De ez most nem tölt el különösebb örömmel! Annyira jó volt otthon, és tudom, hogy itt meg mi vár rám még jó pár hétig, szóval a kettőt nem lehet össze sem hasonlítani.

A karácsony a családdal telt szépen nyugiban, és a Jézuska hozott nekem fényképezőt, úgyhogy ha minden igaz, akkor hamarosan lesznek képek is a blogon! Aztán szombat-vasárnap-hétfőre ütemeztem a baráti találkozásokat, a nagy beszélgetéseket, a vásárlást (új csizma megint!:)), régi kollégák meglátogatását (köszönöm G.-nek a szponzorálást és kissl-nek a kooperációt, megtoltam a volumeneket reggel a duty freeben azért), meg még egy mozit (Kaméleon - nagyon jó, ajánlom!). Garantáltan minden úgy sikerült, hogy ma reggel a fél 4-es felkeléskor lehetőleg a fejemet verjem a falba, hogy minek is kell nekem visszajönnöm. Ráadásul a reptéren logisztikázhattam át a csomagomat, mert több mint 21 kiló volt, amit egyszerűen nem értek. Konklúzió: soha ne utazzunk nagy bőrönddel, mert azt mindig telepakoljuk!

Az úton mellettem ült Kovács "Popdaráló" Áron, akit még évekkel ezelőtt felületesen ismertem a Rádió Deejayből, de mivel nem ismert fel, én sem nyitottam fel a szemét.

Az a baj, hogy most London Big Benestül Chrisen át sincs feleolyan vonzó sem, mint az otthoni életem. Ebben kb. 70%-ban a hotel játszik közre, ahol még nagyon sok napot kell eltöltenem a felmondásig, ami remélhetőleg február közepén következik be.

Egyelőre még próbálok visszatalálni magamhoz, de a mostani 3 napos etap után ráfekszem az álláskeresésre ezerrel, ne mondhassam soha magamnak, hogy nem próbáltam eléggé!

Most meg vegetálok. Eszem az otthoni töltöttkápit a sütivel felváltva, ki kellene rendesen pakolni, meg csinálhatnék sok mindent, de az az igazság, hogy nincs kedvem. Reméljük, majd visszajön!