Jó ideje adós vagyok a lisszaboni kirándulás utolsó fejezetével, és nem is magyarázkodom, hogy mi volt a késés oka, inkább belevágok a beszámolóba így több mint 1 hónap távlatából.

Már az utazás előtt lázasan készültünk arra, hogy mi minden finomat fogunk enni, hiszen az angol gasztronómia, és a mindennapi ebédek nem kényeztetnek el, a mediterrán országok pedig híresek az ízletes falatokról. Nem csalódtunk.

Nekem egyébként is az a filózófiám, hogy egy kultúrát legjobban az ételei és zenéje által lehet megismerni, számomra ezután következnek a kézműves tárgyak valamint a ruhák és a cipők. Lisszabonban az ételekre fókuszáltunk, és gyakorlatilag folyamatosan ettünk.

Tegyük hozzá, hogy nem nehéz, ha a város tele van csodálatos süteményesboltokkal, ahol a híres levelestésztás-vaníliakrémes desszertet (Pasteis de Nata) valamint még ezerféle édes tésztát lehet kapni, hát muszáj volt minél többet kipróbálni! A legautentikusabb Pasteis-ért még Belem kerületébe is elzarándokoltunk, ahol a több száz éves titkos recept alapján készült eredeti változatot kóstolhattuk meg, és hogy tudjuk, miről beszélünk, kipróbáltuk ezt a süteményt több másik helyen is.

A napközbeni étkezésre kevesebb figyelmet fordítottunk, ám minden vacsora igazi lakoma volt 3 fogással. Első este kagylós-sertéspörköltet ettünk sült krumplival, melynek a fűszerezése nagyon hasonló a magyar pörkölthöz. Következő vacsoránkon megkóstoltam a tipikus portugál egytálételt, a Bacalhau com Natas-t, mely lepényhal és burgonya tejszínes szószban, nagyon finom. Harmadik este pedig egy olyan étterembe tévedtünk, ahol alig találtunk helyet, mert tele volt portugálokkal, amit jó jelnek vettünk. Örök igazság, hogy nem a túristákat csalogató egységeket kell megcélozni, hanem a helyiek kedvenceit (ez igaz bármilyen országra). Ebben Carina hatamas segítség volt, a megfelelő helyeket ugyanis igazi kihívás megtalálni egy idegen városban, és sajnos az útikönyvek sem mindig jelentenek ebben segítséget. De szerencsére jól választottunk az utolsó esténken is, amikor lazacot és királyrákot rendeltünk nyárson grillezve, desszertnek pedig a portugálok tiramisu-ját, ami kevésbé előkelő, mint az olasz, mégis isteni finom, a neve pedig: Bolo de Bolacha.

Látnivalókban sem szűkölködött ez a hétvége. Nemrég olvastam Lisszabon TOP 10 látványosságáról (ezt is utazás után célszerű megtenni, ugyebár), és büszkén konstatáltam, hogy szinte mindent kipipálhatnánk: Szent-György Kastély, ahonnan gyönyörű a kilátás a folyóra, és Lisszabon jellegzetes mintás tereire, a Belem-i őrtorony, és ugyanitt a Felfedezések emlékműve és a kolostor. 

Sétáltunk a vár körüli, sikátorokkal hálózott szegénynegyedben (Alfama), és ámultunk az északi modern városnegyedben, ahol a Vasco Da Gamma bevásárlóközpont és a korábbi expó területe található avantgárd és futurista stílusjegyekkel. 

Ha csak egyetlen múzeumot ajánlhatnék, akkor az a Museo Do Azulejo lenne, ami a híres portugál csempeművészetet mutatja be a kezdetektől a kortársig, és olyan részletesen, hogy még az is képbe kerül, aki eddig egy percet nem foglalkozott a témával. Meglátogattam még a MUDE-t, azaz a Divat-, és Designmúzeumot, ami szintén nagyon tetszett, és felfedeztem egy portugál divattervezőt, Jose Antonio Tenente-t, akinek a ruhái tökéletesen illeszkednek az ízlésembe.

Rendkívül gazdag és élményekkel teli utazás volt ez a lisszaboni, és imádtam minden percét! Nem hiába éreztem, hogy nekem ide el kell jönnöm...