Már régóta tudom, hogy az ország, ahol élek, magas szociális érzékenységgel bír, és előszeretettel támogatja a hátrányos helyzetű társait. A politika vonzatába nem mennék bele, mert hiányzik a kellő szakértés ahhoz, hogy érdemben tudjak írni, de mikroszinten, az emberek szintjén, valamint a vállalatok szintjén van némi tapasztalatom.

Feltűnt régen is, hogy itt az adakozás illetve a pénzgyűjtés nem egy alantas, lenézett tevékenység. Karácsony előtt a sarki Sainsbury's-nél 16-17 éves lányok álltak, fagyoskodtak, miközben karácsonyi dalokat énekeltek, és nem tudom, melyik kórháznak gyűjtöttek. Arra emlékszem, hogy szombat volt, és én is adtam. 

Egyszer leálltam beszélgetni egy Vöröskeresztessel, éppen munkanélküli voltam tavaly tavasszal, és adományt gyűjtött a Piccadilly Circus-ön. Ott tudtam meg, hogy az emberek itt nem úgy adakoznak, hogy random odadobnak valamennyi aprót, amit a zsebükben találnak, hanem havi átutalással, és igazából akik az utcán vannak, nem annyira a készpénzre mennek, hanem arra, hogy minél többen aláírják, hogy ezentúl havonta utalnak pár fontot.

Aztán jött a Haiti katasztrófa, és egyszercsak az adományozás kellős közepén találtam magam. Először kaptunk egy emailt, hogy pénteken Sütivásár lesz az irodaházban, akinek van kedve, süssön egy tortát, vagy bármilyen süteményt, és az összegyűlt édességeket az irodaházunk átriumában meg lehet venni. A mi szekciónk kisebb nyomás hatására (Marta mondta, hogy persze, sütünk, mi meg nem mondtunk nemet) egyből jelentkezett, úgyhogy a csütörtök estét mindannyian valami fincsi készítésével töltöttük. Mivel nekem a szívemet pont akkor rabolta el Sheri, így kevésbé lelkesedtem, de azért egy gyümölcsös pitére futotta az erőmből. Pénteken 11-kor mindenki prezentálta a művét, és rögtön el is kezdődött a vásár. Délre már semmi nem volt, pedig látnotok kellett volna, hogy mennyien járultak hozzá saját készítésű finomságokkal (cupcake, brownie, diótorta, muffin), és délután pedig megérdezett az eredmény: 830 fontot gyűjtöttünk össze.

Ezen kívül további 2 fontot adakoztunk személyenként a Mikiben annak apropójából, hogy bár nálunk pénteken sem lehet farmerben járni, ezen a napon mégis kivételt tettek. Aki casual-ben érkezett, annak fizetnie kellett. Az egész iroda, beleértve a nagyfőnököket is, lelkesen viselte aznap a farmerét.

Mindemellett tegnap a városban is azt láttam, hogy minden üzlet vagy cég is lelkesen gyűjti a vásárlásokból befolyt összeg egy részét a Haiti-ak megsegítésére. A Selfridges-ben a mogyorós cupcake-ből befolyt összeg ment a károsultaknak, míg máshol a napi profit.

Megmondom őszintén, hogy nekem ez a jelenség teljesen új, valószínűleg kis hazámból sokan éreznek így. Nálunk valahogy ez nem jön természetesen (sajnos, és tisztelet a kivételnek, hiszen az otthoni munkahelyemen küldtünk mi is ajándékokat árvaházaknak), de tegyük hozzá, hogy mások a fizetési viszonyok, és ez így van rendjén. Aki megteheti, az igenis adjon, nevelje bele a gyermekébe, hogy segíteni kell a rászorulókon. Budapesten azért azt sem könnyű megállapítani, hogy ki szorul rá valóban.