Mentségemül szolgál a kihagyásra, hogy igazán tartalmas 3 napot tudok magam mögött (lesz mit "kipihenni" a következő 3 napban a hotelben).

Csütörtökön elkaptam még az Andy Warhol: Other voices, other rooms című kiállítást a Hayward Gallery-ben, és nagyon tetszett! Bemutatták a pop art királyának legendás fotóit, rajzait, a Factory pillanatait rengeteg képernyőn, valamint részleteket lehetett szemezgetni Warhol filmjeiből, és Interview nevezetű sztármüsorának egyes részeiből. Kíváncsiságból megnéztem, hogy hogyan tanítottak sminkelni a hetvenes években, és sok tanács még ma is megállja a helyét. Érdekes figura volt ez az Andy Warhol, biztos, hogy kicsit meg volt kattanva. A kiállítás melletti üzletben lehetett vásárolni Andy Warhol by Pepe Jeans cuccokat, és mivel imádom a művészek által inspirált kollekciókat, legszívesebben vettem volna valamit, mert igazán egyediek, csak csillagászati összegeket kértek érte.

A pop art randi után Danival találkoztam, aki a Barbican nevezetű helyre vitt, melyet ő maga falanszterként mutatott be, és tényleg! Egy elsőosztályú lakópark a hely rengeteg zölddel, szökőkúttal, padokkal, és egy hatalmas kultúrális központtal! Van ott mozi, színház, kiállítótermek, sok bár és kávézó, bárki bemehet eltölteni egy kis időt a kanapékon lazulva. Szeretem az ilyen helyeket, amin látszik, hogy az a cél, hogy az ember kötetlenül jól érezze magát.

Megnéztünk egy kiállítást ott is (mondom, nagyon kultúrlány/lény lettem), ami meglehetősen interaktív módon az emberi test árnyékát használta adóvevőként különböző rádióállomások befogására. Adott volt egy rengeteg rádióantennából álló oszlop, és egy számítógépszoba, ami azt tette lehetővé, hogy egy fehér fal mellett elsétálva, hátulról erős reflektorral megvilágítva a testünk adóvevőként fogta a különböző frekvenciákat, és sétánk nyomán megszólaltak a rádióállomások. Volt hivatalos zenei rádió, kalózrádió, mentős és rendőr CB. Nagyon érdekes volt, hihetetlen, hogy miket képes az ember kitalálni.

Tegnap (pénteken) bloggertalálkozó volt, amit természetesen máskor és máshol megismételünk majd, hogy az is odaérjen, akinek tegnap nem sikerült (ugye, Bence?). Kóvályogtunk és sétáltunk jó sokat a Jocó által alternatív környékként aposztrofált Brick Lane-en, és végül kényszerből a 2012 nevezetű egységben kötöttünk ki, de a végső konklúzió az, hogy legközelebb mi választunk helyet! Viszont a hangulat jó volt, és jóízűen elnevetgéltünk a saját nyomorunkon.

Ma meg a városban ebédeltem Diussal a kedvenc kínai éttermünkben, aztán kószáltunk egy kicsit a ruhaboltokban, majd amikor haza akartam indulni, belecsöppentem a Pakisztán felszabadításáért és a Gázai események befejezéséért tüntető tömegbe. Buszok nem tudtak közlekedni emiatt, a metró meg egyébként is le volt zárva, így 40 perc helyett 90 volt a hazaérkezés. Kicsit bosszús voltam, viszont örülök, hogy láttam már tüntetést is, még ha csak buszablakból is. Az emberek zászlókkal a Downing Street-tel szemben lévő utcára vonultak, és ordítottak, skandáltak, de valami bődület sokan. Mindenhol rendőrök, akik szemlátomást nem engedték ki a kezükből az irányítást.

A három napban egyébként állásokat is vadásztam, csak ez önmagában annyira nem érdekes, úgyhogy majd akkor írok, ha valami előrelépés is történik (pl. interjú). Holnap bevetem magam a hotelbe, küldök életjelet majd!