Ritu, aki 2 évig főnököm volt az előző munkahelyemen, ezen a hétvégén Londonba látogatott a barátaival, és sikerült is találkoznunk. Szombaton munka után összefutottunk a Selfridges-ben az Oxford Street-en, és vicces volt, mert rácsörögtem, hogy merre van, mire kaptam egy smst a következő szöveggel: "Cipőosztály". Gondolhattam volna, hogy ott találom! Szóval összetalálkoztunk néhány pár cipő és a férje társaságában, és innentől kezdve kb. 2 órán keresztül próbáltunk vért izzadva találni neki néhány göncöt, mert Londonból ruha nélkül hazamenni nem lehet.

Nagyon jó volt látni, és beszélgetni egyet, mert mindig is megvolt a közös hullámhossz. Estére elhívtak vacsizni egy thai étterembe a Fulham Broadway-nél, Blue Elephant a neve, nagyon igényes hely, én a képen látható feketebors-mártásos rákot ettem. Viszonylag sokan voltunk, mert Ritáék nagy társasággal jöttek, de nem éreztem kívülállónak magam,bár nagyrészt azért Rita, Bálint és egyik barátjuk, Ádám társaságában voltam.

A srácok már délután beizzítottak, hogy valami nagyon durva helyre megyünk bulizni, ahova rendesen ki kell öltözni, úgyhogy izgatott kíváncsisággal vártam, hogy vacsi után merre is tartunk. Az úticél a Maddox nevezetű hely volt a Regent's Street egyik keresztutcájában. A hely maga számomra nem volt akkora durranás, értem ezt a belsőépítészetére, berendezés, zene, stb, viszont hatalmas imidzse van. Miután Ádám elmagyarázta a klub "játékszabályait", egyből megértettem, hogy miért is említették az öltözéket.

A Maddoxba az utcáról csak úgy bemenni lehetetlen, minimum rajta kell lenni a vendéglistán ahhoz, hogy 20 font fejében beengedjenek, feltéve, hogy nem csak pasik vannak a társaságban. Kínosan igyekeznek fenntartani a helyes férfi-nő arányt, és megválogatják, hogy kit engednek be. Asztalt lehet foglalni, ha ismersz valakit, aki ismeri hely menedzserei közül valamelyiket, de ekkor is figyelmeztetnek, hogy a csapat tagjai mindkét nemből képviseltetve legyenek. Az asztalfoglalásnál a minimum fogyasztás 1000 font. Mivel ebből viszonylag sokat lehet inni, így a férfitársaságok (ha sikerült bejutniuk) szólhatnak a biztonságiaknak/menedzsereknek, hogy az egyedülálló, dekoratív, ám szomjas hölgyeket kísérjék az asztalukhoz. Állítólag ezen a helyen így lehet ismerkedni, mert sok lány befizeti a 20 fontot, és onnantól különböző férfiak asztalainál iszogat, és próbál felhajtani valami pénzes cityboyt, aki mellett nem kell aggódnia a napi betevő miatt. A magas árak ellenére nagyon sokan akarnak bejutni a Maddoxba, és mivel szinte akadálypályán kell végigmenni, mire belépsz az ajtón, valóban elhiheted, hogy kiváltságos vagy, hogy itt lehetsz. Ki van ez találva!

Annak ellenére, hogy ez a fajta hisztéria nem az én világom, néhány koktél után már egészen felszabadultam, és elég jó kis buli kerekedett. Ment az ereszd-el-a-hajam, de jól éreztük magunkat. A zene Kiss FM-es volt, ez lehet mostanában a klubzene. A hely 3-kor zárt, és hála istennek viszonylag hamar haza is értem.

Jó volt megtapasztalni valami olyat, ami abszolút nem illik hozzám, és én sem illek bele, de ezt is látni kell. Az volt a legviccesebb, hogy a Maddoxban az összes menedzser, pincér a következőt mondta: Nagy buli lesz, mert tegnap itt volt Lionel Ritchie is! Nos, hogy ez miért garancia a ma éjszakára, ezt nem tudtam megfejteni, gondolom, ez is a része a varázsnak, ami a Maddox körül lengedez.

A mai nap meg eltelt gyorsan, partylédiből háziasszony lett: főzés, bevásárlás, takarítás, mosás. Az éjszaka hatására kizárólag napszemüvegben mozdultam ki a lakásból, amikor muszáj volt.

Mostantól pedig várom L-t...