdekesnek és áhítottnak tűnt, majd pár perc után kijelentette, hogy érzi, hogy tökéletes lennék, úgyhogy most már csak a videó CV hiányzik. Hát, mondtam magamban, én is ettől féltem.

Bevezetett egy hangszigetelt fülkébe, ahol egy szék volt meg egy képernyő, elmagyarázta a működést, és magamra hagyott a kamerával. Röviden a lényeg: felteszik a képernyőn a kérdést, majd 3...2...1 és vesz a videó. Minden kérdést ismételhetek egyszer, de akkor az előző felvétel rögtön törlődik. Oké, kezdjük, első kérdés: mesélj kicsit magadról. Belekezdek, leállítom, kuka, akkor még egyszer fussunk neki. És közben Marc tanácsára mosolyogjak szépen, és tartsam a szemkontaktust a kamerával. A koncentráció miatt szemkontaktus ment, mosoly nem. A második kérdés is legalább olyan rosszul sikerült, mint az első, sebaj, kuka, kezdjük előről. Azt hiszem, a harmadiknál megembereltem magam, és megmutattam, hogy megy elsőre is remekül. Szörnyű volt az egész! És pechemre ezt küldik Mr. Smirnoff-Diageo-Globális-Innovatív-Regionális-Főszaktekintélynek, hogy megnézze, akar-e maga mellé asszisztensnek, vagy sem. Szerintetek??

Na, sebaj, majd Marc hív, ha mehetek a következő interjúra, ahol remélem, már hús-vér emberek lesznek, és lehet párbeszédet folytatni. Csak jussak el odáig! Azt a videót meg soha nem szeretném látni (főleg a youtube-on).

Első interjú első stressze pipa, kicsit megnyugodva tértem haza, délután meg Diussal császkáltunk az Oxford Streeten, és ruhákat próbálgattunk. Mondanom sem kell, hogy már tudom, hogy hol és mire költöm az első fizetésem. De ne szaladjunk ennyire előre!

Itthon egy ideig nem volt világítás, de Ágival megszereltük (inkább Ági mint én, mert ebben is túl tehetséges vagyok), utána pedig nekiálltam a fergeteges beköltöző show-nak, ugyanis a Dani ma visszautazott Svédországba. Megígértem neki, hogy mire visszajön, Barbie-rózsaszín falak és csipkés baldachin várja majd! Sajnálom, hogy egy ideig nem fogunk együtt lakni, viszont nagyon jó, hogy a cuccaim végre nem hat helyen lesznek elszórva, hogy már magam sem tudom, hova kapjak, és nem a nappali kanapéján kell aludnom, és nem a dohányzóasztalon gépelnem.

Tehát este berendeztem a kuckót, és hatalmasat fogok aludni. Aztán jön egy új nap, új kihívások, nem bánnám, ha valaki interjúra hívna (ha már úgyis benne vagyok a témában). Mindenesetre holnap vacsit főzök a "családnak", meg rendet rakok a lakásban, amellett, hogy motivációs leveleket írok. El kell ugyanis mondanom, hogy csak olyan helyre jelentkeztem eddig, ahol nem kérték, csak futószalag-szerűen küldtem az önéletrajzot.

Drukkoljatok nekem lécci!!