Már január 26-án betöltöttem a harmadik hónapomat a Mikinél, de most csütörtökig várnom kellett a hivatalos véglegesítésemre, ami meg is történt, így hivatalosan is a csapat tagja lettem. Megmondom őszintén, volt olyan pillanat, hogy kétségbe vontam, hogy idáig egyszer eljutok, és volt olyan is, amikor teljes szívemből nem is akartam idáig eljutni.

Azóta sok víz lefolyt a Temzén, és változott egy csomó dolog pozitív irányban, így most először jól érzem magam a helyemen, és eszembe sem jut másik állást keresni. Az eddigi londoni munkahelyeimen 3 hónap után már minden porcikámmal menni akartam, és többször kerültem közel ahhoz, hogy ott is hagyjam az egészet.

Most viszont nyugodtság van, szeretem a helyet, a kollégákat, ők is szeretnek engem, a főnökökkel mostanra már prímán kijövök, úgyhogy nem panaszkodom. Ha innen elmegyek, akkor már csak haza!

Egyébként rájöttem, hogy ha Londonban akarnék maradni, akkor ez a munkahely ideális lenne a következő pár évre. Ugyan még tart a recesszió, de általában normálisan emelik a fizukat, vannak ilyen-olyan bónuszok, és végre egyszer nem csak a hirdetés írja, hogy előrelépési lehetőség is adódik, hanem látom a saját szememmel.

A társaság is kellemes. Az első hetekben úgy éreztem, hogy megvert az ég két ilyen temperamentumos olasszal, de azóta összecsiszolódtunk, és jól érzem magam velük. Emlékszem, hogy a karácsonyi vacsin csak azért imádkoztam, hogy ne kelljen egyiknek sem a közelében ülnöm, mire Marco csak elintézte, hogy a mellettem lévő széket elcserélje valakivel, így egész este hallgathattam a sztorijait. Azóta csak szórakozom a sztorikon, és bőszen bólogatok, amikor Marco el akar kápráztatni minket. (Halkan hozzátenném, hogy elég könnyen el tudna kápráztatni, ha nem volna kétgyermekes családapa.)

Nagyon aranyos szokás, hogy ünnepeljük egymás születésnapját, ilyenkor mindig van képeslap, meg pénzgyűjtés ajándékra, ami általában utalvány a T.M. Lewin-be, ami egy ing-és nyakkendőmárka. Az én főnökömnek volt akkora szerencséje, hogy én szerveztem a szülinapját, és egy masszázsutalványt kapott. Ilyenkor az ünnepeltet várja egy pár lufi az asztalánál, az említett ajándékok, ő meg hálaképpen másnap hoz egy csomó édességet és rágcsálnivalót, hogy megköszönje a figyelmességet. Tiszta forgatókönyv, viszont mindenki örül.

A szekciónk időről-időre elmegy közösen ebédelni (leginkább mi, csajok), és az ilyenek mindig jól sikerülnek, egyrészt mert végre nem szendvicset vagy ízetlen salátát eszünk, hanem valami minőségi kaját, másrészt meg ilyenkor lehet kicsit kötetlenül beszélgetni. Aztán néha beficcen egy-egy publátogatás péntek estére, amikor fél 6-kor felkerekedünk, hogy egy közeli bárban kancsószámra fogyasszuk a koktélokat. Legutóbb megkérdezte a pultoslány, hogy a vodka-cranberryt szimpla vodkával kérem-e, mire rávágtam, hogy nyugodtan mehet bele dupla is. :)

Így telnek tehát a munkás hétköznapok, persze van stressz meg bizonyítás nap mint nap, önálló projektek, amiért én vagyok a felelős és a napi meló, ami meg mindig van. De jól érzem magam, élvezem, amit csinálok, úgyhogy nekifutok a következő hónapoknak is!