Szívem szerint most az állásinterjúkról számolnék be, de mivel nincsenek, így kénytelen vagyok az igazat írni.

A napok iszonyat gyorsan telnek, ez azt jelenti, hogy fogy a magamnak kiszabott idő arra, hogy megtaláljam Londonban a polgári életemet. Egyelőre viszont élvezem, hogy olyan vagyok, mint Will Nick Hornby Egy fiúról című könyvében, aki nem dolgozik, csak semmit tesz egész életében (mert az apja írt régen egy karácsonyi dalt, és ennek a jogdíjából élt mindig). Már lassan végére érek a könyvnek, lelkesen szótárazom, és a tökéletes kiejtés érdekében hangosan olvasom néha, hiszen ezért is jöttem ide, hogy az angolomat csiszoljam. Nagyon durva egyébként saját magamat hallani olvasás közben, az alsó tagozatos időket idézi.

Remek házitündér vagyok, magamhoz képest sokat főzök, amit a többiek imádnak, mindig el van mosogatva és pakolva minden a konyhában, szóval igyekszem hasznossá tenni magam addig is, amíg nem kezdek dolgozni.

Holnap ünnepeljük a Diána napot, az érintett még nem tud róla, de Ági főz, én sütök, jön Preston a barátnőjével (Preston vajon tud már róla?), akik egyébként holnap érkeznek pár hónapra Londonba. Mivel a Fütyülős nagyon fogy, így az itt talált Nextből készítünk koktélokat a jeles alkalomra, és Dius barátját is meghívjuk. Jó kis este lesz, úgy érzem!