Jelentem, megérkeztem szerencsésen Londonba, és a kalandok szinte azonnal elkezdődtek. Onnan indult minden, hogy tegnap ilyenkor még azon szenvedtem, hogy a bőröndöm ne legyen több 20 kilogramnál, így a cuccok 1/5-ét fájó szívvel vissza kellett helyezni a szekrénybe (mert ugye valószínűleg nem másból szelektálok, hanem a ruhahegyből). Végül minden befért, és a check-in-nél sem volt gond sem a kilókkal, sem a kézitáskával (mert kettő volt belőle, és az egyik kb. 15 kiló), ekkor elégedetten hátra is dőltem. A nyugalmam addig tartott, ameddig meg nem láttam a bőröndömet Luton futószalagján, mert titokban reménykedtem, hogy hátha megint otthon hagyják, akkor nekem nem kell cipelnem, és majd a házhoz kihozzák. Mondanom sem kell, hogy soha nem érkezett még ennyire rekordgyorsasággal a csomag. De nem szegte kedvemet, próbáltam belőni az optimális szállítást: egyik kéz húz egyik bőrönd, másik kéz húz másik. Ez egészen jól is ment addig, míg meg nem kellett őket emelni, lehetőleg egyszerre, mondjuk a shuttle buszra szállva. Nem baj, még itt is rendben voltam, busszal eljutottam a pályaudvarig, jegyet megvettem West Hampstedig, vonatra vártam 15 percet, felszállás kín, de megoldottuk (a 2 bőrönd meg én együtt...nagyon együttműködőek voltak). Megnéztem, West Hampsted 4 megálló. A 2. és a 3. között hívott Atis, hogy mi a helyzet, és hopp, a 3. megálló West Hampsted Thameslink. Sejtettem én, hogy itt most elvéreztem, telefon egyik kezemben, későn láttam meg a táblát, nem is számítottam rá, így a leszállás elmaradt. Gyorsan hívtam Diust (aki ott várt volna rám), hogy változik a program, leszállok a következőnél, ami még nem tudom, mi. Hatalmas szerencsémre a King's Cross volt a következő, ahonnan csak 1 metróval kell menni a lakásig, meg is beszéltük, hogy ott találkozunk. És igen, lehet nekem gratulálni, hogy mikor máskor kell várost néznem, meg végigglasszálnom a King's Cross-i nemzetközi pályaudvaron, ha nem közel 40 kiló csomaggal felpakolva. Sétáltam úgy egy Westend hossznyit, mire a metróaluljáróba értem, és onnan következett a java. A kellemes szintezettségnek köszönhetően a program további része úgy nézett ki, hogy 2 bőrönddel mozgólépcsőre fel, bőröndök borulnak, én leizzadok, majd leimádkozom őket a mozgólépcsőről, és megyünk a következőre. Azt hittem, sosem érek oda. Még szerencse, hogy itthon ezt nem tudtam előre, mert esküszöm, kivettem volna még néhány felsőt meg farmert! Sőt, semmi ruhát nem hoztam volna.

Érthető, hogy kicsit elcsigázottan érkeztem meg a főhadiszállásra, ami egyébként teljesen rendben van, helyes kis lakás amerikai konyhával, 3 szoba+nappalival, ahol nincs dohányzás! Úgyhogy egészen biztos, hogy leszokom idővel. Minimálisan berendezkedtem Dani szobájába, aki ma délután jön haza egy pár napra, szóval még nem tudom, hogy akkor hogy alszunk majd, de addig csak diszkréten költözöm be, nehogy szegény szívinfarktust kapjon a sminkcuccoktól meg a csini női holmiktól.

Amikor megérkeztem, akkor Ági meg Dius voltak itthon, ettünk egy kicsit, meg megkóstoltuk a szeszt, dumáltunk, és éjfél tájékán, ami otthoni idő szerint 1 óra aludni tértünk.

És amikor az óra hármat ütött, megszólalt a tűzriadó! Olyan brutál hangja volt, hogy teljesen megijedtem, majd Ági bekopogott, hogy öltözzek, és megyünk az utcára. Itt aztán komolyan veszik az ilyen riasztásokat. Gyorsan felkaptam a kezembe eső ruhákat meg a telefonom, és mentünk lefelé. Ekkor találkoztam Atissal, aki előtte másfél órával jött haza, és hőbörgősre itta magát, ennek megfelelő hangulatban osztotta a dolgokat. Mindenesetre vicces volt hajnali 3-kor az utcán arról beszélni, hogy welcome! Kb. negyed óra után a tűzoltók visszaengedtek mindenkit, és aludhattunk tovább.

Ma 9-kor meg a fenti lakásfelújítók ébresztettek, és azóta is éktelen fúrás van, kalapálás, de nem baj, úgysem akartam egész nap aludni. Az idő nem olyan szép, mint otthon, felfér a pulcsi, és most esik is, ha jól láttam.

Beüzemeltem a netet, nem volt problémamentes, mert kapcsolat ugyan van, de sehova nem tudok belépni a jelszavammal, és ez számomra érthetetlen. Se iwiw, se yahoo, se facebook, se msn, se skype. Mintha egyszerre mindenhol lejárt volna, persze nem. Most újakat csinálok, hogy egyáltalán tudjak netezni, de nem mondhatnám, hogy nyugodt vagyok. Ha valaki esetleg sejti, hogy mi lehet a háttérben, az írjon nekem!

Próbálom tartani a tervet, hogy ma önéletrajzot pofozzak és küldözgessem, ugyanakkor meg nagyon szívesen mennék is felfedezni a környéket. De ez délutánra marad, azt hiszem, meg a hétvégére.

Azt hiszem, egyelőre ennyi, mindenkit puszilok, és igyekszem aklimatizálódni!