Miközben rettenetesen sajnálom magam, hogy vissza kellett jönnöm, azért átlagosan félpercenként emlékeztetem magam arra az aprócska tényre, hogy egyedül én akartam a nagy kalandot, és én akartam menni, szóval ha nem tetszik, magamra vessek.

Otthon természetesen fantasztikus volt, a részletekbe most nem mennék bele, hiszen nemhiába fáj a szívem, hogy megint búcsúznom kellett Budapesttől.

Azt viszont mindenképpen el akartam mesélni, hogy a hiperbiztos repterek a kicsinyes szabályaikkal mennyire könnyen kijátszhatóak.

Van ugye a kézipoggyász, ami nem lehet több 10 kilónál, és bele kell férnie a reptereken lévő kosárba, mert ha ez a két feltétel nem teljesül, akkor fel kell adni csomagként csillióért. Azt vettem észre, hogy a kosár egyre kisebb, és bár az én kisbőröndöm valaha még tökéletesen passzolt a kritériumokhoz, az utóbbi időben folyton para van a feladáskor. És mit ad isten, van olyan, hogy a kézipoggyász több mint 10 kiló. Mondjuk 15.

Az ember beáll a kígyózó sorba, és csak imádkozik, hogy ha a kosárba nem is kell beletennie, azért csak ne mérjék le, mert ennyi túlsúlyt már nehéz kimagyarázni a pult mögött ülő fiatalembernek. A sor halad, a kézicsomagra rá sem pillantanak mindaddig, míg az ember előtti második delikvenst nem mérlegelik le egy jóval kisebb sporttáska okán.

Ilyenkor jön egy gyors döntés: az embert kikísérő családtagok elhúzzák a kisbőröndöt, és az ember becsekkol egy retiküllel (kint élek, mit vigyek innen, különbenis, két hete voltam itthon). A kézipoggyászra manapság már nem mindig raknak "kézicsomagként elfogadva" szalagot, így regisztrálva lesz a check-in-nél 1 csomag, majd kicsit távolabb a retikül belekerül a már így is óriási bőröndbe, és az ember vígan menetel a security felé 1 poggyásszal. Olyan egyszerű és kézenfekvő!

Mondanom sem kell, hogy még véletlenül sem én csináltam ezt, csak LÁTTAM, hogy így is lehet! :)))

Sosem értem, hogy hogyan sikerül mindig teletömni a csomagomat, amikor minden egyes repüléskor meg vagyok győződve arról, hogy ezúttal semmi para nem lesz. Kipakolva bebizonyosodott, hogy kb. 3 kiló volt a ruha, és a többi kizárólag kaja. Ennek köszönhetően szinte nem is kell vásárolnom a következő hetekben, mert az éléskamrám pompásan fel van szerelve finom otthoni alapanyagokkal. Már alig várom a holnap reggelit Anyu délután sütött kenyerével, Tihanyi Camambert sajttal, esetleg megspékelve egy kis Pick szalámival. Tízóraira házi linzer és egy krémtúró, ebédre rakott kelkáposzta...isteni hazai ízek!

Kezdődik egy újabb londoni etap!