Kis gyertyafényes fürdőzés után azon elmélkedem, hogy milyen volt ez az egy hét...

Szépen lassan kialakul a londoni életem, és egyre jobban tetszik. Amit akartam, az újdonságot, a kihívást, a mókuskerékből és a napi rutinból kiszakadást, úgy érzem, már most megkaptam, és messze még a vége. Minden nap úgy kelek, hogy nem tudom, mit hoz a következő nap, ami egy ilyen tervezős embernek, mint én, igazi felüdülés.

Kezdem otthon érezni magam a lakásban és a városban is. Bár mindig van nálam térkép (köszönet a pici kiadásért Orsolykának), de tökéletesen eljutok A-ból B-be leginkább metróval, amit imádok. Ma Diussal is a városban találkoztam, majd Csucsával is egy másik ponton, és papírforma szerint odataláltam, ráadásul késés nélkül.

Hétvégén buliba készülök a The End nevű helyre, mert úgy érzem, hogy parázás nélkül fogom élvezni a partyt, és tudom, hogy jutok haza (ami nem utolsó szempont).

Töretlenül bízom abban, hogy a sok jelentkezésem gyümölcse hamarosan beérik, de addig is türelemmel viselem a várakozást.

Úgyhogy minden rendben van, csak tartson minél tovább még ugyanígy!