Holnap végre eljön az a nap, amire már november óta várok, bár nem így képzeltem, hogy csak kilépek a nagy semmibe, és nem tudom majd, hogy hogyan tovább, de ilyen az, amikor az ember lánya kockáztat, hiszen kockázat nélkül nincs siker.

Ma már elbúcsúztam sok embertől, de igyekeztem nem nagy feneket keríteni ennek az egésznek, hiszen vallom, hogy aki igazán fontos, azzal nem szakad meg a kapcsolat, a hotelt, mint olyat, meg a munkát, mint olyat, meg egy percig nem sajnálom. Christől kaptam egy nagy ölelést, Kedvencnek elmondtam, hogy örökre sajnálni fogom, hogy nem dolgoztunk egy éjszakát sem együtt. (Édesen elpirult.)

Egyébként nem szakadok meg az utolsó napjaimon, recepteket nyomtatok, e-mailezek, ma térképpel megterveztem Anyuék 5 napos londoni programját, szóval elvagyok.

A másik munkáról egyelőre semmi hír, ez vagy negatív, vagy még biztató.

Nem is meséltem, hogy újabb alfahím-munkatárs érkezett a hotelbe, a banketingeseknél dolgozik, testfelépítésre Norberthez tudnám hasonlítani, csak Norbinak helyesebb volt a kis pofija. Joelle-lel múlt héten kétfelé ájultunk attól, hogy milyen jó pasi. Aztán hogy, hogy nem, kiderült, hogy a srác magyar, Áronnak hívják. Mivel túlságosan nyomulósnak és flegmának tűnt, így nem fedtem fel eddig a nemzetiségemet, ma viszont rácsodálkoztunk egymásra, "jé, te is magyar vagy?".

Aztán persze nyomta nekem a műsort, hogy igazából csak úgy elkavirtyol itt a hotelben, mert egyébként más állásokra interjúzik, meg hajón dolgozott, és nagyon jól keresett, mert az első fizujából kocsit vett, és egyébként meg Hawaii-ra jár szörfözni, meg hónapokra villát bérel a Balatonon nyáron. Én meg csak néztem rá, és magamban röhögtem, hogy te ember, hát miről beszélsz itt nekem?? Most komolyan itt vetítesz?? De természetesen angyalian mosolyogtam és bólogattam, hadd higgye, hogy pont az a fajta nő vagyok, aki a bérelt balatoni villára bukik, meg a 4000 eurós fizetésre...Istenem!