Vége ismét a 3 napos királyságnak, és holnap térhetek vissza a mámorba. Felszerelkeztem szendviccsel, Innocent itallal és zöldséggel, banánnal valamint barackkal, mert nem bízom a véletlenre a hétvégi kajálást a hotelben. Bárcsak ne lennék rosszul attól a helytől, amit még 5 hétig látogatnom kell!

Főleg úgy nehéz a visszatérés, hogy annyi minden jót lehet csinálni a szabadnapokon. Ezek közül is legfontosabb (a munkakeresés mellett, de azzal kapcsolatban nem tudok számottevő változásról beszámolni) a szocializálódás. Otthon minden estém úgy telt munka után, hogy barátkoztam, barátnőztem, beültem, beszélgettem, moziztam, sétáltam. Itt a szabadnapokra korlátozódnak ezek a tevékenységek, viszont büszkén vagy inkább csak elégedettséggel állapíthatom meg, hogy egyre több van belőlük.

Kicsit úgy érzem, mintha az életem bizonyos szempontból determinálva lenne. Azt vettem észre ugyanis, hogy bárhova megyek, antennaként gyűjtöm magam köré az embereket. Lehet, hogy a nyitottság az oka, de mindig új arcokat fedezek fel, és hamar emberek között találom magam. Helsinkiben is kimutatta egy teszt, hogy az egyik legtöbb kapcsolattal rendelkező cserediák voltam. És hopp, itt Londonban is azt veszem észre, hogy egyre több emberrel vagyok kapcsolatban, amit hihetetlen módon élvezek. Néha sajnos nem úgy jut idő mindenre és mindenkire, ahogy szeretném, de ha társaságra vágyom, van kinek szólnom. (Ezzel együtt persze azt is el kell mondanom, hogy a magánéletem meg sehol sem stimmel, bárhova megyek.)

Tegnap Katával találkoztam, akit a Külkerről ismerek, és sosem voltunk szoros barátok, inkább csak egy társaságban mozogtunk. Katát most idefújta Londonba a szél 3 hónapra, és megkeresett, hogy találkozzunk. Beültünk a Regent's Street-i Cafe Neroba, amit 9-kor ránk akartak zárni, hozzánk dobva a maradék croissant-okat. Iszonyatosan feltöltött az a pár óra, mert Kata tele van élettel és vidámsággal, szóval nagyon jól éreztem magam!

Hazaérve Lászlót találtam itt nálunk, aki az éjjeli recepciós a motelünkben, lájtos iszogatás volt Petiékkel, amibe én is beszálltam, végül az Üvegtigris 2. előtt kötöttünk ki. (Nem jó film, de ezt gondolom, már mindenki tudja!)

Nemrég megkeresett egy francia lány, akivel Helsinkiben együtt nyomtuk az Erasmust, hogy ő is itt van Londonban, és rögtön megbeszéltük, hogy a jövőben összehozunk egy találkát.

Ma egy interjú álcájába burkolva próbáltak rábeszélni valami méregdrága kurzusra, hogy jelzáloghitel-tanácsadó legyek, na, hát ezen majdnem beröhögtem, végül inkább csak megköszöntem a lehetőséget, és megmondtam, hogy nekem valami olyan tevékenység kell, ami hozza a pénzt, és nem viszi.

A csodás program után viszont összefutottam Monikával, hogy megnézzük a Fashion Múzeumot, ami hála istennek átmenetileg zárva, de pont akkor hívott Dius, hogy ők a Tate Modernbe tartanak a srácokkal (Attis és Lőrinc - utóbbi látogatóban van Londonban), és csatlakozzunk. Így is történt, megnéztük együtt Mark Rothko kiállítását, majd beültünk egy kávéra beszélgetni. Nagyon rendesek voltak a többiek, mert Monikára való tekintettel, aki ugyebár lengyel, nem nagyon hagyta el magyar szó a szánkat. Szerintem mindenki jól érezte magát, én egészen biztosan.

A kiállításról annyit, hogy érdekes Rothko munkássága, elsőre az ember megnézi a homogén háttérre festett vastag párhuzamos vonalakat, vagy négyzeteket, és azt mondja: "ezt én is meg tudnám csinálni!". Különösen a No. 6, 7, 8 című munkákat nem tudtuk hova tenni, ahol fekete háttéren fekete téglalapok láthatóak. Főként nem értettük, hogy miért kell ebből ennyit csinálni, hiszen szinte egy is sok. De amikor egy tárlaton megnéztük, hogy nagyon közelről kinagyítva és UV fénnyel megvilágítva milyen rétegeket használt, és hányféle színt valamint festékanyagot kevert a műhöz, növekedni kezdett a tiszteletünk a művész iránt.

Monikával egyébként megbeszéltük, hogy hetente fogunk kiállításokra járni, mert annyi jó akad, Attis például ajánlotta a Darwint, ami már régóta érdekel, úgyhogy lesz mit nézelődni. Többek között ezért is maradnék nagyon Londonban, hogy mindent megkukkanthassak, mert lehetőség rengeteg van.

Másrészt pedig kicsit olyan, mintha most indulnának be a dolgok: szépül a szobám, ma vettem egy gyönyörű Tate falinaptárt, egyre több társasági programom van, szóval kezdem igazán otthon érezni magam, leszámítva, hogy hiányzik a család meg a stabil barátok. Viszont ha lenne egy jó munkalehetőség, akkor biztos, hogy nem tétováznék maradni.