Aki szeretne Londonból minél többet látni, annak ajánlom, hogy keressen lakást, rövid idő alatt olcsót, és bejárhatja a kevésbé turistás környékeket is. Ahogy én tettem ma.

A pech (vagy szerencse? - még nem tudom) az, hogy a mai első lakásba beleszerettem, pedig meg sem akartam nézni, annyira drágának tűnt. Viszont 5 perc után éreztem, hogy itt szeretnék lakni, az a kégli én vagyok! Három szintes a lakás, én a középsőn lennék, szobám mellett a fürdő, és azon a szinten van a konyha is. Nappali nincs, viszont a konyha szép nagy. A berendezés korrekt, a szoba hatalmas (kétszer akkora mint a Danié - Dani, félre ne értsd, jó ez a kis szobácska, csak már tele vagyok kék-zöld foltokkal, mert mindig nekimegyek valaminek!), franciaágy, kanapé, szekrények, hatalmas ablakok. Tökéletes. Amikor a hirdetésben az volt, hogy nevetségesen alacsony az ár a minőséghez képest, nem hittem el, de most belátom, hogy tévedtem. Nem voltam elég rutinos versenyző.

Elhatároztam, hogy nem érdekel, hogy szignifikánsan drágább, mint amennyit lakhatásra szánok, kell ez a lakás! A para az, hogy 10 másik jelentkezővel kell "megküzdenem", hogy az enyém lehessen, ennyien nézték meg ugyanis az elmúlt 2 napban. Ma leülnek a csajok, és megbeszélik, hogy ki legyen. Komolyan mondom, úgy érzem magam, mint egy újabb állásinterjú után, hiszen izgulhatok, vajon megfeleltem-e. Biztos, ami biztos, rádobtam egy smst a lányra, hogy mennyire szeretném a szobáját (próbáltam befolyásolni, ugyan, hadd költözzek be csillióért). Döntés hétfőn vagy kedden. Tuti, összetörök, ha nem engem választanak, és személyes sértésnek fogom érezni (ergo nem laknának velem), de aztán majd megnyugtatom magam, hogy ez sem történt véletlenül, ahogy semmi sem.

A gondolataim csak az álomkégli körül forogtak, így mentem a második lakást megnézni London déli részébe (az első észak-nyugaton van). Pozitívum, hogy nincs messze a munkahelytől, és relatíve olcsó is. Negatívum a környék, fehér embert alig látni, a feketék meg éppen füvet szívtak a sarkon. Rögtön vizualizáltam is a sötét reggeleket munkába menet, hát nem voltam elragadtatva! A lakás többszintes itt is, de nem győzött meg, mert a szoba egy koszos kis lyuk, és 6 ember lakik együtt, ami azért már több mint egy fél focicsapat! Lakótársak brazilok, lengyelek és egy spanyol srác, takarítási rend nincs, mindenki ahogy érzi, és néha eliszogatnak esténként a felső szinten.

A harmadik jelölt London keleti része, 3-as zóna, hoteltől 1 óra utazás, és még vonatozni is kell (a vonaton meg csupa rossz arcú ember volt). A szoba itt sem nagy, viszont tényleg messze van, és nem tetszett a lány, aki megmutatta, ráadásul hideg is volt a lakásban. Tudom, nem vagyok egyszerű eset.

Most remegve várom, hogy vajon mehetek-e a kuckóba mihamarabb, ha nem, akkor kiterjesztem a keresést a kicsivel drágább lakásokra is, mert most már látom, hogy mit kaphatok ennyi pénzért. Messzire nem érdemes menni, mert bele kell kalkulálni a hajnali utazgatást, olyan szobába meg főleg nem, amit nem tudnék otthonnak elképzelni. Inkább fizetek kicsivel többet egy jobbért.

Nehéz.